„Új, vidám Nemzeti dal” született – önnek a régi vagy ez tetszik jobban?

2018. március 7., szerda 18:45, frissítve: csütörtök 07:23

Március 15-én mutatják be a Talpra, magyar! című rockoperát, amelynek egyik betétszámaként Mátyássy Szabolcs zeneszerző értelmezésében hallhatjuk a Nemzeti dalt. A szerzeményt – mint a sajtóanyag fogalmaz – a „legkedveltebb hazai sztárok – többek között Vastag Tamás, Tóth Andi, Kiss Ramóna, Détár Enikő, Varga Miklós, Egyházi Géza, Oláh Ibolya, Borbély Richárd vagy Xantus Barbara” adják elő. 

De adjuk át a szót Vastag Tamásnak, a darab egyik főszereplőjének, aki így fogalmaz a dalról: „Nagyon jó hangulatban telnek a próbák. Amikor elhangzik a Nemzeti dal a darabban, én éppen a szabadságharc egyik csatájából térek vissza. Korábban eltűntem, szeretteim már azt hitték, hogy odavesztem. Ennél a jelenetnél az én szerepem eléggé keserédes, külön ezért is örülök, hogy ez a szerzemény reményteljes és örömteli hangzású lett.”

Hogy kinek melyik – a régebbi, alább a Tolcsvay-trió által előadott, és a fentiek szerint „szomorú” vagy ez az új változat – tetszik jobban, ízlés kérdése. Hallgassák meg mind a kettőt, és döntsenek!

A korábbi Tolcsvay László-féle verzió az 1981-es Illés – A Koncert című filmből: 

És az új: 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.