Amikor az Ifju Technikus magazin lenyomja a japán technológiát

„Ha egyszer egy toronyból gyorsabban jönnék le, mint kellene, az nagyon szép lenne”

2017. december 2., szombat 16:15, frissítve: szombat 16:28

Gulácsi János (száz)ezermesternél jártunk Pécsen. Keze munkája ott van több száz magyarországi és határon túli harang kondulásában, templomi óra járásában. Szerkezeteibe az utolsó csavarig maga tervez mindent.

Gulácsi János azt indítványozza, találkozzunk a pécsi zsinagóga előtt. Indulásként ezt a toronyóra-szerkezetet javasolja megtekintésre, de gyorsan hozzátehetjük: ilyen alapon Pécsen belül is számtalan helyszínen és országosan is több száz templom közelében találkozhattunk volna. Gulácsi János ugyanis toronyórákat épít és szerel, harangokat vezérel elektromechanikával. Ám ez így csak nagyon karcsú részigazság. Megpróbáljuk elmondani, mi mindent tesz Gulácsi János, ha torony közelébe engedik. Márpedig nemhogy engedik, egyenesen hívják.

„Itt az okozta a legtöbb fejtörést, miként lehetne összefésülni két szerkezetet, hiszen a héber óra ellenkező irányban forog, mint az általunk megszokott. Ez lenne azonban a kisebbik baj. A nagyobb, hogy a két naptárrend nem egyformán működik. Ez a külső órán még nem okozott problémát, de a zsinagóga belsejében lévő dátummutatóval már nem volt egyszerű szinkronba hozni. A zsidó óra a jeruzsálemi időt mutatja, a hagyományos a helyit.”

 
A pécsi főtéren álló torony órája is a mester keze munkáját dicséri
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Amikor Gulácsi János egy régi szerkezetet távolít el valamelyik toronyból, azt szokta javasolni a megrendelőnek, hogy azt adja oda a helyi iskolának, mert ha csak tíz évben egyszer egy gyerek fantáziáját megmozgatja, és kedvet kap a kiállított részek alapján a bütyköléshez, már megérte. Ilyen korban dől el minden. Gulácsi János Máriagyűdön nőtt fel, apácák tanították, és ő harangozott a toronyban, éppen ezért minden apró részletet ismert odafent.

Később aztán villanyszerelőszakmunkás-képzőbe, majd gépipari technikumba került, utóbbiban előbb erősáramú, aztán műszertechnikusi végzettséget szerzett. Ezekben az iskolákban már kamatoztatni tudta gyerekként szerzett tudását. Hajtotta a tudásvágy, mindent ismerni akart a finommechanikával kapcsolatban. Amikor ezekkel az iskolákkal végzett, akkor kalandozott el az érdeklődése az órák felé.

Régi repülőtér helyén kezdett épülni a pécsi Uránváros, és az egyik raktárból kiselejteztek rengeteg repülőgép-alkatrészt. Gulácsi hozzájutott ezekhez, és a fogaskereket kinyerte a masinákból. Így készült el az első óraszerkezet. Külön hangsúlyozza, még ma is működnek azok az órák, amelyekbe repülőgép-alkatrészek kerültek.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az órások úgy tartják, hogy a toronyóra nem óra. Azért, mert az általuk használt szerszámok elférnek egy kis táskában.

„Nekünk szervizkocsi kell, hogy egy tornyot »megtámadjunk«, és beépítsük az óraszerkezetet. Emelőre, nehéz alkatrészekre van szükségünk.”

Amikor számlapot cserélnek, a járókelők és turisták összesereglenek fényképezni. Gyakran előfordul, hogy a lap nagyobb, mint az ember, aki szorgoskodik vele. Gulácsi János és vállalkozása mindig maga készíti el a szükséges alkatrészeket, darabkákat. Munkásságát a pécsi bányánál kezdte, és ebben az időszakban hozzászokhatott ahhoz, hogy hatalmas méretű gépekkel dolgozik, és gyakran szét is szedi őket.

„Amikor szétszedtünk egy háznagyságú villanymotort, gyakran két daruval kellett millimétereznünk, amíg a forgórészt kifűztük az állórészből. Ezért számomra természetesnek tűnik, amikor egy hatalmas szerkezet recseg-ropog.”

A toronyóra-javítónak természetesen nincsen saját ellátó boltja, így fordulhatott elő, hogy az első, korai óraszerkezeteknek még az öntvénymintáját is Gulácsi János készítette. Ezeket aztán elvitte az öntödébe, majd ő maga forgácsolta és rakta össze. A mester is tudja, hogy munkája nem hasonlít mondjuk egy cipészére vagy az emberek hétköznapi problémáira megoldást jelentő kisiparosokéra. Az ő szakterülete a digitális és a műszertechnikának egy szűk metszete, és kevesek kívánják ezt az utat bejárni. Végzettségéből fakadóan, szinte természetes módon jött a lineáris indukciós motorok iránti érdeklődése.

