Az elkábított ÁVH-s és a szíven szúrt ezredes

2017. július 4., kedd 17:40, frissítve: csütörtök 14:05

Voltak-e a sztálinihoz hasonló jellegű koncepciós perek a forradalom után? Ha voltak, hogyan gyártották a koncepciót? Mik voltak a vándormotívumok, és kik voltak a vándortanúk? A gyilkossággal vádolt Tóth Ilona kötél általi kivégzésének hatvanadik évfordulóján – az ítéletet 1957. június 28-án hajtották végre – beszélgettünk minderről M. Kiss Sándor történésszel, aki két kötetet is írt a medikáról.

– Tóth Ilona személye körül napjainkban sem csillapodnak a kedélyek, máig nem sikerült nyugvópontra jutni abban a kérdésben, hogy bűnös volt-e a medika az ellene felhozott, gyilkosságról szóló vádban. Van-e esély arra, hogy az ügyben perdöntő bizonyíték előkerüljön?
– Annyi bizonyos, s ezt már sokszor elmondtam: Tóth Ilona a vádirat szerinti helyszínen, időben és módon nem követhette el a gyilkosságot. A kusza ügyet több éven át tartó, aprólékos munkával szétszálaztuk, a feltárt adatok pedig ellene mondanak mindannak, amit az eljárásban tényként állítottak. Tudjuk, hogy „valami történt” a Tóth Ilona vezette Domonkos [ma Cházár András] utcai szükségkórházban. A halott személyazonosságát – hogy valóban ő volt-e az ÁVH-ügynökként meggyilkolt Kollár István rakodómunkás – hitelt érdemlően nem sikerült a tárgyaláson bebizonyítani. A vád és az ítélet szerint Kollárt kloroforminjekcióval elkábították, majd Tóth Ilona bicskával szíven szúrta. A corpus delictiként szereplő recés bicskán azonban nem volt vérnyom, sőt a sebbe sem illeszkedett. A férfi erezetén tűtől származó szúrásnyomot nem találtak, a szervezetében sem mutattak ki idegen anyagot. Kollár különös ismertetőjele – hiányzott az egyik ujjperce – a holttesten nem volt felfedezhető. A tettnek ráadásul nem akadt szemtanúja sem, csak olyan, például a gyilkosság állítólagos helyszíne, a vécé ajtaja előtt őrt álló kisfiú, Molnár József, aki rávallott Tóth Ilonára, de nem látta az esetet.

– Állítását azonban Molnár a rendszerváltozás után sem vonta vissza.
– Ennek különböző okai lehettek. Ha visszavonja, az óriási erkölcsi tehertétel: könnyen rásütik, hogy miatta kellett egy ártatlan embernek a kivégzőosztag elé állnia. A másik: Molnár vallomása nem életszerű, hiszen az általa leírt időszakban sokan tartózkodtak azon a bizonyos folyosón, amelyen a félig halott Kollárt áthurcolták. Gyilkosságra készülők ilyen helyzetben, főként egy kórházban, nyilván jóval elővigyázatosabbak. Időközben viszont magyarul is megjelent egy szenzációszámba menő, a kérdés lényegét érintő korabeli szovjet jegyzőkönyv, amely szintén a vád tarthatatlanságát igazolja.

 
Tóth Ilona a vádlói előtt 1957-ben
 Fotó: Vigovszki Ferenc / MTI
 

– Honnan került elő a dokumentum?
– Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat központi irattárából, nyomtatásban először 2009-ben látott napvilágot. A jelentést a szovjet Déli Hadseregcsoport alárendeltségébe tartozó KGB-egységek egyik parancsnoka írta 1956. december 12-én; történész kolléganőm, Müller Gabriella találta meg, majd tárta a hazai nyilvánosság elé. A szöveg szerint 1956. december 5-én szovjet járőrök által feltartóztatott gépkocsiból őrizetbe vették az általunk a Tóth Ilona-ügyből ismert embereket egy, a kocsiból megszökött személy kivételével. A kihallgatott Gyöngyösi Miklós bevallotta, hogy közreműködött egy BM-dolgozó megölésében ugyanazzal a módszerrel, ahogy a perben is szerepelt. Vagyis az áldozatot kloroformmal elaltatták, majd szíven szúrták. Tóth Ilonáról a kihallgatáson említést sem tesznek, ám elárulják, hogy mások mellett egy Eta álnevű nővér is részt vett az állítólagos gyilkosságban. Jellemző a hazai viszonyokra, hogy akad történész, aki feltehetően presztízsokokból éppen az ellenkezőjét olvassa ki a szovjet dokumentumból. Eörsi László például elképesztő „nyelvészkedéssel” azt, hogy az Eta valójában Ilona, csak félrehallották. Az irat tehát szerinte újabb bizonyíték Tóth Ilona ellen.

