Egy turista mit tehet?

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

2017. augusztus 23., szerda 07:40

Élénken emlékszem arra a tizenöt évvel ezelőtti hajnalra. Korculán ért, villámcsapásként, mint Pajor Tamást Karl-Marx-Stadtban a meteorológiai nyár. Addigra futott be a hír, hogy előző este a magyar bajnok, a Zalaegerszegi TE széttépte a Manchester Unitedet. Konkrétan 1-0-ra.

Suttogva őrjöngtünk Gyurival, aki valahogy odakeveredett Katával. Nem elsősorban a Torcida miatt voltunk halkak, bár a fene sem akar fociról vitatkozni begőzölt háborús veteránokkal, hanem hogy némi tekintettel legyünk a helyiekre, akik nem turisták, mint mi. Ilyeneket hörögtünk visszafogottan, hogy aszongya: Szeg, szeg, szeg, Zalaegerszeg! Ki az a Beckham? És természetesen azt még, hogy Koplárovics Béla! Az történt ugyanis, hogy az akkor még Mourinho-mentes, ám nagy sztárokkal (Blanc, Keane, Giggs, Van Nistelrooy, Solskjaer, ilyenek) teletűzdelt MU ellen fiaink egészen a kilencvenegyedik percig keményen tartották az ikszet a következő felállásban: Ilic – Csóka, Urbán, Budisa, Szamosi – Babati, Ljubojevic, Vincze O., Egressy (Molnár B.) – Faragó (Balog Zs.), Kenesei (Koplárovics). A Béla Bozsik Péter történelmi cseréjének köszönhetően a nyolcvanharmadik percben szállt be, hogy aztán a végén csattanjon az ostor, a korbács. Mert könyörtelenül besodorta a hálóba a pettyest. Azóta ha egerszegit látok, a második kérdésem az, hogy mi van Koplároviccsal. Többnyire nem tudják. Holott a magyar labdarúgás kevés ikonjainak egyike. Örökre emlékezetes tettét a Puskás Ferenc Stadionban 27 000 ember látta, Hajdú B. kolléga pedig jön egy tévével. Állítólag a hangjától robbant fel, távollétemben.

Nagyot fordult azóta a világ s benne a turizmusipar. Horvátországban maradva még egy kicsit: Pag szigeten maga a polgármester úr intézett dörgő szózatot a hordák miatt és ellen. És mi több, elnézést is kért a helyiektől, rögtön a hivatalos honlapjukon. Mert buli van, feszt. Idézem, milyen. Ittas, félmeztelen és bedrogozott turisták törnek-zúznak, lármáznak, nem tisztelnek senkit és semmit, ott vizelnek, ahol akarnak, és félmeztelenül ülnek be bárokba vagy éttermekbe. Ante Dabo levelében még azt is írta, hogy elkeseredett és szomorú a barbár és kulturálatlan fiatalok viselkedése miatt, továbbá külön kiemelte az angolokat, akiknek nagyon magas a fizetőképességük, de ez nem jogosítja fel őket a primitív viselkedésre.

Mindez nyafogásnak is tűnhet elsőre, és lehet mondani, hogy hát ebből éltek, viseljétek (ez mondjuk Pag esetében sem feltétlenül igaz, inkább a sóból és a sajtból), lehet viccelődni rajta és okoskodni, hogy az Airbnb-nek és a fapadosoknak köszönhetően demokratizálódott az utazás lehetősége, és immár nem csupán a gazdagok privilégiuma, de nem az. Ahol a felfedezők nyomában megjelenik a tömegember legborzasztóbb specializálódása, a tömegturista, ott pokol lészen. Tömegellátást vizionál a pénzéért, amelyért keményen megdolgozott, tehát bármit megtehet attól kezdve, hogy férfi létére valagvágatot villant hosszan (de tényleg, ki kötelezhet engem ennek megtekintésére?), valamint izompólót visel a hurkához, vagy még azt sem. De ez csak a személyes, lokális problémám, lássuk be.

Globálisan a helyzet a következő. Trump elnök úrral baj van. Nem feltétlenül azért, mert hajnalban élvezi a napalm szagát, az Kimnek már régen kijárt volna. Hanem mert egyetért guami kollégájával abban, hogy ez kedvez a turizmusnak, és az jó. Kim láttán azért mindenkiből előbújik a gondosan titkolt héja, csak a következtetés bajos. Jó, unom Kimet, de elesett még sok szép hely a világon. Velence például, ahol kitört a lázadás. Hiszen már attól is meg lehet bolondulni, ha 0–24-ben húzzák a gurulós bőröndöt az ablakod alatt. Vagy éppen Barcelona. Félreértés ne essék, mennék magam is, ha tehetném. Gaudí, Messi, Costa Brava. Egyelőre megkímélem őket magamtól. Csak semmi konfliktus az Arrannal. Ez egy nacionalista párt ifjúsági tagozata: bicikliket rongálnak meg, turistabuszgumikat szúrnak ki, lefújnak ezt-azt, és egyéb huncutságokat követnek el, mert szerintük a turisták manapság elüldözik a városokból az ott lakókat, és ártanak a környezetnek is. És mindez csupán a jéghegy csúcsa. Képzeljünk el egy képzeletbeli magyar falut. Ahová megjöttek. És beletérdelnek a maradék aurádba, nonstop. Megnéznek, mint egy tárgyat a múzeumban. Simán kivesznek egy mellékmondatból. Így.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.19.

Szerkesztő ajánlja

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.

Szathmáry István Pál

Öt deka szerencse

Gyulai Líviusz a Székelyföldre keveredő olasz kőfaragókról, patkányinváziókról és egy befalazott motorbicikliről.

B. Molnár László

Egyre csak ömlik az állami támogatás a fociba

A taorendszer megjelenése óta csak a színvonal nem lett jobb. Kirívóan sok jut Felcsútnak.