„A gyerekek jobbak a felnőtteknél!”

A vajdasági Lurkóházak elszálló pofonok helyett szeretetet és odafigyelést kínálnak

B. Kovács Gergely

B. Kovács Gergely

2017. november 4., szombat 15:22, frissítve: szombat 15:55

Erdélyhez hasonlóan a Délvidéken is ferences rendiek vették magukhoz a kezdeményezést a szegény gyerekek felkarolásában. A hajdújárási Lurkóházban jártunk.

Fél kilenc van, de már kétszáz kilométerre az otthonunktól, a szerb állam területén csocsózunk nyolc-kilenc éves gyerekekkel. Az utolsó pillanatban értünk oda. Azért látogattunk Hajdújárásra, hogy belekóstoljunk a Lurkóház hétköznapjaiba.

Bepattanunk a Lurkóház vezetője, Kovács Sebestyén Gyöngyi mellé, és indulunk a lurkókért. A tanyasi jellegű külterületen három kisgyerek vár minket az út szélén. Az egyikük az óvodás Siniša, Dejana és Szrdzsan pedig testvérek. A gyerekek neve megtévesztő, mert mindnyájan magyar és cigány nemzetiségűek, szerb nincs köztük. Ez történelmileg alakult így, Hajdújáráson kevés a szerb, az iskola is magyar. Abban a családban is magyarnak nevelkedik a gyermek, ahol az egyik szülő esetleg szerb nemzetiségű. Dominik harmadikos, és bevallja, hogy a szerbbel nehezen boldogul.

– Majd ha nagy leszek, megtanulok – mondja.

Kata és Dominik nyolcra érkezett a házba, csatlakoztak Szrdzsanhoz. A kislány és Szrdzsán másodikos. Hármójuknak délután lesznek óráik. Reggeli előtt közösen imádkozunk, majd együtt elfogyasztjuk a felvágottas kenyeret a gyerekkort idéző teával.

A falon lógó díszes faliújságon a gyerekek által megfogalmazott cetlik hirdetik, miért is jó a Lurkóház. Azért például – olvasom az egyiken –, mert az itt lakók soha nincsenek egyedül. Tényleg. A rossz anyagi és társadalmi helyzetű családokban élő gyerekek közül huszonketten tanulnak, játszanak és kapnak enni nap mint nap a hajdújárási Lurkóházban. Amikor a délvidéki ferences szerzetesek megalapították a Poverello Ferences Közhasznú Alapítványt, négy célt tűztek ki maguk elé: a gyermekvédelmet, a ferences lelkiség és az ökumenizmus terjesztését, illetve a környezetvédelmet. Poverello becenévvel a rendalapító Assisi Szent Ferencet emlegették, a szó olaszul azt jelenti: szegényke. Az első lurkóházat 2006-ban nyitották meg Dreán, ezt követte a hajdújárási otthon, majd a harmadik Óbecsén. A házakban napközis jelleggel tanulnak a gyerekek. Ez messze nem csak a lecke megírását jelenti: megtanulnak tisztálkodni, öltözködni, viselkedni, enni is. Csupa olyan dolgot, amelyet otthon nem, vagy csak nagyon hiányosan kapnak meg.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
 
„A tudományt csakis jó szívvel, odafigyeléssel lehet átadni a gyerekeknek.”
 Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

Alighogy elfogynak a szendvicsek, Dominik félrehív, és mutat valamit a tenyerén. Most kivételesen azért kell drukkolnunk, hogy Kata ne legyen magazinunk olvasója. Dominik ugyanis megkér, ne áruljuk el, amit látunk: szívet rajzolt a tenyerére, benne nagy K betűvel. Úgy sejtjük, értjük.

A titkot már tudjuk, kezdődhet a csocsó. Három meccsből csak egyet nyerünk, amit Dominik diadalittasan így nyugtáz: – A gyerekek jobbak a felnőtteknél!

Közben zene szól a számítógépről, a médialejátszón animált figurák táncolnak.

– Megtanulták a ritmust – mondja a monitorra mutatva Dominik, és néhány számot végigtáncol, amihez csatlakozik Szrdzsan is. Kilenc órára a tetőfokára hág a buli, Kata énekelni kezd.

Két héttel korábban, amikor a Magyarok kenyere adományátadó ünnepségén jártunk a házban, lehetőségünk nyílt találkozni Harmath Károly ferences atyával, aki életre hívta a Lurkóházakat. Feltűnt, hogy pillanatok alatt mindenhol ott termett.

