Caporettói áttörés: a végső vereség árnyékában megbúvó fényes győzelem

Vékony Zsolt

Vékony Zsolt

2017. november 1., szerda 12:55, frissítve: szerda 14:23

„Rochlitzer őrnagy sorra járta az erdő különböző pontjain elhelyezett tüzérségi megfigyelőket, és érdeklődött az eddigi eredmények iránt. Megtudta, hogy német és osztrák–magyar csapatok október 24-én az Isonzó folyó felső folyásánál, Flits és Karfreit községeknél áttörték az olasz állásokat, elfoglalták azt a két magaslatot, amely állásaink felett uralkodott, mintegy 15 000 foglyot ejtettek, és – nyomulnak előre! Ezekből a hírekből arra következtettünk, hogy mi sem maradunk tétlenek, mi sem maradunk állva, hanem támadunk, és kiverjük a digót állásaiból!”

Csabai István reáliskolai tanár, a császári és királyi 39. gyalogezred tartalékos századosa így írt 1935-ben megjelent, Fakeresztek mentén – Népek országútján című, I. világháborús élménybeszámolójában arról, hogyan értesült róla és miként lelkesítette fel a később caporettói áttörésként ismertté vált hadművelet megindulása 1917. október 24-én.

A napokban éppen centenáriumához érkező csatát a nagyszerű magyar győzelmek közé szokás sorolni, bár ennek fényét több tényező is tompítja, elég csak az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződésre gondolni. A híres ütközet renoméján próbált most kicsit javítani a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) történettudományi intézete, valamint az Eötvös Collegium Baráti Köre azzal, hogy a százéves évforduló kapcsán megemlékezést szerveztek Budapesten, az egyetem Dózsa György úti campusán. (Érdekes módon a Honvédelmi Minisztérium a fővédnökség elvállalásán túl nem tartotta igazán fontosnak a rendezvényt, hiszen a tárca egyetlen prominens képviselője sem jelent meg.)

Az esemény megnyitóján elhangzott, a caporettói áttörés gyakorlatilag az utolsó jelentősebb magyar háborús siker volt, ennek ellenére mi magunk is keveset tudunk vagy beszélünk róla. Ahogyan Hermann Tamás, a KRE oktatója fogalmazott, ez volt az a csata, amelyben bár győztünk, mégis kikaptunk – arra utalva, hogy az olasz vereség után az Egyesült Államok úgy határozott, belép a háborúba, amivel gyakorlatilag eldöntötte a harcok további kimenetelét.

Négyesi Lajos alezredes, egyetemi docens előadásában ugyanakkor rávilágított, a magyar győzelem valójában nagyrészt a németeknek volt köszönhető. A caporettói áttörés 12. isonzói csataként is ismert: az Isonzó folyó mentén 1915 óta folyt az állóháború az olaszok és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai között, miután előbbi fél titkos londoni egyezményben megállapodott a britekkel területi igényeiről, s hadat üzent szomszédjának. 1917 nyarára a Monarchia tartalékai és ereje fogyóban volt, s a németektől kértek segítséget. Négyesi kiemelte, a németek részben kényszerűségből nyújtottak támogatást, mivel rájöttek: ha az Isonzó mentén szemben álló felek különbékét kötnek, azzal a Monarchia gyakorlatilag kilép a háborúból.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A német precizitás végül nagyon is jól jött az osztrák–magyar haderőnek, hiszen új taktikával, rohamcsapatokkal szivárogtak be az ellenséges állások közé, annyira meglepve vele az olaszokat, hogy fejvesztve menekültek. A hadművelet során hősiességével kitűnt Erwin Rommel, aki aztán a II. világháborúban sikerrel vezette a német csapatokat Afrikában. Bertalan Árpád, a 7. hegyi dandár tizenkilenc éves hadnagya is értékes hadi cselekményt hajtott végre, amikor október 24-én egy tizenöt fős bosnyák rohamcsapat élén három olasz állást foglalt el és több száz foglyot ejtett.

A caporettói áttörés végül november 19-én zárult. Olaszország emberáldozatban és hadianyag tekintetében is hatalmas veszteségeket könyvelhetett el. A központi hatalmak azonban nem tudták ezt előnyükre váltani, mivel a brit és francia segítség végül megállította a németek nélkül már ismét szervezetlenebb osztrák–magyar hadakat.

Ahogyan Négyesi Lajos előadásában fogalmazott, a háború mindig is az emberiség csődje. Ennek ellenére a múlt bizonyos szeleteire akkor is érdemes emlékezni, ha azok egy szörnyű kor közepette zajlottak. A caporettói áttörés pedig valóban a magyar hadtörténet egyik fontos és emlékezetes pillanata.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.28.

A szerkesztő ajánlja

Wiedemann Tamás

Letelepedési biznisz: igaz vagy hamist játszottunk Rogán Antallal

Megvizsgáltuk a miniszter letelepedésikötvény-programmal kapcsolatos kijelentéseit. Az eredmény kevéssé biztató.

Gabay Balázs

Kuplerájból a válogatottba, kocsmából az élvonalba: íme, ő Urbán Flórián

Volt, hogy sörözőből hívta be Mészöly a nemzeti csapatba. A játékos, aki soha nem akarta befogni a száját, könyvet írt. Nehéz letenni.

Ficsor Benedek

Ady szerint plakátokkal „a sajtónak nem lehet konkurenciát csinálni”

Ady megmondja: bő száz éve írt pontos látlelet napjaink Magyarországáról. Meddig szabdalható egy életmű?

Vass Norbert

Virágzó kokainbiznisz – a felszippantott földrész

A Narcoamerica a szegénység, a kegyetlenség és a függőség motívumai köré szerveződő rendhagyó kontinenstörténet.