– Létezett egyébként ez a bizonyos Eta nővér?
– Igen, de nagyon keveset tudunk róla. Az igazi neve Csontos Erzsébet, huszonhat éves, vonzó külsejű, szőkésbarna hajú nő, a forradalom egyik legtalányosabb figurája. Szerepelt Szoboszlainéként és Fehér Klára álnéven is. Ahol feltűnt, sorra buktak le a fegyveres csoportok. Nem elképzelhetetlen, hogy kettős ügynök volt: egyszerre állt az angolok és a szovjetek szolgálatában. Az említett december 5-i szovjet igazoltatás idején ő volt az a személy, aki hirtelen „eltűnt” a gépkocsiból. Egy később figyelmen kívül hagyott tanúvallomás pedig azt igazolja, hogy november 18-án, vagyis a gyilkosság napján a Domonkos utcai szükségkórházban tartózkodott. Sőt a gyilkossághoz is köze lehetett, hiszen az utóbb kihallgatott Török Évának azt mondta a helyszínen, hogy fogolyként a kórházban van „egy ávós, és azt hallgatják ki”. Csontos Erzsébet 1956. december végén Bécsbe távozott, onnan Londonba ment, a Dálnoki Veress Lajoshoz kapcsolódó körrel és szociáldemokratákkal lépett kapcsolatba, majd nyoma veszett. Az ominózus napon Török Éva vallomása szerint éppen egy „Így jár minden áruló” feliratot szerkesztett, amelyet állítólag a Városligetben meggyilkolt forradalmár, Futácsi Endre holttestére akartak kifüggeszteni.

– A Tóth Ilona-ügytől nem függetlenül hosszú ideje tart a vita arról, hogy voltak-e a sztálinihoz hasonló jellegű koncepciós perek a forradalom után.
– Annyi különbséget mindenképpen láthatunk, hogy míg az egyik hazai őspéldának tekinthető Rajk-per esetében a vádak egyértelműen légből kapottak voltak, addig 1956-ban valóban sokan részt vettek a forradalomban fegyverrel vagy anélkül, amit utóbb megtoroltak a kommunista hatalom visszatérő urai. Más kérdés, hogy szinte mindegyik általunk már ismert eljárás többé-kevésbé valótlanságokat vett alapul, tehát ilyen értelemben konstruáltnak tekinthető. A kirakatperjelleget mutatják az eljárásokban felfedezhető, olykor hajmeresztő hiányosságok, váratlan koncepcióváltozások. A hamisítás, a csalás mindennapos eszköz volt a periratok fabrikálásakor, ezek a szövegek tehát csak erős forráskritikával használhatók. Aki mégis ezekből merít, ezt használja vezérfonálként, tévúton jár, becsapja magát és másokat.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Hogyan hamisítottak az eljárások kiötlői, levezénylői?
– Alapvetően három módszert különböztethetünk meg. Valós tényeket eltúloztak, felturbósítottak, kiegészítették ma már elsőre nehezen észrevehető hamis motívumokkal, olykor pedig teljesen hazug részeket illesztettek be, ha az érdekeik azt kívánták. A terhelteket a legkülönfélébb módszerekkel vették rá az együttműködésre: széles a skála a fizikai bántalmazástól a szokásos rendőri beugratásokon át a pszichológiai trükkökig. Utóbbiak között igen gyakori a vádak megsokszorozása, majd a kibővített bűnlajstrom „ejtése”.

