Arzén légypapírból, avagy a Horthy-korszak legismertebb bűnügye

2017. augusztus 27., vasárnap 12:58, frissítve: hétfő 18:12

Tizennyolc évig folyt a nemzetközi sajtóban is hatalmas vihart kavaró tiszazugi méregkeverés. Az áldozatok pontos száma ma sem ismeretes, az viszont igen, hogy az elkövetők motivációja mennyire sokféle volt.

A szolnoki törvényszék nagy tárgyalási terme zsúfolva. A bírói asztal előtt idős asszony áll. Falusi asszony fekete ruhában, jómódúan, nagyon ízlésesen öltözve, két kezét összeteszi, mint a templomban az úrasztala előtt. Első pillantásra egy kedves nagyanya, akivel olyan kellemes otthon, a maga környezetében találkozni, és aki találó és talpraesett szívességgel szokta az idegent fogadni – így kezdődik Móricz Zsigmond Tiszazugi méregkeverők című írása, amelynek nyomán először vált közismertté a Horthy-kor legnagyobb bűnügye.

Az 1929-ben kipattant botrány kapcsán az év nyarán egy Nagyrév nevű kis magyar faluval kezdett foglalkozni a világsajtó. Az európai lapok mellett a The New York Times, a Chicago Daily Tribune és a Los Angeles Times is beszámolt arról, hogy a tiszazugi nők megmérgezték iszákos, durva vagy éppen rokkant férjüket. Ugyan az eset leginkább Nagyrévre vetett árnyékot, egyebek mellett Tiszakürtön, Ókécskén, Tiszaföldváron, Kunszentmártonban, Mesterszálláson és Öcsödön is történtek arzénos gyilkosságok. Előfordultak hasonló, a tiszazuginál jóval kisebb port felverő esetek is, például Hódmezővásárhelyen. És persze külföldön is: a szakirodalom Európa-, sőt világszerte ismer hasonló történeteket. Volumenében és időtartamában azonban a tiszazugi ügy kiemelkedik a mezőnyből, a módszert egyfajta hungarikumként könyvelték el.

Bár a témával korábban sokan foglalkoztak – erről szól például Háy Gyula Tiszazug című drámája, Saád Katalin Csupaszon című könyve, illetve több film is –, komolyabban senki nem tárta még fel az ügyet. Az egyetlen erről szóló monográfiát egy magyar származású amerikai szerző írta angolul. A most szerdán a történethez leginkább köthető helyszínen, a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban bemutatott Méregkeverők című kötet szerzői főképp a bűn elkövetésének okait, az arzénos gyilkosság előzményeit próbálták vázolni.

 
A Tiszazug című film forgatása. Megörökített elmúlás
 

– A könyv ötlete egy mikrotörténelmi doktori szemináriumon került elő. Témája az volt, hogy az 1871-es francia–porosz háború idején egy francia nemest porosz kémnek néztek a francia császári parasztok, ezért megkínozták és agyonverték. Ebből hatalmas botrány lett – mondja Mátay Mónika történész, a kötet szerkesztője, az ELTE adjunktusa. Hozzáteszi, hogy miközben a parasztok azt érezték, ők a legnemesebb, leghazafiasabb cselekedetet hajtották végre, a francia közvélemény ellenük fordult, többeket halálra is ítéltek. – Amikor ezt az órát tartottam, beugrott a tiszazugi arzénos mérgezés, amely sok szempontból hasonló a francia ügyhöz. Ott az arzénnal mérgező asszonyok hitték azt, ők csak azt teszik, amit a józan ész diktál, azt gondolták, nekik joguk van ehhez. Úgy érezték ugyanis, az áldozatok csak a terhükre vannak. Mindeközben a környező világ – beleértve a politikusokat, a szépírókat, az értelmiséget, a középosztályt, a jogászokat és a kriminológusokat – ennek ellenkezőjét gondolta. Azt, hogy tettük felfoghatatlan, az elkövetőket el kell ítélni.

– Abban nagyon nagy varianciát találtunk, hogy az arzént ki miért adta be valamelyik hozzátartozójának. A klasszikus esetnek az számít, amikor a férj erőszakos volt, felesége pedig így állt rajta bosszút, így menekült a házasságból. Ugyancsak tipikusnak számított, amikor az áldozat magatehetetlen volt, de jellemző ok a haszonszerzés is. Vagy éppen az, hogy a tettesnek volt már szeretője, vele akart együtt lenni, a férj ezért volt útban. Több olyan eset is ismeretes, amikor a férj az első világháborúból sérülten tért haza, nyomorékká vagy agresszívvá vált. A módszert a legkülönbözőbb élethelyzetekben alkalmazták tehát. Az egyetlen közös pont: a bába, akihez az egész mérgezéssorozat elindulása köthető – mondja a történész. – Az ötletszerző Fazekas Gyuláné, aki bábaként a közösség egyfajta lelki vezetője is volt. Amikor az arzént átadta, kulcsmondata mindig az volt: „Mit kínlódsz vele?” Ezzel egyfajta felmentést is adott az elkövetőknek, áldozatként állította be őket.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az asszony véletlenül jött rá, miként lehet arzént kinyerni légypapírból. A legenda szerint – ez a leírás Móricz Zsigmondtól származik – épp egy haldoklót őrzött, eközben esett vízbe a légypapír. Először a csirke kóstolt bele, és pusztult el tőle, utána a macska. Az asszony ezután szándékosan próbálta ki, mi történik a kutyával, majd gondolt egyet, és beadta a haldoklónak. Nála is működött. Felfedezéséből a bába üzletet csinált, a mérget pénzért árulta, másrészt az asszonyok közt is hatalomra tett szert, élet-halál urát játszhatta a településen. A halálos áldozatok számáról biztos adatok máig nem állnak rendelkezésre, az áldozatokat ugyanis csak exhumálással lehetett azonosítani. Akinél a gyanú fölmerült, és kiásták, annál az be is igazolódott. Ez alapján száz körüli ilyen esetről tudunk. Ugyanakkor a hatóságok a vizsgálatokat leállították, főképp azért, mert a nemzetközi sajtó nagyon fölkapta az ügyet. Valószínű, hogy az 1911-től 1929-ig tartó mérgezéssorozatnak jóval több érintettje volt.

Hiába állapították ugyanakkor meg, hogy valaki arzéntól halt meg, abból még nem lehetett megmondani, ki volt a mérgező. Az évekkel, évtizedekkel korábbi ügyek bizonyítása nagyon nehéz volt, a hatóságok annak igyekeztek utánajárni, mindez kinek állhatott érdekében. Viszont aki a gyilkosságot nem vallotta be, azzal szemben tehetetlenek voltak. A bíróság hat vádlottat ítélt halálra, de csak három ítéletet hajtottak végre. Életfogytiglani börtönbüntetést nyolc személy, további két vádlott 15 év, egy 10 év, kettő 8 év, egy pedig 5 év fegyházat kapott. A többi esetben nem volt elég bizonyíték. Fazekas Gyuláné öngyilkos lett, meglepő módon nem arzént ivott, hanem lúgkőt. Mivel tettét épp akkor követte el, amikor a csendőrök kihallgatás miatt felkeresték, már vallomást tenni sem tudott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.26.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.