Bíróságra mennek a székelyföldi polgármesterek a zászlóügy miatt

MTI

2018. március 19., hétfő 15:56, frissítve: hétfő 16:00

A közigazgatási bíróságon próbálja érvényteleníteni a március 15-én kihelyezett magyar zászlók miatt kirótt bírságolási jegyzőkönyveket Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Erről Bokor Tibor kézdivásárhelyi és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke beszélt egy közösen tartott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.

Amint Tamás Sándor elmondta: a prefektus a zászlótörvény alapján bírságolt, de a törvény végrehajtási utasításait rögzítő, 2001-ben elfogadott kormányhatározat 2002-es kiegészítése kitér arra, hogy „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is”.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.