Csak így van jövője Európának

WA

2013. július 6., szombat 20:48, frissítve: vasárnap 12:46

Európának csak akkor van jövője, ha összetartó nemzetek alkotják – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a sólyi református templom nemzeti emlékhellyé nyilvánításának ünnepségén, valamint kisbaconi magyarok állampolgári eskütételén Sólyban szombaton.

Sóly nem csupán egy magyar falu, hanem a keresztény Magyarország egyik jelképe: a legenda szerint Szent István innen indult Koppány legyőzésére, innen indult biztosítani az ország jövőjét a keresztény nemzetek között – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter arra emlékezve, hogy a kormány tavasszal – más helyszínekkel együtt – nemzeti emlékhellyé nyilvánította a sólyi református templomot.

Navracsics Tibor a 39 székelyföldi, kisbaconi állampolgári esküt tevőnek azt mondta: „soha senki számára nem volt kétséges, hogy önök nem ma váltak magyar állampolgárrá, hanem mindig is a magyar nemzet tagjai voltak. Ezért a mai állampolgári eskü szimbolikus, de ugyanakkor erőt ad mindannyiunk számára” – tette hozzá.

A magyar Európában is erős nemzet

Erőt ad a magyarországi magyaroknak is, hiszen mindaddig, amíg a magyar nemzet kellően erős tud lenni ahhoz, hogy kinyújtsa a kezét a határon túl élő magyar közösségeknek, biztosítja számukra is a magyar nemzethez tartozás lehetőségét, megadja azt a támogatást, ami önöknek szükséges ahhoz, hogy meg tudjanak maradni magyarnak a szülőföldjükön, addig ez a nemzet nem veszett el – fejtette ki Navracsics Tibor. Addig a mindennapokban is megmutatkozik, hogy a magyar Európában is erős nemzet – fűzte hozzá.

Kijelentette: Európának csak akkor van jövője, ha összetartó nemzetek alkotják. A magyar összetartó nemzet, bizonyítjuk ezt az állampolgári esküvel, a honosítással, vagy természeti katasztrófák idején, amikor egy emberként állunk ki egymásért – tette hozzá.

Kisbacon

Kisbacon Romániában, Kovászna megyében található, 2008-ban vált Sóly testvértelepülésévé; a 39 ember honosítási kérelmét június elején írta alá Áder János köztársasági elnök, a hivatalos állampolgári esküt szombaton Bikádi László független sólyi polgármester előtt tették le.

A Veszprém megyei település ezen a napon ünnepelte református templomának nemzeti emlékhellyé nyilvánítását is. A templom helyén állt egykor az az ősi kápolna, amelyet István király emeltetett Koppány vezér felett aratott győzelme után Sólyban.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Katona Mariann

Szigetvári Viktor: Visszalépünk két LMP-s javára

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint Habony Árpád inkább szak, mint ember, de a munkájához ért. Interjú.

Vég Márton

Titkos budapesti albérletek menekülteknek

Azt is eltitkolta a kormány, hogy 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára.

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.