Slota visszavonul

BL

2012. február 10., péntek 18:56

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota a választások után lassan felhagy az aktív politizálással. Mint mondta, hatvanéves kora után már nem akar közszereplő lenni. Az SNS vezére szeptemberben lesz 59 éves.

„Téved, aki azt hiszi, hogy erőszakkal ragaszkodom a »székemhez«. Terveim szerint legkésőbb az év végén felhagyok a politikával” – mondta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.

Az új választási időszak kezdetén a magyarellenes kijelentéseiről elhíresült nemzeti pártvezér még jelen szeretne lenni a parlamentben. „Akkor dől majd el, milyen irányt vesz Szlovákiában a politika, ezt én nem akarom kihagyni” – közölte, hozzáfűzve: a parlamentből való távozása után egy ideig még az SNS élén szeretne maradni. „Teljesítem ígéretemet, átadom a helyemet a fiatal generációnak. A párt első alelnöke is fiatal, a kerületi képviselők körében is vannak fiatalok” – mondta Slota annak alátámasztására, hogy gondolnak az utánpótlásra.

Forrás: hirek.sk

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kádárista prostituáltnak áll a híres magyar színésznő

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.