 
M. Kiss Sándor történész, professor emeritus, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– Láthatunk-e bármiféle alapkoncepciót, amely vezérfonálként fut végig a megtorláson?
– Igen. A kérdésként feltehető kulcsmondat többek szájából többször is elhangzott: mi a nemzetközi munkásmozgalom aktuális érdeke? A válasz többek között úgy hangzott, hogy az „ellenforradalmi bestialitás” bemutatása, ráhúzása az egész forradalomra. Kádár János az MSZMP ideiglenes intézőbizottsága 1956. november 21-i ülésén mindezt világosan megfogalmazta: „Nem merünk beszélni az október 23-án lezajlott eseményekről, hogy akkor már benne volt az ellenforradalom, az atrocitásokkal nem foglalkozunk, pedig az egész világon kérik tőlünk a kommunisták és a haladó emberek. Ezt a kötelességünket mi nem teljesítettük.” Ennek megfelelően rendre feltűnnek olyan vándormotívumok – kiegészülve vándortanúkkal –, amelyek a brutális vádak igazolására szolgálnak.

– Milyen vándorelemeket találhatunk a perekben?

– Például a – közvéleményre gyakorolt hatás szempontjából nem elhanyagolható – szadista gyilkos nőét. Tóth Ilonáé mellett Jankó Piroska ügyét említhetem, akit 1957-ben azzal vádoltak meg, majd ítéltek el 18 évre, hogy a Köztársaság téren szíven, illetve hasba szúrta a már megkínzott, meggyilkolt Papp József ezredest. Igaz, egy korábbi, a nyomozók által felvetett verzióban az áldozata Asztalos János ezredes volt; a személycsere egyébként már önmagában nonszensz. Szakolczai Attila tényfeltáró munkával bizonyította be, hogy nem igazak a Jankó Piroskára szórt vádak: nem volt sem részeges, sem szadista, és a terhére rótt bűnt sem követte el. Mondok más példát is. Takács Tibor kutatásai szerint Biksza Miklós dabasi járási párttitkárt sem az a személy és nem úgy ölte meg, ahogy a perben szerepelt. Biksza meggyilkolásából hatalmas koncepciós ügyet gyártottak, amelyet elláttak ideológiai mázzal. Találkozhatunk vándortanúkkal és hozzájuk kapcsolódó, persze változó vándormotívumokkal is az eljárásokban. Egy bizonyos Salamon házaspár például némileg módosított, részleges személycserékkel variált történettel szerepelt a Tóth Ilona-ügy vizsgálati szakaszában, illetve tíz évvel később a valószínűleg gyilkossággal alaptalanul megvádolt Pap Istvánéban. Az előbbiben a vallomás éle Tóth Ilona „tettestársa”, Gyöngyösi Miklós, az utóbbiban értelemszerűen Pap ellen irányult. A tanúkat gyakran kényszerhelyzetbe hozták, zsarolták. A később koncepciós perben elítélt, majd kivégzett Palotás Józsefet például korábban halálbüntetéssel fenyegetve bírták rá az együttműködésre.

– A vádak egy része köztörvényes bűncselekményekre utal: ezeknek mennyire hihetünk?
– Általában semennyire. Ha belegondol: egy olyan forradalmárt, aki kilő két orosz tankot, harcol, és ezért felelősségre vonják, azt tiszteli a „nép”. Ha azonban „rábizonyítják”, hogy mindemellett nőket erőszakolt meg, vagy rabolt, lopott, már más a helyzet. Tóth Ilonát köztörvényesként ítélték el, ráadásul korábban őt is megvádolták azzal, hogy sikkasztott, sőt: hogy csokoládéért gyilkosságra vállalkozott. Ezeket a hatóságok is annyira abszurdnak találták, hogy a perben végül nem szerepeltették egyiket sem. Dudás József ellen gyakran ma is elhangzik a vád, hogy kirabolta a külügyminisztériumot. Hazugság, utólag értesült csupán a támadásról. A sokáig csak kalandorként, szerencselovagként kezelt Dudás esetében Drucza Attila most megjelent munkája tárja fel a legalaposabban a vádak tarthatatlanságát. Ha koncepciós perekről beszélünk, azt se felejtsük el, hogy az eljárások a korabeli jog szerint sem voltak mindig törvényesek. Ezek kimutatására már folynak kutatások Kahler Frigyes vezetésével.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.01.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.