Egy sokat tapasztalt polihisztor: Hajós Alfréd

2018. február 7., szerda 16:29, frissítve: szerda 11:15

Amikor valaki olyan sokoldalú emberről szeretne írni, mint Hajós Alfréd, egyből arra gondol, könnyű dolga van, hiszen biztosra veszi, a választott alany sport- és építészeti sikereiről már korábban is számtalanszor megemlékeztek. És míg előbbi esetében ez így is van, meglepő módon a Hajós által tervezett épületek szakirodalma viszonylag csekély, és ezzel kapcsolatos, széles körben is ismert, átfogó mű pedig még egyáltalán nem készült.

Hajós Alfréd valóban kimerítette a polihisztorság fogalmát: nemcsak okleveles építész volt, emellett az úszás, a labdarúgás, az atlétika is jól ment neki, ráadásul sportszervezőként is jeleskedett. Amiről természetesen mindenki ismeri nevét, az hazánk első és második olimpiai aranya (pontosabban akkoriban még ezüstérem járt a győztesnek), amelyeket az 1896. évi nyári olimpiai játékokon, Athénban kapott, miután megnyerte mind a százméteres (vízből indulva), mind pedig az ezerkétszáz méteres (hajóról a partra úszva) gyorsúszószámot. Ugyanakkor részt vett az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzésen is, illetve csapatkapitányként vezette a válogatottat hazánk első nemzetközi összecsapásán, amelyen az osztrákok könnyed 5:0-val diadalmaskodtak. Hajóst persze nem vetette vissza ez a vereség, hiszen később játékvezetőként is ténykedett, illetve két találkozón szövetségi kapitányként irányította a magyar csapatot (mérlege egy győzelem és egy döntetlen).

A Guttmann Arnoldként 1878. február 1-jén született Hajós ugyanakkor nem esett bele abba a csapdába, amelybe a sportolók zöme még a jelenben is szokott: idejében gondolt a jövőjére, s miután 1899-ben átvette építészmérnöki oklevelét, néhány évvel később felhagyott az aktív sportolással, hogy választott szakmájában teljesedhessen ki.

Ahová Móricz „hazajárt”

Eleinte a korszak két jelentős alakja, Alpár Ignác, majd Lechner Ödön kezei alatt pallérozódott, s ez meg is látszik korai tervein. 1904-ben Villányi Jánossal társulva az első világháború kitöréséig meglehetősen szerteágazó stílusban az ország több pontján valósultak meg elképzeléseik. Nevükhöz fűződik például Budapesten a református egyházi zsinat székháza az Abonyi utcában (1909), a vakok intézete Szombathelyen (1910) és Kolozsvárott (1909–1914), a Weidlich-palota Miskolcon (1911) vagy a Magyar Általános Hitelbank szabadkai fiókintézete (1911).

Szintén ebbe a sorba illeszkedik a debreceni Aranybika Szálloda megtervezése és 1910-es felépülése is, végre meghozva az országos hírt és elismerést a tervezőirodának. Az 1500-as évektől a Bika család tulajdonában lévő telket a város megvásárolta, s 1699-től vendégfogadót üzemeltettek az ott álló épületben. Az igények és a vendégforgalom növekedése miatt többször is átalakították (ma is ismert nevét 1810-ben kapta, miután az eredeti tulajdonosok tiszteletére állított, bika formájú vascégért bearanyozták), míg Steindl Imre tervei alapján 1882-ben meg nem épült az egyemeletes, ötvenszobás, neoklasszicista szálló. Sajnos azonban ez sem állta ki az idők próbáját, hamar kicsinek bizonyult, elavult, ráadásul tűzkárokat is szenvedett, s 1913-ban elbontották.

Ennek helyére épülhetett meg aztán a háromemeletes Hajós–Villányi-épület, amely a nagytemplom mellett ma is a cívisváros ikonikus épületeként él az országos köztudatban. A valóban impozáns (bár mai szemmel nézve talán kissé giccsbe hajló), eklektikus-historizáló stílusban épült Aranybika olasz kőfaragómesterek munkáját dicsérő ornamentikájával, hangulatos belső tereivel (például az étteremként funkcionáló üvegteremmel), kényelmes szobáival, uszodájával, cukrászdájával az adott korban minden igényt kielégítőnek számított. Ráadásul viszonylag nagy színháztermet is kialakítottak benne, amelyet később az ott háromszor is koncertező Bartók Béláról neveztek el. A fényűzésből fakadóan nem is csoda, hogy olyan ismert közéleti személyiségek fordultak meg itt, mint Móricz Zsigmond (aki mindig úgy érezte ott magát, mintha hazajárna), Vásáry István, Nagy Imre vagy Helmut Kohl.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
 
