Budapest, a neonvarázs fővárosa

Párizsból nézve Moszkva, Moszkvából nézve Párizs – Különleges értéket hordoznak a magyar fényreklámok

Sashegyi Zsófia

Sashegyi Zsófia

2016. április 10., vasárnap 15:01

Budapest már a két világháború között neonfénybe öltözött, ám a ma még itt-ott látható fényreklámok aranykora kétségkívül arra az időszakra esett, amikor a szocialista hatalom minden erővel azt igyekezett sugallni, hogy fényes idők járnak a legvidámabb barakkban. A magyar főváros sugárzó bája fogta meg azt a katalán fotóművészt is, aki elszántan dokumentálja a hajlított csövekből megálmodott egykori álomvilágot.

Majd ha lámpák égnek újra, este fényes lesz az utca, akkor újból egy-két estét átlumpolunk, táncolni fogunk, dalolni fogunk… – szólt a sláger 1943 Budapestjén. Az optimista sorok azonban hamarosan értelmüket vesztették, nemcsak azért, mert a fővárost elérő front végleg elvette az emberek kedvét a mulatozástól, hanem mert a háború végére szinte teljesen elpusztultak azok a fényreklámok, amelyek a múlt század húszas-harmincas éveiben beragyogták a pesti éjszakát. Bár az utcai neonreklámokról ma mindenki a szocializmusra asszociál, a valóság az, hogy azok már a század elején feltűntek, a többi metropoliszhoz hasonlóan emelve Budapest fényét.

– Az első, háztetőn elhelyezett fényreklámról 1908-ban számolt be a Tolnai Világlapja. A Brázay-féle mentaszeszt ajánló hajlított csöveket a Szent István körút és a Nyugati tér sarkán álló épületre erősítették fel – meséli Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa.

Az első hazai mozgó, a Dreher Bakot népszerűsítő fényreklám rekonstrukciója ma is látható a múzeumban. Az eredeti 1925 körül került fel a háztetőre a Nagymező utcában, ahol két épület között ugrált a világító kecske.

Fotó: Isabel Val

Sok gyűjtő igyekszik menteni a menthetőt, lecsapnak a frissen leszerelt régi neonokra, ám ha valaki időben bejelenti egy-egy régi fényreklám eltűnését, az örökségvédelmi hivatal védetté nyilváníthatja és visszahelyeztetheti a feliratot. Így kerültek vissza a körút emblematikus lakástextilüzletét, az Ermát hirdető, harmincas évekbeli logó betűi is.

A háború utáni esti félhomályt az MSZMP 1970-es X. kongresszusának döntése oldotta fel. Abban határoztak – Budapest világvárosi jellegének hangsúlyozása érdekében – a főváros neonosításáról. A programszerű beavatkozás hatására a nagy állami vállalatok reklámbüdzséjük el nem költött részét az év utolsó hónapjaiban hirdetési szempontból jóformán értéktelen neonreklámokra költötték. Aligha volt ugyanis reklámértékük a hiánygazdaságban a „Vásároljon készruhát!” vagy az „Érdemes takarékoskodni!” feliratoknak, csakúgy, mint a BKV üzenetének, amely arra szólított fel, hogy kapaszkodjunk a mozgó járműveken.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ez már a táncdalénekes Németh Lehel-féle „Neonfényes Budapest” korszaka, amikor a ma is sok helyen látható naiv reklámok születtek. A ma legdrágább felületnek számító Oktogon-háztetőkön például ez állt: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, add át a MÉH-nek!”, de reklámszempontból szintén elhanyagolható jelentőséggel bírhatottt az „Állami Biztosító – a dolgozók érdekeit védi!” szlogen.

Fotó: Isabel Val

– A szabad versenyes kapitalizmusban elképzelhetetlenek lettek volna ezek a reklámok, hiszen ott egy elérhetetlen élet ideáljait próbálják eladni a nyilvánosság segítségével, ezek mögött a naiv feliratok mögött azonban nincs hátsó szándék – mondja Isabel Val katalán fotós. – Lenyűgöz a hetvenes évek esztétikája, amelyből Budapest még mindig sokat őriz. Ezeknek a feliratoknak először a tipográfiájuk, a színük fogott meg. A velük való ismerkedés pedig apropó volt számomra a város történetének mélyebb megismerésére – mondja Isabel Val, aki közel egy éve dokumentálja az itt élők számára már-már észrevehetetlen, megszokott feliratokat, cégtáblákat, amelyeket nosztalgia és az őket körülvevő pusztulás bemutatása nélkül igyekszik ábrázolni képein.

A neonoknak három fajtájuk jellemző erre a korra, amikor is a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat tervezte, építette és javította az utcára kerülő világító betűket. A szabadon sugárzó csövek mellett megjelentek a dobozbetűk, ezeken a formára hajlított neonok fényét a mögöttük lévő, formájukat követő hátlapok verik vissza, továbbá létezik egy igénytelenebb megoldás is, amikor a felirat betűkre bontva, kis dobozokon helyezkedik el.

