Tanulhatnánk diplomáciát a svédektől

2017. május 3., szerda 12:20, frissítve: csütörtök 11:51

Lipcsey Emőke régóta tervezte, hogy ír egy regényt választott hazájáról, Svédországról. Szerinte a magyarokban a jóléti állam mítosza él Svédországról, ami sosem volt valóság. Ezt a mítoszt rombolná le A vadnyúl bukfencet vet; a regény elsősorban a szociáldemokrácia és a legendás svéd jóléti állam virágzása idején keresi a mai társadalmi problémák forrását.

A szerző írt cikkeket a Magyar Nemzetbe és a Heti Válaszba is. Ez a harmadik regénye, fordít svédből is, és az ő erőfeszítéseinek köszönhetően lett Magyarország a göteborgi könyvvásár díszvendége. Bár Lipcsey Emőke szerint szakmailag nagy siker volt a könyvvásár, Magyarországon inkább a politikai feszültség alapján ítélték meg a göteborgi szereplést. Emiatt a következő évben nem állított hazánk standot a vásáron, ami megakasztotta a szakmai építkezést. Pedig Lipcsey Emőke úgy tapasztalta: a svédek nyitottak, csak meg kell találni velük a hangot. Náluk a diplomácia, a személyes bizalom, nem pedig a hűhó vezet eredményre.

– A regényében nem fest éppen pozitív képet Svédországról. A főhősök magányosan vergődnek, rátelepednek az életükre az olyan ideológiák, mint a túlhajtott feminizmus vagy a politikai korrektség. Ennyire rossz lenne ott élni?
– A regényben azokat a problémákat próbáltam meg összesűríteni, amelyeket magam körül látok. Ez nem jelenti, hogy csak negatív dolgokat tapasztalok Svédországban, vagy hogy feltétlenül arról szólnának a mindennapok, ami a regényben sűrítetten megjelenik. De Magyarországon él Svédországról egy mítosz. Ezt keresi mindenki. Ez a könyv arról is szól, hogy Svédország sem mintaország, ahogy más országok sem. De negatív mítoszt sem akartam teremteni. A dolgokat kontextusba akartam helyezni – bemutatni azokat a hatásokat, amelyek olyanná formálták Svédországot, amilyen manapság.

– Mégis úgy tűnhet, hogy éppen a negatív mítosz az, amit hangsúlyoz.
– Talán azért tűnik annak, mert Magyarországon mindeddig csak a pozitív mítoszt táplálták. Ha egy kicsit reálisabb kép alakult volna ki Svédországról, szerintem az olvasó nem így élné meg. Svédországban sok olyasmi van, ami pozitívan indult, de mára a visszájára fordult. Az egyik főhős fiatalon például egy feminista mozgalomhoz csatlakozott, és értjük is, hogy az ő helyzetében – szegénységben nő fel, erőszakot szenved el – ez miért volt pozitív. Később viszont látjuk, hogyan jelenik meg a feminizmusnak egy teljesen más értelmezése, ha úgy tetszik, eltorzult változata.

– Nagy jelentőséget tulajdonít a regényben a feminista gondolatnak. Több sikeresen induló kapcsolat is azért nem sikerül végül a főhősnőknek, mert túlságosan ragaszkodnak az önállósághoz. Ilyen egyszerű volna az egész? Emiatt lennének válságban a párkapcsolatok az egész fejlett világban?
– A feminizmus és önállóság fogalmakat a párkapcsolatok terén én nem feltétlen kapcsolnám össze. Svédország Japán mellett azok között az országok között van, ahol a legtöbb magányos ember él. Lehet, hogy van valamilyen kapcsolatuk, de egyedül élnek. Volt egy nagyon érdekes film, a The Swedish Theory of Love (a szerelem svéd elmélete), amely arról szólt, hogy magányosodtak el az emberek. Ez a jelenség valami pozitív dologból indult ki: abból, hogy a II. világháború után úgy gondolták, hogy a hosszú ideig szegénységben élő svédek mindegyike kapja meg azt, ami egy embernek jár. Az volt a politika célja, hogy mindenki el tudja magát tartani, senki ne szoruljon rá a másikra: úgy építse fel az életét, ahogy szeretné. Ez önmagában nagyon tisztelendő dolog, jól is indult, de lett egy negatív mellékhatása: az emberek óhatatlanul úgy kezdték érezni, hogy nem szorulnak rá másokra, érzelmileg sem. Megállnak a maguk lábán. Ez elmagányosodáshoz vezetett. Egymástól elszigetelt kis világokban élnek az emberek.

