Rohanunk a nyárba

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

2017. december 31., vasárnap 06:40, frissítve: vasárnap 13:52

Mindjárt vége. Mármint ennek az évnek is. Kutyákat elzárni, macskákat ki sem engedni!

A zen és a fürjtojásápolás művészete, az a jó a lencséhez. Megfüstöljük a fürjtojásokat, aztán olívaolajba velük, fokhagymával, csilivel és rozmaringágacskával. Mind van annak a kertjében, aki nem csak összevissza hegedült egész nyáron. Amely mindjárt itt van a nyakunkon, csak ki kell majd még böjtölni. Kitört ugyan a csillagászati tél, ám a téli napforduló óta rövidülnek az éjszakák, tömörebbek az álmok.

December. Összefüggő részletek egy magánuniverzumból. Míg a haverok Benkét temetik Újpesten, én a Benke és Pierre-t hallgatom a tájban mintegy búcsúzóul, amelyhez Benke úgy tartozott hozzá, mint a kékkúti elágazó előtt az a fa, amelyik minden évben utoljára hullajtja le a leveleit. Egy rendes kocsmába ugyan már rég nem tudott elmenni, mert az itt már nincsen, csak drótkerítések, de azért mégis.

Sorra esnek el a mohikánok, és egyik sem volt éppen utolsó. Ide tartozik még szervesen, hogy Bereményi Géza, a gyömrői rokon verset írt Cseh Tamás közelgő, hetvenötödik születésnapjára (költészet az a nap, ugye), az az este sem lesz elfelejtve, sőt megy az ifjú szívekben élés is szépen, majd elénekelgetünk ezt-azt, már az új undokokkal, kik ugyanolyan szépek és reménytelenek, mint mi voltunk hajdanán. És míg Benke és Pierre eltűnnek hirtelen egy sarkon, mint valami tán sosem volt visszhang, felbukkan Antoine és Désiré, akár egy fényképregény az 1970-es évekből. Amik sapkában, csuklyában, de ők kalapban, mint két apa egy szocioszürreál mozaikon. A könyvet a Corvina adta ki, hiszen album is ez, szép fekete-fehér, olykor kékes. A fiatalság néha megrendítőbb, mint az öregség vagy a halál. Hű, Dixinek még mennyi haja volt, és Zuzu sem csapta még hátra, Tamás hogy néz már ki, mint egy sejtelmes istencsászár, és Marietta kamasz lányként, a neve itt III. Éva. A nyolcvanas évek még csak készülődnek. Bereményi most és ezúttal Vető Jánossal párban jegyzi a művet. Jánoska, aki már csak Jánoska marad, hiába lehetne így évtizedek múltán, a messzi északig meg sem állva akár János is tényleg a gyönyörű fényképeivel. És a szöveg. Például ekképp: „Egy év múltán Antoine szabadságot vett ki, hogy barátjával benézhessen a nemrég nyílt Kismagyarba. Milyen lehet 6 deci bor? – merengett el Désiré a pálinkától. – Annak a hatását még senki nem próbálta ki.” Tökéletes kép kerek keretben, mellette fotográfia, Dixi és Zuzu talponállóban, előttük alumínium hamutartó. Még akkor is, ha de, igen, Márai, a lendületes és típusos alkonyi ivó kipróbálta. Olaszországban, odafigyelős borkontroller korszakában. Na de hagyjuk a Vőlegényt (ki szálas volt, nyolcvanegy kiló) csajozni, hiszen nem lépett le minden baba, mint Horváth Anna.

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál. Ez a könyv (Athenaeum, 2017) kívánkozik még ide, talán a nevek miatt is. Holott Szentesi Éva nem Bereményi-hősnő, hús-vér kortárs nő, nem is akármilyen. Bátor nő (Jézusom, hess most már, Géza!), mert amikor éppen négy évvel ezelőtt áttétes méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, ahelyett hogy magánügyként kezelte volna a betegségét, közzétette az akkor már szépen futó Rúzs és tükör című blogján, és elindította rákellenes kampányát. Az írás persze remek terápia is, segíthetünk vele magunkon és másokon, a kérdés „csupán” az volt, hogy a Tiszalökről startolt díszlet- és jelmeztervezőnek sikerül-e a halál árnyékában megugrania a következő szintet. Nos, remekül. Kardos Margit világa tűpontos megfigyeléseken alapuló, sodró lendületű, pompás füzér, és még látlelet is a tetejébe arról, hogy mi megy itt. Az egyik novellában robog a HÉV (na tessék, már megint!), „hátsó részében alkoholisták ülnek, fél kézzel a biciklijüket szorongatják […], az üléshuzat harminc éve ugyanolyan: barna cikornyával díszített, poros és büdös textil. Egy bicskával a szürke farostlemez falba valaki belevéste, hogy Orbán egy geci.”

2018 álarcban érkezik. Mindjárt itt van, már stíröli a seggemet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.30.

Szerkesztő ajánlja

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.

Molnár Csaba

Az amerikai elnökválasztást befolyásoló orosz trollok mindennapjai

Tizenhárom orosz a Facebook és Twitter segítségével dróton rángatta az amerikai választók tömegeit.