Találkozások

2018. február 3., szombat 19:53, frissítve: vasárnap 13:30

A garantáltan migránsmentes gödrei töpörtyűfesztivállal elérkeztünk a csúcsra. Ha trollkodás, ha komoly szándék, itt már nem az van, hogy azt hinné az ember, hogy nincs lejjebb, meg ilyenek, egyszerűen nincs odébb. Mert leesünk. Nagy találkozás ez, egyfajta esszencia már mintegy, minden benne van. Fesztiválország kifutotta magát, egészen a töpörtyűig, bele a gödörbe. Lehet szó házi sertésről, esetleg libáról, akármelyik lesz a soros, abból migrénes nem eszik, és punktum. Ettől a pillanattól kezdve maradna a hisztérikus röhögés vagy a hisztérikus sírás, esetleg a kettő elegye, ami egy széthiszterizált országban nem is lenne csoda, viszont nem éri meg.

Az élet rövid, és bár látszólag céltalan, teljesen felesleges elfecsérelni a meteorológia történetének legszebb telét piszlicsáré hiábavalóságokra. Az ember persze néha szakadni érzi a cérnát, de ilyenkor a legjobb, ha arra gondolunk, mit mondott Yoda a mocsárban Luke Skywalkernek a dühről és az indulatról. És megpróbáljuk. Szerencsésebb esetben nem próbáljuk, hanem tesszük. Legalább addig, hogy kifelé menet nem kötünk bele azonnal a jegyszedőbe. Az a jó, hogy gyógyír van rendesen, csak körül kell nézni.

 

Példának okáért mindjárt Liszkay Mihály pángyéri szűz cuvée-je. Amikor a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a merlot és a pinot noir találkozik egy kegyelmi pillanatban. Hogy aztán együtt mutassák meg, mire is képesek valójában. Le lehet velük ülni egy film elé.

Az is jó, hogy a Duna nemrég leadta újra A rózsa nevét. Mert az is nagy találkozás volt. Umberto Eco és Jean-Jacques Annaud. Annaud akkor már túl volt A tűz háborúján, és belekezdett A medvébe, de aztán félretette Eco remek könyvének kedvéért, és inkább megnézett háromszáz kolostort, hónapokig lépcsőket tervezgetett, Bosch és Brueghel képeit tanulmányozta, és Jacques Le Goff-fal értekezett a középkorról. Meg is lett az eredménye, A rózsa neve lett az első olyan film, amely a korszak „valódi” naturális arcát is bemutatta. Könyvek, penész és patkányok, mindennapos harc a tüzelőért és a betevőért, rendezetlen fogsorok, mocsok, sár és mérhetetlen nyomor. Spiritualitás, szellem vs. bigottság és máglya. A nevetés mint veszélyforrás. Isten szegénykéi és a szerelem szaga. Eco ugyan hamar közölte, hogy részéről a munka elvégezve, de Annaud mellett felbukkant még egy érdekes megszállott, Tonino Delli Colli operatőr. Olyan filmek őrzik a látását, mint A csóró, a Mamma Roma, a Máté evangéliuma, a Disznóól, a Dekameron, a Canterburyi mesék és a Salo, avagy Sodoma 120 napja Pasolinivel, a Ginger és Fred és A Hold hangjai Fellinivel, vagy A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy vadnyugat és a Volt egyszer egy Amerika Sergio Leonével. Nagyszerű fickó volt és nagy dumás, és ezt a szokását a forgatás alatt végig megtartotta, amivel halálba idegesítette Sean Conneryt. Annaud végül kénytelen volt felhívni szíves figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy nem némafilmet forgatnak. Colli ezen elgondolkodott kicsit, majd azt válaszolta, hogy Fellini két Oscar-díjat kapott azokért a filmekért, amelyeket együtt készítettek, pedig azokat is végigbeszélte, úgyhogy nem lesz semmi baj. Nem is lett. Bár a korabeli kritika elég vegyes fogadtatásban részesítette a művet (Eco kitűnő magyar fordítója, Barna Imre például úgy leszúrta, mint a pengős malacot, még a képregény szót is alkalmazta lendületes írásában, ami azért egy kicsit igazságtalan), azért a film most, több mint harminc év után is megáll a lábán. Sőt, talán még kicsit jobban is.

Mindenesetre még a pángyéri szüzet is csak utána végeztük ki. Töpörtyű meg nem is volt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.03.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.