– Svédországban mennyire van jelen a közbeszédben ez a probléma? Foglalkoznak vele?
– Valójában nem tabu. De a jóléti társadalomhoz tartozott az is, hogy a problémákat nem mindig tudták artikulálni az emberek. Ez egyre kevésbé van így. Svédországban a nyolcvanas évekig tartott a jólét növekedése, aztán már stagnált, vagy lefelé csúszott. Ezzel párhuzamosan a problémákra való érzékenység is megnövekedett.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Lefordítják a regényt svédre is? Ön szerint mit fognak szólni a svédek ehhez a nézőponthoz?
– Már szó van a svéd fordításról, igen. Nyilván különböző reakciók lesznek, de tény, hogy mostanában a társadalomkritika egyre inkább megjelenik a svéd irodalomban. Egyébként nem szeretem a társadalomkritika szót, mert szerintem a társadalom tagjain csak részben múlik az, ami problematikus a társadalomban. A működésébe mindig belekavar a politika és a gazdasági faktor. És sokszor negatív lenyomatot hagy a társadalmon. Én ezt a nyomot szeretném megtalálni.

– Hogy került ki Svédországba?
– A nyolcvanas évek közepén nem lehetett tudni, hogy alakul Közép-Európa sorsa. Egy nagybácsim élt Svédországban. Orgonista is vagyok, zenét tanulni mentem ki. Akkor még ott lehetett maradni, és én maradtam. Végül férjhez mentem Svédországban. Nem határoztam el, hogy maradok, de így alakult.

– A bevándorlás témája többször előkerül a regényben. Milyen a hangulat mostanában Svédországban?
– Svédország évtizedeken keresztül fogadott be bevándorlókat a világ minden tájáról. Amikor nem ilyen nagy tömegben jöttek, svéd precizitással nagyon ügyesen elindították őket a beilleszkedés útján. Most azonban rájuk zúdult a tömeg, és ez őket is megrázta, meglepte. Ők azt tanulták, hogy nagyon toleránsak legyenek mindenkivel szemben. Ez ma is így van. Amikor nagyobb tömegben jöttek menedékkérők, és konténervárosokat építettek fel, előfordult, hogy viták alakultak ki az elhelyezésüknél. Volt, ahol szó nélkül természetesnek vették, de voltak olyan városrészek is, ahol a lakók azt mondták, hogy az egyetlen zöldterületre, ahová ki tudnak járni, ne építsenek konténervárost, és különben sem méltó embereket konténerben elhelyezni. Ott nem épült meg a konténerváros.

– Diplomatikus.
– Így is mondhatjuk. Svédországban nagyon sok diplomáciát tanultam. Magyarországra is ráférne egy kicsivel diplomatikusabb gondolkodás, mert jóval többet lehet elérni diplomáciával, mint nélküle. Nekem például aktív szerepem volt abban, hogy Magyarország díszvendég lehessen a göteborgi könyvvásáron, és ott is azt tapasztaltam, hogy ez vezet náluk eredményre.

– A göteborgi magyar díszvendégséget hogyan sikerült elérnie?
– Kialakult a kölcsönös bizalom a könyvvásár vezetőségével. A svédekkel így is lehet. Ha látják, hogy becsülettel dolgozik valaki valamiért, és az működik is, akkor bíznak az emberben. Nagyon sikeres volt a díszvendégség, ha a szakmai részét nézzük.

– A könyvvásári szereplést némi politikai felfordulás is kísérte, miután svédek kisebb tüntetést szerveztek a magyar standhoz, és a díszvendég író, az orosz Masha Gessen nyitóbeszédében Magyarország menekültpolitikáját bírálta – akkor a határellenőrzés szigorítása még új fejleménynek számított Európában. Magyarországon inkább erről szóltak a hírek, ha a vásárról volt szó. A díszvendégség azért jelentett valami előrelépést a magyar irodalom számára?
– Jelenthetett volna, de Magyarországon a politikai ügy alapján ítélték meg a göteborgi szereplést. A könyvvásár vezetése döbbenettel értesült, hogy Magyarország a díszvendégség utáni évben, 2016-ban már nem állít standot a vásáron. Pedig akkor kellett volna learatni a díszvendégség babérjait – többek közt kiadót lehetett volna találni az elkészült fordításoknak –, ha Magyarország mögé áll ezeknek a törekvéseknek. Csak hát Magyarországon nem a higgadtság és a diplomácia győzedelmeskedett. Valószínűleg azt az építkezést már nem tudjuk folytatni, amit 2015-ben Göteborgban elkezdtünk.

