Na és aztán, hát aztán

2018. április 1., vasárnap 20:21

Böjti szelek, nagyhét, nagyszombat. Útban sonkák, tojások és a feltámadás felé, amelyet ugye, valljuk be, képtelenek vagyunk felfogni. Pedig van képességünk a képre, így aztán az egyik legjobb, ami történhet velünk, az a Fortepan, írom le sokadszorra.

Onnan jutott ismét eszembe, hogy a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívumba, ebbe a remekbe szabott gyűjteménybe ismét bekerült néhány, a sajtóban soha nem látott kép a fociról. Ismeretlen huszadik századi fotográfus művei. A fotók keletkezésének helyszíne Mexikó, ideje 1947 nyara, ott és akkor túrázott a Fradi. Azaz portyázott, úgy mondták ezt akkoriban. Amikor még világszerte könyörögtek egy magyar csapatnak, hogy szíveskedjen gálázni egyet. És a Ferencváros szíveskedett, méghozzá jól felspécizve, a nemzetet képviselve mintegy. Kölcsönvették ugyanis Szuszát az Újpesttől, Mészáros Dodót a Kispesttől, valamint ugyanonnan nem mást, mint Puskás Öcsit. És ekkor még javában játszott Sárosi doktor. Hiába na, koalíciós idők. Nézegetem a képeket az Indexen. Olyan második világháborús férfiak. Mert az elsőben még valahogy mások voltak a tekintetek. És azok a mezek! Nyaknál, mellkason fűzős. És fűzős volt a laszti is, amelyet rúgtak. Na de az arcokról még. Mike István. Kiköpött Pinyő, Felcsút előtt jóval, amikor még középhátvédet játszott a Fradiban. Mike állítólag zseniális csatár volt, csak kissé szeleburdi. Valahogy úgy képzelem el, mint Kocsis Lajost, Ebedlit és Törőcsiket összegyúrva. Vagány zsugásnak, még az automaták előtti korszakból. Olyannak, aki a tizenhatosról tízből kilencszer ledurrantja a felső kapufáról a sörösüveget. Viszont ha éppen összeveszett a trénerrel, elköltözött vidékre. Az ominózus portya után meg sem állt Bolognáig, majd Amerikáig. Nyilván megérezte, hogy itthon nem az ő világa jön.

A tévében is foci, Magyarország–Kazahsztán. Na és aztán, hát aztán, gondolhatná bárki, pedig felettébb tanulságos. Borat, egy anorexiás kamasz és néhány, a kurultájról lelécelő szovjet frizurás egyérintőzik a túlfizetett zselések között. Először egy szimpla, Kuala Lumpurból szervezett tippmixcsalásra gondolok csupán, de nem az. Ezek a valós erőviszonyok. Az andorraiak és a luxemburgiak után jönnek a kazakok. Mindeközben Kleinheisler Laci a hatos pozíciójából szervezi a játékot, a kiismerhetetlen Dzsudzsák jobbról behúz, megtolja, még mindig tolja, ballal lőne, a bal szélen meg több a jobblábas, mint egy cipőboltban. Na és aztán a stúdió a szakértőkkel az mindig a kedvencem. Úgy beszélnek erről a játékról, mintha asztrofizikáról kellene, többnyire elfelejtve, hogy aktív korukban ők is hozzátették a magukét az áldatlan állapotokhoz. És akkor még a tetejébe a nyakunkba kaptuk a belga bácsit, ami nyilván valami tévedés lesz, és eredendően PR-osnak szánták az MLSZ-be.

Jó, mondjuk én a Storckért sem voltam mindig oda, mert a futball a mai világban elsősorban népszórakoztatás lenne, és azt sem volt valami izgalmas nézni, hogy a Szalai egyedül birkózott elöl. És az Európa-bajnokságon azért volt egy kis na ugye, meg vidám üvöltözés a Nagykörúton. Aztán rájöttem, hogy ő meg arra jött rá, hogy ezzel az emberanyaggal ez a maximum. És ezen a ponton elegánsan nem mennék bele a stadionok kontra lélegeztetőgépek kezdetű parttalanba, mert annak is van azért néhány oldala. Jó, persze, felszántani, értem én, de aztán mi lesz? Megyünk aratni? Szóval a foci, különösen a magyar mégiscsak bonyolultabb dolog, mint amilyennek látszik. A legélesebb kép azért az, hogy Puskás Öcsi egy karéj zsíros kenyérrel a kezében villamosozik az edzésre.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.31.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.