A sci-fi, amelytől tüdőgyulladást fog kapni

A szcientológiaalapító L. Ron Hubbard utálta a fantasztikus irodalmat, magáról viszont szívesen mondott nagyot

Pintér Bence

Pintér Bence

2017. november 18., szombat 19:57, frissítve: hétfő 09:09

Ron Hubbard sci-fi író és vallásalapító több mint négymillió szót felölelő fikciós életművéből a nagyközönség valószínűleg csak arról a pár oldalnyi szövegről hallott, amelyhez sokáig a szcientológiai egyházba belépők is csak hosszas és drága előkészítő kurzusok után juthattak hozzá. Miközben a Biblia tanításaiért még egy hotelszobában is elég csak az éjjeliszekrény fiókjához nyúlnunk, ezt, a szcientológia szempontjából alapvető szöveget az egyház vezetői egyáltalán nem akarják reklámozni. Sőt Hubbard szerint aki elolvassa előkészítő tanfolyamok nélkül, az tüdőgyulladást fog kapni.

Nem csoda. A Xenu-sztori ugyanis első ránézésre még science fiction történetnek is halovány és zavaros. Végigolvasva ugyanis az egyszeri érdeklődő a következőt tudja meg: évmilliókkal ezelőtt egy galaktikus birodalom ura, Xenu, hatalma végét megérezve, a túlnépesedett bolygókon népirtásba kezdett, amely során egy adóügyi meghallgatás keretében több millió embert béníttatott meg, majd szállíttatott át a Földre. Vulkánok közelében helyezte el, majd atombombákkal felrobbantotta őket, elfogott lelküket pedig ezután 3D-s mozikba ültette. Napjaink minden fizikai és lelki gondját-baját ez a réges-régi tömegmészárlás okozza – állítja a könyv.

A történet annyira meredek, hogy nem egy hívő ennek nyomán ábrándult ki a vallásból: az azóta az egyház kritikusává váló Paul Haggis forgatókönyvíró például harminc év után jutott el a tanfolyamok sorában odáig, hogy megismerje a Xenu-sztorit, amelyről elsőre azt hitte, valamiféle őrültségi teszt: ha elhiszi, akkor kiteszik az egyházból. De maga a vallásalapító is azt jegyzetelte a történet leírása mellé a kéziratban, hogy „nagyon űroperás”.

Alec Nevala-Lee, az Astounding nevű fantasztikus magazin történetén dolgozó író most olyat tett, amit előtte kevesen: mélyen beleásta magát az említett lapnak is rengeteg történetet író L. Ron Hubbard életművébe. A Longreadsen megjelent cikke szerint arra jutott, hogy nem is az az érdekes, hogy a sci-fi íróból vallásalapító lett, hanem az, hogy Hubbard eredetileg egyáltalán nem akart sci-fit írni. Sőt sok jel arra mutat, egyenesen utálta a műfajt. Mégis: a szcientológia alapját adó, kezdetben egyfajta pszichológiai módszerként megjelenő dianetika is a sci-fi rajongók körében lett először népszerű – megint csak Hubbard szándékai ellenére.

A szerző eredetileg kaland- és westerntörténetekkel lett ismert és kedvelt író a ponyvamagazinok hőskorában. Az írásra egyértelműen megélhetésként tekintett: 1934-ben kezdésként vásárolt egy sort az említett magazinokból, megnézte, mit lehet eladni, aztán futószalagon gyártotta a kalandos történeteket. 1938-ban majdhogynem véletlenül kezdett fantasztikus irodalmat írni, amikor az Astounding magazin vezetése elhatározta, hogy kalandosabb történeteket szeretnének lapjukban. Az ekkor még kezdő szerkesztő, később a sci-fi nagyjainak útját egyengető John W. Campbell Jr. utasításba kapta a vezetőségtől, hogy mindent közöljön Hubbardtól. Ő pedig innentől kezdve majdhogynem ugyanolyan sztorikat írt, mint eddig, csak megfűszerezve némi fantasztikus díszlettel.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Hamarosan a később ismertté és elismertté váló sci-fi írók társaságában mozgott, sőt mi több, meghatározó alakja lett az Isaac Asimov vagy Robert A. Heinlein nevével fémjelzett társaságnak; Campbell-lel pedig különösen jó viszonyt épített ki. A visszaemlékezések szerint Hubbard szeretett a társaság középpontjában lenni, és nagyot mondó történeteket mesélni magáról, amelyekről a többiek is sejtették, hogy nem pontosan úgy estek meg, ahogy ő elmesélte. A háború után Hubbard depressziós lett, és írni is csak nehezen tudott. Ebből az apátiából kezdett el kilábalni az általa kifejlesztett módszer, a dianetika, „az elme új tudománya” segítségével, amely Campbellt is izgatta: együtt dolgozták ki a részleteket.

Hubbard a módszert eredetileg tudományos szaklapokban szerette volna megjelentetni, de azok nem voltak kíváncsiak rá, így végül ez is az Astoundingban jelent meg. Később ő és az adott személyek „előző életeit” felfedező interjúmódszer kiötlésébe rengeteg energiát fektető Campbell összeveszett, és utóbbi kiszállt az egyre profitábilisabb üzletből. Később Campbell állítólag arról is beszélt, hogy nem Hubbard, hanem éppen ő volt az, aki azt javasolta, a dianetikát ne pszichoterápiaként, hanem vallásként kezdjék el pozicionálni. Hubbard az ötvenes évek elején foglalkozott először a Xenu-mítosszal, és 1967-ben vetette papírra, majd küldte szét egy hangüzenetben vallása híveinek; tíz évvel később pedig forgatókönyvet is írt belőle.

Nevala-Lee értékelése szerint Hubbard életműve egyébként teljesen más hangvételű, mint amit a sokáig titkolt, mára viszont széles körben ismert Xenu-mítosz sugall. Szerinte ha felismerjük, hogy Hubbard gyakorlatilag megvetette a sci-fit, és tulajdonképpen csak a pénzért írt ilyen történeteket, akkor máris nehezebbé válik egyszerűen úgy értékelni a szcientológiát, akár egy sci-fi író elvetemült fantáziájának szüleményét. Szerinte éppen a fordítottja igaz: nem ő választotta a követőit, hanem ők választották ki őt, és így hozzájuk igazította a mítoszt, amely aztán őt magát is átformálta.

Hubbard a forgatókönyvet leszámítva évtizedekig nem írt sci-fit, hogy aztán élete vége felé visszatérjen a műfajhoz, és egy-egy nagyon hosszú, nehezen befogadható űroperával zárja életművét, amelyek úgy lettek bestsellerek, hogy a szcientológia hívei tömegesen vásárolták fel a példányokat, akár több példányban. És bár az írásai nagy részét átolvasó Nevala-Lee szerint a művek egy kis hányada jelent igazi értéket, mégis elképzelhető, hogy Hubbard könyveit még évszázadok múlva is olvassa az emberi faj. A tervek szerint ugyanis Új-Mexikóban, egyháza egyik titkos bázisának atombiztos, föld alatti páncéltermében acéllemezekre írva, argonnal töltött titánkapszulákba zárva helyezik el a teljes életművet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.18.

A szerkesztő ajánlja

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.