Az Aranybika Szálloda Debrecenben. Homlokzatának ornamentikája olasz kőfaragó mesterek munkáját dicséri
 

A patinás múlt azonban a jelenben kevéssé érződik. Néhány évvel ezelőtt azzal volt tele a sajtó, hogy a hotelt üzemeltető cég csődbe ment, az épületben kikapcsolták a villanyt, ráadásul a szobák minősége húsz-harminc évvel ezelőtti állapotokat mutatott. 2013-ban aztán az egészet megvásárolta a város egyik leggazdagabb üzletembere, és önerőből nekifogott a felújításának. Az első években jól is haladtak a munkálatok, hiszen sikerült az üvegtermet és az üzletportálokat is renoválni (bár utóbbiak esetében a különféle vendéglátóipari egységek az egységességet még csak véletlenül sem megcélzó cégérei sokat rontanak az összképen), maga a szálló azonban továbbra is csendben pusztul. Utoljára 2015-ben nyilatkozott a tulajdonos: a tervek szerint elbontják az 1976-os otromba bővítéskor felhúzott szárnyat, és helyére különálló apartmanházat építenek, és hogy végre régi fényében fog tündökölni az Aranybika, de mindez egyelőre még várat magára.

Szolidan megbúvó szépség

Hajós Alfrédnak a múlt sokat segített abban is, hogy további nagyszabású munkákat elnyerjen: a magyar delfinnek is becézett építész sportlétesítmények tervezésében is jeleskedhetett (illetve olimpiai győzelmeinek köszönhette azt is, hogy Horthy Miklós a két világháború között mentesítette a zsidótörvények alól).

Nevéhez fűződik az első, valóban stadionnak nevezett létesítmény megtervezése, amelyet Aschner Lipót, az újpesti Egyesült Izzó tulajdonosának megbízásából tervezett; 1922 őszén avatták fel a Megyeri úton. Az aréna érdekessége, hogy bár a második világháború utolsó évében egy árvíz elmosta a pályát, és az épület faanyagát széthordták a nélkülöző budapestiek (ugyanígy járt Hajós balassagyarmati strandfürdője is), az átalakítást követően, 1948 és 1953 között ez volt hazánk nemzeti stadionja, amíg a Népstadion el nem készült.

 
Hajós egyik fő műve, Magyarország első fedett uszodája, amely ma már tervezője nevét viseli. Frissnek hat
Fotó: Vékony Zsolt / Magyar Nemzet
 

Azt talán kevesebben tudják, hogy Hajós épp a stadionok iránti szenvedélye miatt is nyert egy kiemelkedően fontos díjat: 1924-ben a párizsi olimpia szellemi versenyén építészet kategóriában Lauber Dezsővel közösen készített nemzetistadion-terve ugyanis ezüstérmet nyert (aranyérmet nem osztottak ki). Mivel már nem rendeznek szellemi vetélkedőket az olimpiákon, ma is ő az egyetlen magyar, aki művészeti és sport kategóriában is olimpiai érmet szerzett.

Ilyen előzmények után szintén ő kapta azt a nemes feladatot, hogy Magyarország első fedett uszodáját megtervezze. Az 1930-ban megépült margitszigeti létesítménnyel (amelyet először az Astoria környékén, majd a Gellért, később a Lukács és a Császár fürdő mellé, esetleg Lágymányoson képzeltek el) Hajós egy tömegében lenyűgöző, a környezetébe remekül illeszkedő és még mai szemmel nézve is roppant frissnek ható, modern épületet álmodott meg. A téglaburkolatú uszoda íves, áramvonalas sarokkiképzéseivel méltóságot sugároz, a bejáratot pedig két oldalról gyönyörű, art decós pálmatörzseket imitáló zászlórudak ékesítik. Maga a tervező így írt épületéről a Tér és Forma 1931-es első számában: „Az úszócsarnok hatalmas arányai a külső kiképzés nagyvonalúságát kívánták. […] A belső tér követelményeit, annak terjedelmét megváltoztatni nem lehetett, hiszen nemcsak hatalmas medence építéséről, hanem cca. 3000 főnyi közönség befogadására alkalmas nézőtérről is gondoskodni kellett! […] Így a margitszigeti uszoda négy frontjának négy különféle képe van. A főbejárat magán viseli a nagy tömegek befogadására váró előcsarnok jellegzetes külső képét. […] A Duna felől vasbeton pilléres árkádok kemény vonalai tükröződnek vissza a folyó vizében, az Óbuda felé néző homlokzat erős plasztikája nemcsak a mögötte levő helyiségek jellegét tükrözteti vissza, hanem a vihartörő szerepét játssza a kemény északnyugati szelek rohamával szemben. A sziget felőli homlokzat leegyszerűsített plasztikája szerényen meghúzódik a margitszigeti évszázados fák buja, eleven környezetében.”