 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

A második világháború előtt öt mechanikustoronyóra-gyár működött az országban, ezek szerelték fel szerkezeteikkel az ország tornyait. Amikor 1974-ben meghalt a tihanyi apátság harangozója, Gulácsi János eszelte ki azt a szerkezetet, amely már elektronikával kongatta meg a harangokat, és a toronyórát is átalakította mechanikusból kvarcvezérlésűvé. Mellesleg úgy alakult, hogy Tihanyban minden villamos átalakítást ő végzett el: a hangosításét, a hálózatét is. Az akkor forradalminak tekinthető megoldásokról beszámolt a Magyar Televízió is, és ez rendkívüli figyelmet irányított Gulácsi szakértelmére. Mintegy tíz-tizenkét évvel előzte meg a nagy európai óragyárakat, azok ennyi idővel később jelentek meg Magyarországon találmányukkal. Velük ellentétben azonban ő csak a tornyokra specializálódott, és az első tervezések időszakában sokat egyeztetett a plébánosokkal, hogy lássa, mik az igények. Ezzel a mai napig tartó előnyre tett szert. A konkurencia nem is valódi konkurencia, mert más cégek olyan órákra mentek rá, amelyek jók a pályaudvarokra, kórházakba, hivatalokba vagy akár vezérlőóraként kazánházakba. Gulácsi tudása kiterjed például a diákmisék harangozási rendjére, a téli-nyári egyházi miserendre, a temetések szokásaira, az adventi időszak harangrendjére.

Végigsétálunk a főutcán és a főtéren, majd megpihenünk a dzsámi mögötti Szent Bertalan-harangtoronynál. Gulácsi máshonnan indít, az innen remekül szemügyre vehető városháza tornyára mutat. Természetesen az óraszerkezet felújítását ő végezte el 1984-ben. Úgy tartja, egy harangtorony akkor működik igazán, ha van körülötte élet.

Ezzel a Szent Bertalan-harangtorony mellett nincs is semmi gond. Fiatalok vonulnak fürtökben az iskolából, délután a munkájukat befejező pécsiek tartanak hazafelé. Gulácsi éppen azt ecseteli, hogy Szent Bertalant elevenen megnyúzták, majd fára feszítették, és megetették a varjakkal. Kezdjük áldani a kort, amelyben élünk. Régen ezen a területen állt a neki szentelt kápolna, amelynek ma a tizenöt méter mélyre süllyesztett harangtorony őrzi az emlékét. Amikor napjában háromszor megszólal a harang, a szerkezet kiemelkedik, miközben egy kicsit kitekert gregorián dallamot játszik.

A harangokat lineáris indukciós motorok kongatják, kell-e mondanunk, hogy ezeket is Gulácsi János tervezte? Kezdettől nagyon foglalkoztatta ez a téma, azt az elvet akarta megvalósítani a maga szakterületén, amellyel a repülőgép-anyahajók „lövik” ki acélsodrony segítségével a vadászgépeket, majd fogják meg leszálláskor. Ennek azonban nem volt szakirodalma. Gulácsi még Londonban is könyvtárazott, de nem talált erre vonatkozó leírást. Ez sem baj, hiszen ott volt az Ifju Technikus magazin, amelyben arról olvasott, hogy Japánban lineáris indukciós motorral meghajtott függővasutat helyeztek üzembe. Innen már tényleg csak egy lépés, hogy bárki harangokat hajtó motort produkáljon.

„Ó, ilyet én is tudok csinálni, mondtam magamban, és elkezdtem. Az első rögtön sikerült. Ha kísérletezés során az első próba beválik, az hatalmas inspiráció, és az ember továbbmegy az úton. Így alakult aztán a kvarcvezérléssel is.”

Azóta is csak ilyen hajtóművet tervez a harangok esetében, amelyhez mikroprocesszoros vezérlés tartozik. Ne is kérdezzék! Igen, azt is ő tervezte.

„Akkor szól szépen a harang, amikor úgy működik, mintha Pista bácsi húzná kötéllel. Ő tudja, hogy először nagyot kell húzni, aztán egyre kisebbet, végül szinte magától jár a harang. Ilyenkor már épp csak rá kell segíteni. Ezt biztosítja a vezérlőszerkezet, amely végül »behúzza a féket«.”

Magyarországon és a határon túl négyszáz olyan torony áll ma, amelyben Gulácsi szerkezetei dolgoznak. Ezeket karbantartja, látogatja, rengeteget utazik országszerte. A hetvenhét éves mester vallja, nem szabad leállni, mert akik abbahagyják, azok ágyban, párnák közt halnak meg.

„Ne ily halált adj, istenem, / Ne ily halált adj énnekem! / Legyek fa, melyen villám fut keresztül, / Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; / Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe / Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… – szavalja egy levegővel. – Ha egyszer egy toronyból gyorsabban jönnék le, mint kellene, az nagyon szép lenne.”

Gulácsi mellett nőttek fel tanítványok is, de ők már mind külföldön dolgoznak. Több elismerés tulajdonosa, ha csak az utóbbi szűk néhány évet vesszük, a pécsi polgárok neki szavazták meg a város fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulóknak évente odaítélt Tüke-díjat 2015-ben, illetve 2017-ben övé lett a Pécs–baranyai Kereskedelmi és Iparkamara életműdíja.

Ám Gulácsi János számára az a legnagyobb elismerés, ha a toronyóra pontosan jár, és a harang is tisztán kondul.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.25.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.