Telt ház a Magyar Kulturális Héten Pozsonyban

Grund

2014. június 17., kedd 19:15, frissítve: szerda 13:23

A vártnál is nagyobb közönségsikert aratott a „Több mint szomszéd” – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban elnevezésű rendezvénysorozat, amely végig telt házas rendezvényekkel zajlott és a Zuglói Filharmónia a pozsonyi Vigadóban tartott koncertjével zárult hétfőn este.

A Magyar Kulturális Hét Magyarország V4-es elnökségének pozsonyi záró rendezvénye volt, ugyanakkor hiánypótló jellegű, a szlovák fővárosban hagyományteremtő céllal először megtartott fesztivál is, amelyet Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet rendezett több más civil és szakmai szervezettel, illetve Pozsony önkormányzatával együttműködve.

A június 9. és 16. között több pozsonyi helyszínen, köztük a rendezvény központi kültéri helyszínén, az óvárosi Hviezdoslav téren zajlott fesztivál sikere meghaladta az előzetes várakozásokat. A fesztivál mintegy két tucat, stílusában és célközönségében is különböző programja – koncertek, filmvetítések, színházi előadások, borkóstoló –telt ház mellett zajlott, akadt olyan rendezvény is amelyre az érdeklődők nagy száma miatt be sem lehetett jutni.

Hasonló sikere volt a Hviezdoslav téren tartott, könnyűzenei koncertekkel tarkított háromnapos gasztronómiai fesztiválnak is, amely délelőttől estig gyakorlatilag megtelítette Pozsony óvárosának egyik legnagyobb terét.

„Szerettünk volna egy ilyen koncentrált kulturális megjelenést létrehozni, de magam sem gondoltam, hogy ekkora lesz az érdeklődés (…), és nemcsak a közönség jelenléte múlta felül a várakozásokat, hanem a reakcióik is” – mondta Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete. „Nem azért hoztuk ide a magyar kultúrát, hogy megismertessük a szlovákokkal, mert ismerik, hanem azért, hogy közösen örüljünk neki” – tette hozzá.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.