Egy nő megpróbálta kifütyülni Orbán Viktort, megrángatták

MN

2017. július 22., szombat 12:45, frissítve: vasárnap 08:35

Egy nő sípolni kezdett Orbán Viktor szombati tusnádfürdői előadása közben. A Hír TV beszámolója szerint a nőt a tömeg szélére kísérték, ahol azonban ismét belefújt a sípba. Válaszul itt már nem csak kíséretet kapott. Az egyik felvételen az is látszik, ahogy egy nő megüti, majd valaki a hajánál fogva a földre rántja.

A HVG felvételén már az is jól látszik, hogy egy fekete ruhás férfi bántalmazza a tiltakozó nőt. A nőt végül egy biztonsági őr a kezét hátracsavarva vezette ki a helyszínről.

Közben néhányan a „büdös kurva” bekiabálással kommentálták a történteket. A nő később azt mondta, a Budapesten élő erdélyi, aki a paksi titkosítás ellen akart tiltakozni. Az is felháborította, hogy Orbán Viktor korlátlan pénzből folytatja propaganda-hadjáratát.

Kósa Lajos tusnádfürdői sajtótájékoztatóján provokációnak nevezte a fütyülést, és köszönetet mondott azért, hogy a rendezők a sípolót „kimentették a tömegből”. Úgy vélte, a provokáció veszélyes, mert erőszakot szülhet. „A provokációt és az erőszakot is elítéljük” – jelentette ki. Hozzátette, sportmérkőzéseken is provokációnak minősül, ha valaki az egyik csapat mezében jelenik meg a másik csapat szurkolótáborában. Ilyenkor a provokátort a biztonsága érdekében kell kimenteni az ellenséges közegből. Hozzátette: „a teljesen véletlenül ott tartózkodó újságírók dokumentálták, hogy mi következett be, úgyhogy ezt mindenki saját szemével láthatja”.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Hír Televízió információi szerint a csíkszeredai magyar konzul sajtósának a férje volt az egyik agresszor.

 
Fotó: Beliczay László / Magyar Nemzet
 

A kormányközeli Figyelő újságírója már pénteken megelőlegezte, mire számíthatnak azok, akik Tusványoson Orbán Viktor kifütyülésére készülnek. Azt írta, hogy a tiltakozók készüljenek a legrosszabbra, mert az a jobbik eset, ha csak megütik őket. A székelyek ugyanis nem szoktak viccelni, ha a magyarság és kormányfője ellen szervezkedik valaki – tette hozzá a lap publicistája.  

Orbán Viktor előadásáról itt olvashat.

 
Fotó: Beliczay László / Magyar Nemzet
  

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.