– Károly atya energiája végtelen, rengeteg ötlete van. Szerencsére olyan emberek veszik körül, akik kézbe fogják, és viszik, amit elindított – mondja a papról Sörös László, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A hetvenes éveihez közelítő, csupa erő szerzetes tényleg minden apró részletet megvizsgál. – Híre ment, hogy van egy ház, ahol lehet enni és jókat játszani. Dreán és Óbecsén is huszonkét gyerek van, ennyit engedhettünk meg magunknak. Ha többen lennének, további nevelőkre is szükség volna, azt pedig anyagilag nem bírnánk. De hát nem biztos, hogy a gyerekek mindennap kötelességüknek érzik, hogy eljöjjenek.

– Talán a szülő feladata lenne, hogy erre odafigyeljen – vetjük közbe.

– A szülők egyáltalán nem figyelnek oda, így a döntés mindig a gyerekre marad, ő meg olykor nem dönt. Előfordul persze gyakran az is, hogy a testvéreiket is elhozzák, akiknek a koruk alapján ugyan még nem kellene ide járniuk, de tudják, hogy itt törődést kapnak – magyarázza Harmath Károly.

Az alapján dől el, melyik gyereket karolja fel a szűkös létszámmal működő intézmény, hogy a helyiek, a tanító, az egyes családok ismerősei hogyan értékelik azok helyzetét. Számos probléma sújtja a családokat, a legsúlyosabb talán a munkanélküliség.

– Ebből következik a szegénység, az alkohol és a munkaiszony – teszi hozzá Harmath Károly. – Állandóak az otthoni veszekedések, amelyeket a gyerekek is végighallgatnak. Az elszálló pofonokból nem maradnak ki ők sem. A legnagyobb probléma abból fakad, hogy a szülők nem értek meg a szülői feladatra. Nem is csoda, hiszen már ők is ilyen körülmények között nevelkedtek, és nekik nem adódott lehetőségük a kitörésre. A gyerekek tényleg jobbak a felnőtteknél – mutat rá a ferences atya.

 
„Ha szeretetet nyújtunk a gyerekeknek, tanulni is fognak majd!”
 Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

A Lurkóházak célja az, hogy a nehéz családi körülmények között élő gyerekek önállósodásában nyújtsanak támaszt, és segítsék az elrugaszkodást attól az életformától, amelybe beleszülettek. Ehhez fontos, hogy a lurkóházban elfogadásra és szeretetre számíthatnak.

– Ha szeretetet tudunk nyújtani a gyerekeknek, tanulni is fognak majd. A tudományt nem lehet bottal beléjük verni, csakis jó szívvel, odafigyeléssel. Amikor bekerülnek hozzánk, néhány hónap alatt látványos fejlődést érnek el, az iskolában is észre szokták venni a változást. Ügyelünk rá, hogy normálisan öltözködjenek, tisztálkodjanak.

Talán nem meglepő, hogy a ferences atya által megálmodott házakat a hit légköre veszi körül. A gyerekek a feléjük áradó szeretetben és törődésben tapasztalhatják ezt meg, de a nevelőkre is odafigyelnek. Harmath Károly úgy látja, ha az akkumulátorok nincsenek feltöltve motivációval, az ilyen munkában hamar le lehet merülni, főleg, hogy a fizetések a szerb minimálbér környékén járnak. Ez forintban számolva alig hatvanezret jelent. Ilyen feltételek mellett nem egyszerű napról napra érezni az elszántságot, de ha van egy kis hit, akkor van miből erőt meríteni, még ha olykor fásultabbnak is érzik magukat.

– A Jóisten előtt nem létezik olyan ember, akivel nem érdemes foglalkozni – mondja Károly atya.

Ezt megtapasztaljuk mi is. Reggel kilencre megérkezik két nevelő, a szakácsnő pedig már héttől itt sürög, reggel befűt, reggelit készít, majd nekilát a főzésnek. Ildikó és Erzsébet végzettségüket tekintve tanítónők, kilenctől ők készülnek a délután iskolába járó gyerekekkel, majd ebéd után azokkal, akik a délelőtti tanításról érkeznek vissza. Hozzájuk csatlakozik önkéntes munkájával Lídia, a nyugdíjas tanítónő. A tanulást játék követi, logikai és társasjátékok kerülnek elő, folytatódik a tánc és a csocsó, és a kertben is játszhatnak a gyerekek.