A külső mellett a belső is méltó volt a magyar sikersportághoz, hiszen az elképesztő medencetér a masszív, íves vasbeton pillérekkel olyan érzetet kelt, mintha igazi szentélyben járnánk. A jelenben is számos nemzetközi eseménynek helyet adó létesítményt azóta többször bővítették (kültéri medencékkel), illetve gépészeti modernizáción és felújításokon is átesett már. Igaz, többen úgy vélekednek, hogy az épület addig funkcionált tökéletesen, amíg hozzá nem fogtak a renoválásához, mivel azóta az épület beázik, a falakon csúnyán, látható helyeken kábelsínek futnak, és a tetőre szerelt napkollektorok is bicskanyitogatóan hathatnak a szépre érzékenyekre. Hajós Alfréd egyik fő műve mindenesetre így is kiállta az idők próbáját. 1975 óta tervezője nevét is felvette, az előcsarnokban pedig Komjádi Béláé mellett Hajós fejszobra is megtalálható.

Munkájának élt

Hajós tartalmas, sikeres és hosszú életet élt, igaz, utolsó éveiben parkolópályára kényszerítették. Sok, a kommunisták számára nemkívánatos kortársával (például Medgyaszay Istvánnal) együtt a Mezőtervnél kapott állást.

– Mindig elegánsan, legtöbbször bricseszben járt be dolgozni, s naphosszat csak sztorizgatott, túl sok mindent már nem vártak el tőle, a sztahanovistaversenyben is folyton az utolsók között teljesített, amíg ki nem segítették. Ugyanakkor mi, fiatalok így is felnéztünk Frédi bácsira, bár tudtuk, számára szégyen volt, hogy végig kellett szenvednie a Rákosi-korszakot – mondja a Magyar Nemzetnek Hajós egykori kollégája, Callmeyer Ferenc építész.

 
All round player. Kevéssel azután, hogy átvette építészmérnöki oklevelét, a „magyar delfin” hátat fordított az aktív sportolásnak.
Fotó: Vékony Zsolt / Magyar Nemzet
 

Azt viszont szintén sejthetjük, hogy számára a munka jelentette az életet. András fiának (Andrew Hargrave néven) a Magyar Nemzet 1978. március 24-i számában megjelent, meglepő információkat közlő, őszinte leveléből egy másik Hajós Alfrédról olvashatunk. „Bevallom, én – egyetlen fia – sem ismertem jól, noha egy lakásban éltünk 19 évig. […] Annak ellenére, hogy sokat élt kifelé, sok ismerőse volt […], meglehetősen magán-, sőt magányos ember volt […], érzelmeit nemigen engedte szabadjára. […] Utolsó találkozásunk alkalmával – ekkor már 76 éves elmúlt – még dolgozott, és nem is mert nyugdíjba vonulásra gondolni […], úgy érezte, hogy ameddig dolgozik, addig él. Két hónapnál is kevesebbet élt 1955 szeptemberében való nyugdíjba menetele után. […] Úgy tűnik, hogy a sport- és építészeti diadalok statisztikai adatai mögött volt egy érdekes, értékes és többrétű egyéniség, aki többé-kevésbé elveszett az utókor számára.”

Ha utóbbi valóban így is van, az biztos, hogy legalább Hajós Alfréd épületei (a fentiek mellett még például az Andrássy Hotel, az Attila út 119. alatti bérház vagy a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik villája) még sokáig hirdetik tervezője nagyságát.

Mérföldkövek című sorozatunkban a mára jórészt elfeledett modernista építészek munkásságát mutatjuk be.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.