Közösségi izgatás

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

2017. április 13., csütörtök 17:08, frissítve: csütörtök 19:38

Új virágkort élünk, ez most már egy percig sem kétséges. A magyar filmét, természetesen. Ahová csak nézünk, gyöngyszemek. Hogy ne mondjam, csodák. Buvári Tamás Szeretföld című alkotásának már a puszta léte, a megvalósítása is az. Veszprémi és környékbeli támogatók, civil szervezetek, önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek dobták össze a költségeket.

Időzzünk itt el egy pillanatra, mert ez ám a forradalom. A szeretet és az összefogás ereje, ugye. Elkészült egy közel kétórás mozi, nem is akármilyen, közösségi finanszírozásban. Keretein belül mintegy. A keret esetünkben négy, azaz négymillió forint. És nem látszik rajta. Illetve nem a fenét, ennyiért általában ki sem települ a büfé, el sem indul a ló. Ám a katarzist nem pénzben mérik. Ha a műveltség és a tehetség üvölt valamiből, az áthallatszik a falakon.

A történet a következő. A 2014-ben Kelet-Európában kitörő háború következtében több mint másfél millió ember hagyja el otthonát. A katonai sorozások elől a lakosság egy része a szomszédos államokba menekül. A befogadó országokban különböző szociális, kulturális programokat dolgoznak ki a menekültek számára, de nem lesz belőlük semmi, egyetlen kivétellel. Egy vidéki menekültszállóra Anna, a fiatal szociális munkás érkezik. Célja, hogy a menekültek közreműködésével különleges programot valósítson meg. És ő lesz az, aki elmeséli Szeretföld történetét.

Spoiler, állj! Mert épkézláb történet is van ám Iancu Laura regénye nyomán, nem csak úgy elbújunk a képek komponálása mögé. Olyannyira, hogy győzzük követni. A Szeretföld figyelmet igényel, értelmi és érzelmi intelligenciát, áldozatot, ha tetszik, ám cserébe sokat ad. Áldozatot, ha tetszik. Eleinte nyomaszt is talán, aztán kíméletlenül elragad. Naturális és transzcendens. Egy elképzelt, egy eljátszott és egy valóságos világ keveredik. Háború kívül és belül. Csatajelenetek a lelkekben. Poszttrauma. Parádés színészi alakítások és „egyszerű” létezések a vásznon. Döbbenetes gyerekszereplő. Biblikus nevek és arcok. Még a statiszták is úgy élnek és hatnak, mint Pasolininél.

Az én előképeim közben Huszárik, Tarkovszkij, Szőts István, Bodor Ádám, Zsigmond Dezső. Villanások csupán. A Szeretföld bizonyos értelemben tipikus első nagyjátékfilm, annyi minden van benne. De lehetne akár összegzés is, annyi minden van benne. Lehetne aktuális is, hiszen nyakunkon a menekültáradat, de inkább egyetemes. És persze közösségi izgatás. Mindenesetre ha én döntéshozó lennék, elegánsan, ám határozottan tapsolnék egyet a vetítés után, majd átnyújtanék egy képzeletbeli, de ugyanakkor nagyon is valóságos csekket Buvári Tamásnak, amelyen jól láthatóan szerepelne még két nulla a négymillió mögött. Aztán kezet nyújtanék. Szabad kezet. Csupán annyit demonstrálnék a gesztussal, hogy közösséget vállalok vele. Jó kis üzenet lenne ez a mindenen átgázoló individuumok korában, egy élhetőbb világ felé vezető úton.

A dolog, maga a Dolog egyébként nem reménytelen, ahogy azt a Szeretföld is sugallja. Meg egyébként az idei magyar sajtófotó-pályázat és -kiállítás is, amelyen a kollégáim is szépen arattak. Sorssorozatok, közösségekben. Emberek. Barátság mint az etikai, filozófiai diskurzusokból kölcsönzött fogalom manifesztációja, vagy mi. Még éppen látható a Pesti Vigadóban a Kép/Társak, a Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozatának első közös fotókiállítása. A koncepció egyszerű, mint egy faék, viszont ugyanolyan hasznos és örvendetes. Középpontban az együttműködés, a barátság, a szellemi közösség. A tárlatra a tagozat minden tagja felkérést kapott azzal a kis megkötéssel, hogy válasszanak maguknak egy „nem akadémikus” társat, és beszélgessenek egy jót vizuálisan.

Ez nem feltétlenül jelenti a „szerző halálát”, inkább a kiterjesztést szolgálja, az oly sok jót hozó átjárást gyakran különféle művészeti ágak között. A meglátás, a felfedezés boldogságát. Úgyhogy most ki is megyek kapálni. Csontváry írja: „Ha te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a palánta téged felismer – szeretettel gondol reád, mert őbenne is él az Isten.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.01.

Szerkesztő ajánlja