„Azért jó a lurkóházban, mert ingyen lehet szemüveget kapni. Akinek szüksége van rá.” Ezt hirdeti egy másik cetli a faliújságon. Hogy ez így legyen, biztosítani kell a fenntartáshoz szükséges költségeket is. A házakat támogatásból vásárolták meg, a legnagyobb összeggel a bécsi ferencesek járultak hozzá az induláshoz, ők a mai napig bőkezűen támogatják a kezdeményezést. Ma már a magyarországi Bethlen Gábor Alap is segítséget nyújt a működéshez, és amikor csak lehet, pályáznak is Harmath Károlyék. A szerb állam viszont eddig egy fillérrel sem járult hozzá tevékenységükhöz. Kovács Sebestyén Gyöngyi munkájának jelentős része abból áll, hogy megszerezze a támogatást a napi élelmezéshez.

– Az anyagiak eddig mindig összejöttek, de gyakran voltak és vannak kritikus pillanatok. Amikor ígéret van már a pénzre, de még nem érkezik meg, olyan is előfordul, hogy a sajáthoz kell nyúlnunk. Ugyancsak probléma az, hogy minden csak addig vonzó, ameddig új. Voltak adományozóink, akik az elején készségesebbek voltak – mondja Sörös László.

 
Leckeírás a Lurkóházban. Az itt lakók soha nincsenek egyedül
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

Amikor Hajdújáráson jártunk, módunk nyílt rá, hogy néhány szót váltsunk a dreai ház nevelőjével, Boja Andrással is. Főként az érdekel, miért végzi tíz év elteltével, a rossz anyagi körülmények ellenére is ezt a munkát.

– Azért csinálom, mert szükséges. A családok megkülönböztetett hátrányos helyzetből valók, a társadalom nem törődik velük, a gyerekeikkel még annyira sem. A házak megnyitása jó lehetőséget teremtett rá, hogy felkaroljuk őket, majd beépítsük a társadalomba.

A dreai házat most bővítették ki úgy, hogy a középiskolás gyerekek is ott maradhassanak. Boja András büszke rá, hogy a nagy többség befejezte a nyolc általánost, és a hozzáállásukban is magasabb szintre léptek, mint a szülők.

– Olyan személyekről beszélünk, akik általában nem küzdőképesek, és idővel elvesznek. Ezek a gyerekek viszont többen is kinőtték ezeket a problémákat, és tanulnak, szakmát szereznek. A szüleik gyakran feladják, a gyerekeket viszont próbáljuk megerősíteni abban, hogy képesek a feladatra, ügyesek és jók. A társadalom gyakran nem veszi figyelembe mindazt az eredményt, amelyet elértek. Nem is tudják, mi megy otthon, a családjaikban.

Szűcs Anna, a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője nagyon örül a Lurkóháznak. Állandó kapcsolatban áll a nevelőkkel, javaslatot tesz, ha úgy látja, valamelyik diákjuk segítségre szorul. Jól ismeri a gyerekek családi hátterét és viszonyait. Ők is észrevették, hogy a lurkók tisztán, ápoltan és felkészülten járnak iskolába, pedig az elején úgy gondolta, hogy nem lesz szükség ilyen kezdeményezésre, mert nincs a faluban ennyi rászoruló.

Azért gondolhatta így, mert Hajdújárás környéke a jugoszláv időkben a tehetősebbek közé tartozott, köszönhetően az alma- és szőlőtermesztésnek. Emiatt ma is költöznek ide kevésbé tehetős családok, mert a gyümölcsözés munkalehetőséget jelent késő nyáron és ősszel, pláne mert a helyiek közül sokan kivándoroltak. A nyolcadik évfolyamon még huszonnégyen járnak az egyetlen osztályba, de ez a szám egyre csökken, az első osztályosban már csak hatan vannak.

– Volt, akit csak október végén írattak be az iskolába. Ilyenkor már hatalmas a lemaradás, és nélkülözhetetlen a Lurkóház segítsége – hívja fel a figyelmet az igazgatónő.

A segítség pedig meghozza a gyümölcsét: a házból kikerülők sikeresen végeztek el különböző iskolákat, lett közülük varrónő, építészeti szakiskolás, szakács, ruhamodellező, közlekedési iskolás.

Akik délelőtt a házban voltak, megebédelnek, és elindulunk velük az iskolába. Akik pedig iskolában, hazajönnek az ebédre. A tanulással és játékkal eltöltött délután végeztével elkísérjük a ház kisbuszát, amely hazaszállítja a gyerekek egy részét. Néhányan még a településen kiugranak, de többeket szívszorítóan düledező házak előtt teszünk ki abban a tanyavilágban, ahová már csak göröngyös földutak vezetnek. Elbúcsúzunk mi is, és hazáig marad időnk végiggondolni, vajon Kata, Siniša, Dominik, Szrdzsan és a többi gyerek útja hova vezet majd.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.04.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.