Nyomd meg az Á-t!

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

2017. április 29., szombat 11:29, frissítve: csütörtök 23:44

Ááááállítsuk meg Brüsszelt, hallom a Kossuth rádióból a magyar–román határon hazafelé Erdélyből (honnan is, hová?); már szinte hiányzott az agymosás, odaát, az egyszerű Romániában csak azt tolták a fejembe, hogy havi ötezer forintnak megfelelő összegért kapok egy mobilbérletet, kétkártyás lehetőséget lebeszélhetetlen mennyiségű perccel, egy vezetékest, kábeltévét két készülékre és annyi netet, amennyi a csövön kifér, de nagyon gyorsan, és ha esetleg hisztiznék, még egy okos Huaweit is nulla lejért. És a reklám igazat szólt, beleértve a nullát is, ami itthon csupán hazugság, ezt személyesen tapasztaltam szórványban, „isten háta mögött”, elnyomatásban. Van időm ezen molyolni, már egy órája állok az új értelmet nyert gúnyhatáron, holott az én soromban előttem mindössze tíz autó. Hajlok hát rá, hogy ha kell, egy szívlapáttal megállítsam Brüsszelt meg a taposóaknás filantrópot, de ugyanezzel a lendülettel a militáns paranoidokat is a megnyomott Á-val és az összes kretén politikust, akik tönkreteszik az életünket minden irányból. Most éppen azért kapnék lapátra, mert ha valami értelme volt ennek az uniós összeborulásnak – azonkívül, hogy a németek és a franciák talán nem perzselik fel szokás szerint a köztes országokat –, az a határok átjárhatósága. Érzem, ahogy borítja el az agyamat a Konrad Lorenztől Gerevich Józsefig oly szépen leírt agresszió, háttérbe szorítva a nejlonguruk által szorgalmazott kényszer-pozitivizmust. Közben persze arra gondolok, hogy miért éppen én lapátoljak már megint, lapátoltam eleget, lapátoljanak mondjuk a jelenlegi kormány felfoghatatlan pénzekért ott (Brüsszelben) tartózkodó funkcionáriusai. Ááállítsák meg a belga fenevadat a helyszínen, miként a migráncsokat is ott kellene ugye, az otthonuknál, megengedve nekik ugyanakkor, hogy ha a szemük láttára karóba húzzák a terhes feleségüket a szakállas toyotások, azért élhessenek a szabad helyváltoztatás szent jogával. Közben a hírekből mindent megtudok a búzakeményítésről, csak azt az egyet nem, hogy ez a hallatlan sikertörténet is az első és egyben utolsó reneszánsz ember és polihisztor nevéhez fűződik. Hogy ez a csávó mikor rántja elő a szótárából az elég szócskát, az egyelőre a jövőkutatás kérdéskörébe tartozik. Basta. Ezt még Vito Corleone is ki tudta mondani, miután a fiát, Santinót szitává lőtték az autópálya-felhajtónál. Nagyon gáz.

Miután szépen kipufogtam magam, az jött elő váratlanul, hogy mire fogok én emlékezni, amikor már csak emlékezni fogok. Amerikáról mondjuk, ahová a jelen állás szerint a korlátlan lehetőségek ellenére soha a büdös életben nem jutok el. Hogy mi nekem Amerika hangja. A rádió persze, amely némi SZER-rel együtt alternatívát nyújtott az előző téboly idején. De elsősorban Salinger, Kerouac és Pirsig. A szorongás és a szabadság. Robert M. Pirsig író és zen buddhista motorkerékpár-ápoló most halt meg (született újra), erre értem haza. Az új népvándorlás kezdetén, az első napokban bátorkodtam leírni, hogy a huszonegyedik század Marc Bolan (T. Rex) utáni emberének választania kell szabadság és a biztonság között. Nos, kutyák és farkasok, ez a kérdés, válasszatok. Még a schengeni határozottság előtt, Petőfi nyomában egy kicsit, ahogy Júliával a nagybányai Fekete Sas fogadótól a koltói parókiáig, hogy aztán fehér ingben „csak szembefordulva” (Bereményi), a muszka által. Ruszkik, laza. Iggy Pop közben hetven. Kávé és cigaretta, széttrancsírozott halottakat ábrázoló pszichoterrorista cigisdobozok nélkül. Jim Jarmusch, Iggy és Tom Waits. Amerika, egykor. Kusturica Tapolcán, most. Moziba megyek, egy másik világba, persze ez rajtam kívül senkit nem érdekel, mert nem kell hozzá 3D-s szemüveg. Oda, ahol Emir, Diego Armando és Manu a haverok, mert ez itt végtelenül pitiáner és ízléstelen. A szülővárosában, Szarajevóban méltán népszerűtlen zseniális vizionista új filmjéről persze le lehet írni azt a butaságot, hogy Kusturica-paródia, de csak akkor, ha jobb nem jut eszünkbe, és nem látjuk a megszokott szüntelen lüktetésre rárajzolt új jeleket. Pokolra, mennyre, szerelemre karcolva. Kiderül továbbá az is, hogy Kusturica színésznek, a Tejút tejesemberének is kiváló, és következetesen valósítja meg a káoszból szőtt álmait. Mert ki a fene nem akarná legalább egyszer eljátszani Monica Bellucci szerelmét?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.29.

Szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.