– Mennyire ismerik a magyar irodalmat Svédországban?
– Csak egy szűk körnek van valamilyen képe róla. Esterházy Péter, Nádas Péter, Dragomán György, Krasznahorkai László és természetesen Kertész Imre van folyamatosan jelen a könyveivel, de kevés svéd ismeri, illetve olvasta őket. Kis kiadókhoz vezető személyes kapcsolatok révén viszont folyamatos harc folyik azért, hogy új magyar írók is megjelenjenek. Sajnos azonban nincs semmiféle együttműködés azok közt, köztünk, akik ezzel foglalkoznak. Különböző szempontok alapján látjuk, kinek a munkáit lenne fontos lefordítani svédre. A nagyobb érdeklődéshez és több szerző bevezetéséhez többet, tudatosabban és hazai hátszéllel kellene tenni. Viszont vannak pozitív példák: évekkel ezelőtt összeakadtam egy svéd költővel, akinek a kedvenc költője Pilinszky – a versei egy súlyos életválságon segítették át. Felvetette, hogy fordítsunk Pilinszkyt együtt svédre. Kaptunk is rá svéd támogatást. A közeljövőben jelenik meg egy körülbelül harminc versből álló Pilinszky-kötet. Hogy a svéd–magyar kapcsolatok oda-vissza működjenek, a svéd irodalomban ma már modern klasszikusként számon tartott Kerstin Ekman lélektani regényét is fordítom, már a másodikat. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon pedig svéd és magyar szervezetek támogatásával a Magyar Műhely svéd modernizmust bemutató száma mellé egy nagyszabású programot szerveztünk Svédcsavarok címmel.

– Érdekes egyáltalán Magyarország a svédeknek?
– A svédek nyitottak, nagyon szívesen jönnek Magyarországra, és jól is érzik itt magukat. Csak mindenkihez a saját nyelvén kell szólni. A svédekre is rá kell hangolódni. Másképp kell velük kapcsolatot teremteni, mint mondjuk egy üzbéggel. Hozzájuk a diplomácián át vezet az út.

– Annak ellenére, hogy a svédek nincsenek különösebben jó véleménnyel Magyarországról mostanában.
– Kérdés, hogy erről ki tehet. Érdemes itt visszakanyarodni a diplomáciához: a svédek egyszerűen más módon intézik a dolgokat. Ha valamit el akarnak érni, nem úgy érik el, mint a magyarok, hanem diplomáciai úton. Nem biztos, hogy mindig a sok hűhó vezet eredményre. Ebben a svédek kitűnőek.

– Jó olyan országban élni, ahol normálisan meg lehet beszélni dolgokat?
– Svédország azért nem a nyugalom szigete. A hatóságokkal, intézményekkel kicsit más a helyzet, azoknak Svédországban mindig is nagyon nagy hatalmuk volt. A kisember velük szemben ritkán nyer. A szabály, az szabály. Magyarországon óriási közfelháborodás lenne bizonyos dolgok miatt, amelyek miatt Svédországban nincs. A regényben például a dugódíj kerül elő, arra is tipikus svédekként reagálnak a szereplők. Lehet egy kis tiltakozás, de ha nem vezet eredményre, akkor elfogadják. A törvény, a hatalom tisztelete évszázadok során rögződött beléjük. És hosszú évtizedekig meghatározták a politikához való viszonyt a jóléti intézkedések. Az emberek úgy gondolták, hogy az államra bízhatják magukat, mert az állam jóságos, gondot visel rájuk. Pozitív tapasztalataik vannak az államról. A magyaroknál viszont a viharos történelem miatt inkább az rögzült, hogy az állam ellenség, és kétségbe kell vonni mindent, ami politikai szinten zajlik. Azt szoktam mondani, hogy ha Svédországot és Magyarországot összegyúrnák, akkor kialakulna egy tökéletes ország – ha lehetséges egyáltalán ilyen. 

 

 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.