Versek szódával, újra

A sorozat második darabjában Iancu Laurát faggatják, nem csak költészetről

rKissNelli

2012. január 3., kedd 20:00

Január 12-én újra lesz Versek szódával! – Költők másképp est a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. Ezúttal Iancu Laurát ismerhetjük meg hétköznapi és kevésbé hétköznapi oldaláról.

A havonta jelentkező új sorozatban színházi-kávéházi díszletek között, oldott hangulatban mutatkoznak be a költők a Magyar írószövetség szervezésében. Ezúttal Iancu Laurát látja vendégül a műsorvezető, Lázár Balázs január 12-én a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában.

Az esteken elismert kortárs költők alkotásaihoz szódát töltenek, mint a borhoz, hogy könnyedebb és személyesebb, teljesebb képet adjanak a poétákról hobbijuk, családjuk, kedvenc időtöltésük és egyéb művészeti tevékenységeik bemutatásával. Könnyen lehet, hogy meglepetésvendégként befut egy zenekar vagy egy másik alkotó is.

A pótszékes első előadásról, amelynek vendége Lackfi János volt, a sorozat weblapján találhatnak az érdeklődők képes összefoglalót, és nálunk is jelent meg beszámoló a debütáló estről.

 

 

 

 

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.