Fotó: Isabel Val

Mivel a javításhoz is szükség volt a tervekre, több mint húszezer darabot őriztek meg belőlük a vállalatnál, derül ki a téma önkéntes kutatója, Izsó Zoltán feljegyzéseiből, amelyeket a Neonfényes Budapest című blogon vezet. „A neonfény sajátos varázsa a színes fények ragyogásán alapszik. A fehér fényforrásokból kiinduló, színes fóliákkal megszűrt fény korántsem olyan ragyogó és nem is olyan színes, mint a neoncső, amely eleve színes fényt sugároz ki” – vallja Izsó, aki azonban rámutat arra is, a szépségnek nagy ára van, az egyedi kialakítású fényforrások cseréje körülményes, utángyártása drága, beszerelése szakértelmet igényel. Ezért a kilencvenes években elborították az üzletek portáljait a fénycsöves belső megvilágítású, számítógép vezérelte kivágóval készített, plexilapra ragasztott fóliás táblák. Több éve próbálkoznak a jóval energiatakarékosabb LED-es technikával, de az egyelőre sem fényerőben, sem hangulatban nem tudta megközelíteni a neont.

Neonhirdetésre ma többnyire csak a stabil, jól menő márkák építenek, azok, amelyeknek belefér a költségvetésükbe ez a reklámforma, amelyet legalább két-három évre érdemes kitenni. Ez ma már luxusnak számít, hiszen a cégek inkább kampányszerűen hirdetnek, és megjelenésük általában dinamikusan változik.

Van azonban néhány őskövület, amelyet tulajdonosaik nem tüntettek még el a háztetőkről. A Déli pályaudvarnál látható „Ne szemeteljen! Segítse munkánkat! Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.” feliratot szépen karbantartja, sőt amikor zrt.-vé alakult, annak megfelelően ki is egészítette a vállalat. Az Oktogonon évtizedeken át látható, telitalálatra utaló, animált totó-lottó céltábla és az ősidők óta az Erzsébet tér fölött ragyogó főz, süt, fűt fényreklám azonban szomorú sorsra jutott, fenntartásukat ugyanis nem ítélte költséghatékonynak a Szerencsejáték Zrt., illetve a Fővárosi Gázművek.

Fotó: Isabel Val

A lebontott neonok jó esetben felelős gyűjtőkhöz kerülnek, ám a használaton kívüli fényreklámok megszerzése, felújítása drága mulatság, a nagy hirdetések leszerelésének költsége több millió forint is lehet. Sok megmentett neonreklámot őriznek a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban, a Kazinczy utcai épület udvarán apró tárlatot is láthat belőlük a közönség. A Neonon Csoport Egyesület tagjai, akik számos régi betűt és feliratot mentettek meg az utókornak, régóta sürgetik nagyobb kiállítótér, múzeum létrehozását, továbbá hogy a városképet leginkább meghatározó neonhirdetéseket ipari műemléknek nyilvánítsák. A csövek alternatív felhasználására is lennének ötleteik. Utcai installációkat, homlokzatsorokon vagy tűzfalakon megjelenő összeállításokat képzelnek el, amelyek Budapest új jellegzetességét alkotnák.

Van, ahol már jócskán előttünk járnak ezen a téren. Lengyelországban 2012-ben nyitották meg a fényreklámok százait felvonultató neonmúzeumot. Európa legnagyobb neongyűjteménye nem jöhetett volna létre a civilek együttműködése nélkül.

A régi fényreklámok egyébként nem egy művészt megihlettek már. A nyolcvanas években Lugosi Lugo László kezdte fotózni őket, Simonyi Balázs fotóművész pedig 2004-ben dedikált filmetűdöt a múlt század kihunyóban lévő emblematikus fényemlékeinek, amelyek a közöttük élők számára a hétköznapok megszokott bútordarabjai, de az idegeneknek egy furcsa, ismeretlen világról mesélnek. A haladó metropolisznak álcázott szocialista barakkról, amelynek díszeit itt felejtette a történelem, Isabel Valnak, a fiatal katalán fotósnak Ligeti György szavai jutnak eszébe: „Ha Párizsból jössz Budapestre, úgy fogod érezni, mintha Moszkvába érkeztél volna. De ha Moszkvából jössz ide, úgy érzed, Párizsba jutottál.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.04.09.

A szerkesztő ajánlja

Stier Gábor

„Kijev nem írhat minden bajt a háború számlájára”

Az egykor Viktor Janukovics csapatában dolgozó politológus, Koszty Bondarenko nem csalódott a Majdanban, mert nem is várt tőle semmit.

Kuthi Áron

Későn ébredt az összes kisebbségi magyar párt

Öt hét alatt még legalább 300 ezer aláírást kell összegyűjteni az őshonos kisebbségek uniós védelme érdekében. A kudarcot is meg kell tudni magyarázni.

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.