Kultkönyvek

2017. december 2., szombat 08:01

Ott hagytam abba, hogy a macskák drMáriásnak a Bukowski Magritte műtermében című képén látható macskával szemeznek éppen. Elég pszichedelikus látvány volt, Karinthy (a Frigyes) is megirigyelhette volna. Hát (így kezdem a mondatot, direkt) még azt, ami utána következett. „A sportszerkesztőktől kaptam továbbá háromszáz dollárt készpénzben, aminek nagy része már el is ment rendkívül veszélyes drogokra. A kocsi csomagtartója úgy nézett ki, mint egy mozgó rendőrségi narkólabor. Volt két zacskó füvünk, hetvenöt meszkalinpirulánk, öt lap nyomott mintás, nagyon erős bélyegünk, egy sószórónk félig tele kokainnal, valamint serkentők, nyugtatók, sikoltatók és nevettetők egész arzenálja… emellett egy liter tequila, egy liter rum, egy karton Budweiser és két tucat amil-nitrit.” Igen, semmi kétség, ami Bukowski Macskák-ja után kihullott a borítékból, az valóban Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című alapvetése. Az ok pedig az új fordítás, Pritz Péter munkája. A mű megjelent már egyszer magyarul (kultstátus rögvest) a szép emlékű Narancs Könyvek sorozatban, Vágvölgyi B. András fordításában. Bírtam. Ezt is szeretni fogom, érzem már az elején. „Valahol Barstow-nál jártunk a sivatag szélén, amikor a drogok kezdték átvenni az irányítást.” Na, most kéne feltenni Dylantől a Nobel-díjas Mister Tambourine Mant, hey. Közben meg, ha jóban lennék a görbe idővel, azt kellene tenni, hogy összeolvasni a kettőt, de ez már a Zabhegyezővel (Rozsban a fogó) sem sikerült. Esetünkben viszont a cím változatlan maradt, az alcím változott. Ilyen volt: Őrült utazás az Amerikai Álom fellegvárában, ilyen lett: Veszett utazás az Amerikai Álom kellős közepébe. Ezen meg a többin majd jól elvitatkozgatnak a megveszekedett rajongók, mint ahogy Salinger kapcsán tették, egyébként helyesen. Aki kultkönyvfordítónak áll, ne csodálkozzon, ha izélgetik. Az meg, hogy kultikus, nagyjából azt jelenti, kultúrához tartozó, de a szlengben valami olyasmi is lehet, hogy szűk körben népszerű divatot követő. Úgy jött ez ide, hogy mostanában már minden vacakra alkalmazzák, tehát elsunnyogják a nyelvünket is. Olyan lett, mint a filozófia. Az már a sampongyártónak is van.

Hunter S. Thompson, a doki, a gonzó újságírás apukája valódi kultikus figura. Az volt életében és halálában is. Bátor dolog tehát, ha egy kiadó (mint például a 21. Század) mindjárt egy egész sorozatot nevez úgy, hogy Kult Könyvek. Mert ez azért nem pontosan ugyanaz, mint a The New York Times vagy a The Sunday Times bestsellerlistájának élmezőnyében napfürdőzni. Hol ott a szűk kör, ugye? Meg majd a vasfogú, hogy megrágja-e vagy kiköpi. Amit most látok, az mindenesetre felettébb biztató. Négy könyv. Rose Tremain: A Gustav-szonáta, Sarah Perry: Az essexi kígyó, Michael Chabon: Ragyog a hold és Colson Whitehead: A föld alatti vasút, az idei Pulitzer-díjas. Pompás borítók, jó kézbe venni, megérinteni a papírt. Rose Tremainnel kezdek, nem bánom meg. A „Dame” (a Sir előnév női megfelelője) nagyon jól ír, azonnal beszippant a történetbe. Szabó Magda tudta ezt remekül, és Mészáros Márta a moziban. Holott egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy pont két Svájcban élő srác barátságának története fog majd engem fel- és kiemelni az őszből, lett légyen akár az egyikből később zongoraművész, a másikból meg pont szállodaigazgató. Az egyik zsidó, a másik nem. Na és, van ilyen. De Rose Tremain nagy ravasz és ellenállhatatlan. A mesterség és a lélek ismerete, ez az ő tudománya. Enyhén szólva más világ, mint a Dokié. Nem beindít, hanem megindít. Ettől sem kell félni, csak egy kicsit fáj. Hamarosan rámegyek a ragyogó holdra, onnan jövök vissza majd.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.18.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.