Hogy repül az idő

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

2017. május 29., hétfő 21:33, frissítve: hétfő 06:54

Mostanában egyik nap fagy, a másikon harminc fok van. Szeszélyes május aranyat ér. De nincs mese, most már tényleg palántázni kell, különben októberben próbálhatom rásózni a barátaimra az ipari mennyiségű savanyított zöld paradicsomot. Próbáld ki, nagyon finom. Semmi lelkesedés, legfeljebb egy kis udvariasság. A pipik szépen cseperednek, egy szkinhed vezetésével egyre távolabb merészkednek a házuktól. Nyílnak a rózsák, virágzik az akác. Szörpök lesznek belőlük. Édesanyám születésnapján a temetőben. Árvának lenni öregedve is szar. Ica néni legendás hurkázójának hűlt helye a tapolcai piacon. Egy-két hét, és beköltöznek a korszerűbe. Mindent elborít korunk egyik pestise, a térkő, ugyanezzel a lendülettel nyomtalanul eltűnt néhány néni. Ismertem őket, mint majd minden kofát a piacon, hozták a kis árujukat a veteményesből, mindig kaptam egy kis extrát. Frissen vágott virág a kertből, ilyesmik. Most majd nem kapok. Ezek az apróságok, mint a katonák a háborúban, úgy tűnnek el sorban. Egyre szegényebb szegény világ. És aki szegény, az a legszegényebb. De itt a zöldborsóleves szezonja. Már fejteni is szeretem. Jó, ha a fele eljut a levesig. Alapozás csirkenyakból, egészen zsenge sárga- és fehérrépa bele, újfokhagyma, pár szem újkrumpli, a borsó mellé néhány héja, és galuskát neki. Jó, ha akad pár spárgarügy az itthon maradt alsóbb osztályú játékosokból. Jut eszembe, a fenyőrügy is élénkzöldell, abból aztán a szirup mézzel. A május jó. Orgona, tulipán, bodza, ilyenek. Este földtől fekete körmök a rózsaszín poháron, fáradtan a teraszon. Agrárpunk. A szomszéd benzines kaszája is aluszik, bár már szerzett valami dömpert is, azzal majd éjjel is felbukkanhat, de addig maradnak a madarak. Az élet egy csoda by Kusturica.

Apropó, taposóakna nincs, mint a régi szép jugó időkben, de áramot vezettek a kerítésbe a szerb határon, ez is elég hardcore. Biztos valami nyugdíjas volt, aki berágott a jövés-menésre. Jönnek a hírek is, lám. Ha kell, ha nem, és egyre idegesítőbbek. A sulykolástól, a hipermantrától nyilván. Mintha bármit is számítanának, mondjuk a világegyetem elszántságához képest. Néha már felüdülés egy valódi agyrém. Hogy igaz-e, már nem is nagyon számít. Dezinformáció, káosz, hálózat, mindenki szem és fül a láncban, akár ha mindannyian ügynökök lennénk egy végeláthatatlan listán. Nem menekülő menekültek. Az Agyrém téren éppen most újra feltűnik Isidore Heath Campbell. 2008-ban hallottunk róla először (hogy repül az idő), amikor fia, Adolf Hitler nevét akarta ráíratni egy születésnapi tortára, de a felbőszült cukrász elutasította a kérését. Campbell örülhetett volna, hogy ennyivel megúszta, ha már kilenc gyermeke van négy anyától, és mindegyikük neve egy náci vezetőre vagy szimbólumra utal. Öt évvel később hősünk azért került be a hírekbe vagy tizenöt percre, mert náci egyenruhában jelent meg a gyereklátogatási jogaival kapcsolatban kitűzött tárgyalásra, valószínűleg jelentősen növelve ezzel az esélyeit egy kedvező ítéletre. De olyanra talán még ő sem számított, amilyet idén tavasszal hozott meg beadványára a tekintetes legfelső bíróság New Jersey-ben. Immár papírja (sőt papírjai, jogsi, biztosítás stb.) van róla, hogy a neve ezentúl Isidore Heath Hitler. Éljen. Heil, vagy hogy kell ezt majd mondani családi összejöveteleken. Hitler Izidor (na ez milyen már, de tényleg) egyébként nem úgy néz ki, mint aki most lépett le egy American History X-plakátról, hosszú hajú, copfos, gyűrűkkel gazdagon díszített férfiút képzeljünk el, csupán egy gondozott kis bajusz, valamint egy, a nyakára varrt bitang nagy szvasztika árulkodik az elképzeléseiről. Mondom, kaotikus már ez a világ, a fene sem ismeri ki magát benne. Jó, mondjuk precedensek akadnak az amerikai jogrendszerben. Izidor nem az első Hitler az Államokban, még dokumentumfilm is készült róluk. Ki így lett Hitler, ki úgy. Magyarországon ez aligha menne ilyen flottul. Ha besétálnánk az illetékes hatósághoz, hogy ezentúl Hitler szeretnénk lenni, mert úgy érezzük, hogy az jobban kifejezné a személyiségünket és a világképünket, feltehetően azt javasolnák, hogy válasszunk másikat, de lehetőleg ne a Himmlert. Még abba is belebuknánk, ha a keresztnevünket Vackorra változtatnánk, ugyanis akkor meg a nemi identitásunk válna kérdésessé. Tiszta diktatúra.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.20.

Szerkesztő ajánlja

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.