Iszkolás előre

2017. december 6., szerda 13:57, frissítve: csütörtök 12:25

Egyik legkedvesebb könyvem (legalább száz legkedvesebb könyvem van) az Olasz–magyar kulturális szótár, Sztanó László munkája. Gyakorló italománként (én még Gattusót is bírtam) ez persze szinte dolgom nekem, elvárás magamtól, és bár a mű tényleg szótárféle, úgy olvasgattam többször, mint egy regényt.

Most, hogy a Corvina felújítja kulturálisszótár-sorozatát, itt az újabb csapda – az Amerikai, Bart Istvántól –, mert ugye ki az a bolond, aki egy szótárban nem keres valamit, hanem lenyomja az egészet. Különösen manapság, amikor valószínűleg a klasszikus szótárazás is a végnapjait éli, a kedves érdeklődő google-izik egy jóízűt, aztán jó estét. Nem tudom, tanítják-e még egyáltalán, vagy megy a levesbe, mint valami Jókai Mór, aki miután megtette kötelességét, mehet.

Na de vissza Barthoz, aki egyébként a műfaj megteremtője. Arról van szó, hogy létezik egy nagy halom angol (amerikai) fogalom és szó, amelyeket ha egy „rendes” szótárban keresgélünk, lett légyen szó bár legendás kisebb Országhokról, vagy nem találunk meg, vagy ami még rosszabb, úgy bemegyünk az erdőbe, hogy valahol Twin Peaks külsőn kecmergünk csak ki belőle. Nem a szlengről van szó, bár az is izgalmas, hanem arról, hogy bizonyos mindennapos, nagyon amerikai kifejezéseket egy félanalfabéta anyanyelvű is felismer, mi meg nem. Viszont ha már igen, akkor másként olvashatunk Kerouacot vagy hallgathatunk Dylant. És ez jó. És az is jó, hogy valószínűleg én vagyok az utolsó újságba író, aki kézzel írt az újságba, a lehetséges legvégső határáig. Na jó, még az Ugró. Ahol még lehet, megtartottam ezt a szokásomat, emlékeztetőnek nem használok telefont, számítógépet. Cetlizek és határidőnaplózok bőszen, mert megjegyezni a gondolatfutamok kakofóniájában addig tudok valamit, amíg kiérek a konyhába. Így is elengedem a dolgok nagy részét, ami egyáltalán nem baj, marad belőlük elég.

De most alig várom, hogy 2018 legyen. Az ok, hogy lett egy Magvető-noteszem, A napok iszkolása. Harmadszor adják már ki, Esterházy Péter-idézetekkel megpakolva. Tervem szerint ebbe vezetem majd a napi teendőket az Úr kegyelméből. De nem bírom ki, bele-belenézek, mi vár rám, ha például feljegyzem, hogy jön a szelektív szemetes. Például ez: „Ha nagypapa volnék, mondanám az unokámnak [kis onokámnak], vagy én volnék a dalai láma [Hamvassal megfejelve, tenném hozzá az említett paralelban]: a nagy öröm kis örömökből áll össze.” És így tovább, jó kis mulatság lesz. Mert valóban, minden mondatban ott lüktet a szabadság mámora. Ha újraolvasás és Márquez, akkor a Száz év magány ugye magától értetődik, A pátriárka alkonya valahogy kevésbé. Most viszont, hogy a Magvető elegáns sorozatának pompás példánya válthatja azt a már enyhén dohos elsőt, szinte elkerülhetetlen. Ráadásul maga a szerző is azt mondta róla, hogy a legjobb könyve. És igen. Az, hogy hatalom, ami akár olyan is lehet, mint egy „tündöklő szombat”, és annak a mámora és a ragaszkodás hozzá, meg diktatúra a természetrajzával, csupán másodlagos. De azok a csodálatos, végeláthatatlan mondatok. Ó, szent szövegtest! Ha már Kolumbia.

Olvasom, hogy Medellín egész barátságos hely lett, nem lövöldöznek fényes nappal az utcákon, színes festmények borítják a falakat (nézem a képeket, nagyszerűek, a latinó naivok és a fehér street artosok elképzeléseinek érdekes elegye), és megjelentek a turisták, hogy mindezt lefényképezzék. Alakul a Pablo Escobar utáni élet. Meg az ő utóélete is. Könyvek sora, például Virginia Vallejo Szerettem Pablót, gyűlöltem Escobart (Partvonal Kiadó, 2017) című dokuregénye, amelyből film is lett, Penélope Cruzzal és Javier Bardemmel. Egyelőre egész jó, majd mondom, milyen egyben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.02.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.