„Vajon lőttem volna, ha tűzparancsot kapunk?”

2018. április 10., kedd 22:22, frissítve: kedd 22:32

Az 1968-as csehszlovákiai megszállás ötvenedik évfordulója alkalmából, Kerekes Péter producer kezdeményezésére öt ország filmesei emlékeztek az akkori eseményekre a maguk szemszögéből. A Megszállás 1968 kisfilmfüzérét a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál programjában mutatták be a hétvégén. Az alkotások mindegyike személyes történetet mesél el, de az adott nemzet akkori lelkiállapotáról is képet kaphatunk belőlük. Az oroszok elnyomóként, a lengyelek szolidárisként jelennek meg, a keletnémetek tettei fölött a félelem uralkodik, a magyarok pedig egészen speciális helyzetbe kerülnek. Az 1956 utáni, Kádár-féle megtorlásokon túl, elernyedve a gulyáskommunizmus lábvizében, a hazai kiskatonákat derült égből éri a hadba vonulási parancs. A politikai akarat a Felvidékre vezényeli őket, ahol végképp képtelenségnek tűnik, hogy bármilyen parancs hatására fegyvert fogjanak nemzettársaikra.

„Vajon lőttem volna, ha tűzparancsot kapunk?” – talán ez a leggyakrabban visszatérő dilemma azokban a kisemberekben, akiket a hatalom arra kényszerített 1968-ban, hogy megszállóként vegyenek részt a csehszlovák konfliktusban. A brezsnyevi politika, amely a szocialista eszme védelmére hivatkozva hadba küldte a Varsói Szerződés országait az addig barátinak hirdetett Csehszlovákiával szemben, a legtöbb résztvevőből meghasonlást váltott ki.

Dombrovszky Linda, a szkeccsfilm magyar epizódjának rendezője ötletesen ragadja meg a kort és a tábori élet miliőjét azáltal, hogy beöltözteti és kivezényli a megszállás hosszú kutatómunkával felkeresett résztvevőit, és egy kisebb szakaszt állít össze belőlük. Az egykori bajtársak hamar ráhangolódnak a feladatra. A férfiakban genetikusan kódolt játékosság hamar felszínre tör a katonásdiban, a jelenetek így egy csapásra elvesztik megrendezettségüket, az imitált táboréletben mindenki hamar megtalálja a szerepét. Mivel a magyar csapatokat nem küldték tűzvonalba, ráadásul mindvégig magyarok lakta területen kellett állomásozniuk, a lélektani konfliktust itt nem is annyira a rendszer ellen irányuló forradalom, mint inkább a magyar–magyar helyzet teremtette. „Sokan úgy voltak: gyerekek, vigyetek el bennünket!” – emlékezik egy idős férfi, és a szeme megtelik könnyel. A kreatív dokumentumfilm érzékletesen mutatja be a megszállásra kirendelt magyar kiskatonák küldetését, amelynek, amellett, hogy utólag épp annyira tűnik bajtársias kirándulásnak, mint katonai manővernek, azért nem kis tétje is volt.

Magdalena Szymków, a lengyel rendező kissé vontatott filmjében egy katonafeleség levelezésén és kémjelentéseken keresztül láttatja az eseményeket. A személyes történet által a nép zavarodottságát, a kisember kiszolgáltatottságát érzékelteti, de ennél sokkal izgalmasabb szálat göngyölít fel a csehszlovákiai megmozdulásokkal épp egy időben zajló sopoti nemzetközi táncdalfesztiválon kirobbant botrány felelevenítésével. A fesztiválról, amelynek közönségét bojkottra buzdítják a titkon terjesztett röpiratok, idővel minden nyugati ország kivonul, egy fellépőt letartóztatnak, miután rendszerellenes dalt ad elő, a záró fogadáson pedig már Csehszlovákia képviselői sem jelennek meg.

Jóllehet, ebben az időben még az NDK-ban is komoly tétje volt az egyéni vélemény megformálásának, itt is felüti a fejét az ellenállás. A Marie Elisa Scheidt által rendezett német rész egyik főhőse épp az a férfi, aki az esetleges tűzparancsnak való ellenállásra buzdította katonatársait. Húsz hónapot ült érte.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az európai országokban felidézett elnyomó rendszerrel szemben éles kontrasztot képez a Jevdokija Moszkvina által megrendezett epizódban tükröződő orosz valóság. Az erőltetett, eseménytelen narratíva mindössze két fontos dologra hívja fel a figyelmet. Egyrészt, hogy főhősünk, Jermakov tábornok, a megszállás résztvevője ma is büszkén tekint küldetésére, és hogy az érte kapott kitüntetések díszletei közt, mit sem törődve a történelmi szituáció ellentmondásaival, kizárólag saját szerepe fontosságára fókuszál. Értetlenül kérdezi egykori bajtársát, miért teszi idézőjelbe az ellenforradalom szót a csehszlovák eseményekkel kapcsolatban, és azon is megütközik, hogy annak még utólag is erkölcsi dilemmát okoz a kérdés: mit tett volna, ha tűzparancsot kap. Szép kontrasztot teremt a prágai repülőtérre érkező orosz nosztalgiázók kedélyeskedésének a kilencvenéves Karel arcéle. A katonai inváziót a reptér légiforgalmi irányítójaként megélő idős úr hűvösen és tárgyilagosan csak annyit mond a megszállókról: „Én nem tudok megbocsátani nekik.”

A posztszocialista gondolkodás groteszk fokozását a bolgár kisfilm teszi teljessé. Sztefan Komandarev Hasztalan hős című kisfilmjében a bolgár Nikolaj értelmetlen haláláról és a propaganda által köré épített kultuszról rántja le a leplet. A huszonegy éves kiskatona, aki soha nem került tűzharc közelébe, megszökött a századától, lestoppolt egy cseh szippantós kocsit, amelynek kezelői megölték. A nemzeti hősként tisztelt Nikolaj egy abszurd világban menekült a harc elől, és épp azok ölték meg, akik ellen nem akart fegyvert fogni.

A Megszállás 1968 című szkeccsfilmet legközelebb április 12-én 18 órakor vetítik a Kino Caféban.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.