Ízfokozás

2017. február 7., kedd 19:05

Kezdjük a kályhánál, ha már jelenleg ott ülök. A budai Montparnasse-
on, az 59-es villamos (amely legkedvesebb lovastrénerem szerint felettébb alkalmas a csajozásra) vonalától nem messze van egy hely, kacskaringós történettel. Egy időben Májasnak hívták, oda jártak azok a szerencsés fiúk, akik a Tanítóképző Főiskolán jelentős leánykar társaságában bekkeltek, hogy még egy darabig ne vigyék el őket katonának a Varsói Szerződésbe. Aranyélet, na, a Májas meg pörgött rendesen, Unicum-sör párosítás volt a menő, ma már kevesen büszkék erre a gyalázatos kombóra. Aztán változtak az idők, ahogyan azt friss Nobel-díjasunk, Bob Dylan is megállapította, és valami „olasz” lett belőle gazdagoknak, baromi nagy szalvétákkal.

Manapság a Frankie’s Burgernek ad otthont a sokat látott épület, könyvbemutatóra mentünk oda, visszautasíthatatlan ajánlat, Pritz Péter miatt elsősorban. Aztán az elején rögtön kiderült, hogy Franknek köze van a tájhoz, amelyben élek, a feleségével meg együtt bandáztunk a múlt század-ezred vége felé, ami egyben felért egy kiskorú veszélyeztetésével is, de senkinek nem lett komolyabb baja. A könyv maga a Gastrock (Book Kiadó, 2016), cook and roll, oh yeah, ami szép, mint egy szakácskönyv és egy hanglemez találkozása a karácsonyfa alatt. A szerző Fábián Anita, aki a receptekért felel, és főzött már Jan Garbareknek is, a már említett Pritz kolléga, Charles Bukowski fordítója és földi helytartója, a fényképész Zsigmond Gábor, az illusztrátor László Márk, a művészeti vezető Oszoli Judit, aki egy alkalommal mellettem csúszott pár száz métert a csehszlovák autópályán, Velké Popovice magasságában egy felborult mikrobuszban, amelyből tisztán látszott a szemből vészesen közeledő Tatra szippantós teher vezetőjének különös arckifejezése is, majd egy karcolás nélkül távozott a roncsból. Éppen Berlinbe igyekeztünk megünnepelni, hogy Roger Waters és tettestársai szabadon szétverik Erich Honecker kőművesmunkáját.

Miután ezt is (és még sok minden mást) ügyesen megúsztuk az angyalaink permanens sokkolásával, érdeklődésem az írás mellett hamarosan a gasztronómia (és még sok minden más) felé fordult; értem én ezt a Gastrock dolgot, egyvalami dühít csak, hogy nem én találtam ki.

Nem tudom, ki hogy van vele, de a legszebb estéken úgy kezdek a főzéshez, hogy levegőhöz juttatok egy palack fuldokló, ár-érték arányban optimális vöröset, aztán csak üdegélek egy darabig, mint Joe Pesci a konyhában, és hallgatom a zenét. Ez eddig többnyire Pavarotti volt, nyilván a lelkem mélyén húznék innen néha oda, ahol mosolygósabb a világ. Az eszembe sem jutott, hogy Sex Pistolsra veselkedjem neki egy káposztalevesnek, Johnny Rotten sanyarú gyerekkorát mint meditációs bázist felhasználva, de ennek vége. A Gastrock ugyanis a Werbőczyénél sokkal szórakoztatóbb hármaskönyv, egyszerre receptgyűjtemény, rockenciklopédia és képregény. Az alkotók híres zenekarok híres lemezeihez többüléses szabad asszociációk mentén hozzárendeltek harminc eredeti ételleírást, a dalok és a főzési fázisok szinkronizálódtak mintegy, és mire befejezzük a headbangelést, lehet tálalni. Ilyen képzettársítások vannak benne például: Rammstein, Liebe ist für alle da-Königsbergi gombócok, a legrosszabb német étel. A Pussy című számhoz (négy perc) ez a lépés tartozik: a főzőléből szűrjünk át 150 ml-t, serpenyőben olvasszuk meg a vajat. Ebből is látszik, hogy ez egy felnőttkönyv.

Vacsora után jöhet Az utolsó tangó Párizsban, amiből meg most lett botrány, amikor már mindenki megszokta. Magam némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy a The Culttal kezdek, a Ceremony című alapvetéssel, és egy masszív, ám szanaszéjjel csöpögő Indián Yorkshire Puddinggal, elkészítési idő 63:27. Először is felkapok egy CULT feliratú autentikus mackófölsőt (elég hűvös van a konyhában), egy olyan sapkát, amely Ian Astburyn kívül csak Jack Nicholsonnak állt jól a Száll a kakukkban, meg egy hamis Ray Ban Aviatort, amelyről egyszer (már elmúltam ötven) egy huszonéves vadidegen csaj a zuhanyozónkból kilépve felvilágosított, hogy az egy pilótaszemüveg, mire azt mondtam neki: Tényleg? Azt hittem, taxis. Aztán belövöm a sütőt 250 fokra.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.12.17.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.