Magyar Titanic(ok): a Drina és Sophie

Mai napig vannak még kérdések a Dunán száz éve történt hajókatasztrófával kapcsolatban

2018. április 9., hétfő 12:57

Április 7-én volt az évfordulója egy kevésbé ismert hajókatasztrófának. Két személyszállító gőzös, a Sophie és a Drina ütközött össze Rácalmás, Makád és Tass körzetében, a Csepel-szigettől délre. A szörnyű eset száz éve történt, és az áldozatok száma is körülbelül ennyi volt. Legalábbis ennyit sikerült regisztrálni, a víz ugyanis több holttestet elsodorhatott.

A gyilkos hajók már megint egy csomó emberéletet szedtek el a Dunán ettől a boldogtalan magyar földtől! – harsogta Az Est száz évvel ezelőtti címlapja. Az 1918. április 7-ére virradó hajnalon borzalmas hajószerencsétlenség történt a Dunán Tass község alatt, Makád körzetében. A körülbelül négyszáz személyt szállító Drina és az ezer fő körüli kapacitású Sophie a végzetes tavaszi napon menetrendszerűen közlekedve haladt egymással szemben: a Sophie a Dunakanyar felől Belgrád irányába, a Drina pedig Mohácsról a Margitszigetre, ahová kirándulókat szállított. Az eset megértéséhez azt is tudni kell: a fürgébb mozgású, ám nagyobb tömegű Sophie csak bizonyos helyeken, nagyobb városok partján állt meg, míg a másik hajó minden hajóállomáson, utóbbi ráadásul késésben is volt.

 

Az esetet kutató volt makádi polgármester, Bódis István szerint a Drina kikötött Kulcs településnél is. Miután az utasok kiszálltak, a gőzös a hajóközlekedésre használt úgynevezett sodorvonalra kívánt beállni, amely a másik oldalon volt. A Drina így Makád partja felé vette az irányt. A problémát az okozhatta, hogy a Kulcsnál ki nem kötő Sophie is ebben a sávban közeledett, nagy sebességgel. Korabeli lapok azt állítják, a Drina mozgása még ezzel sem magyarázható: a kormányos teljesen indokolatlanul váltott sávot, lényegében félig keresztben elállva az utat. Bár a hajók tülköléssel jeleztek egymásnak, a végzetes pillanatban a Drina kormányosa, Madács Mihály valamiért mégis bevágott a Sophie elé (a Pesti Napló riportja szerint félreértette a kapitány ellenkező tartalmú utasítását). A katasztrófát ekkor már nem sikerült elkerülni: a nagy tömegű Sophie irtózatos erővel vágódott a másik hajóba.

A Drinának sodródó Sophie-ban nem esett jelentősebb kár, csupán az orra görbült meg. A Drinának azonban az ütközéstől szétroncsolódott a középső része, amelybe a Sophie orra belefúródott, sajnos éppen ott, ahol a másodosztályú utastér volt. Nem voltak vízmentes válaszfalai, így a víz azonnal kezdett beáramlani a hajótérbe. Mivel az áramlással szemben nem lehetett úszni, a négyszáz utas azon egynegyede, amelyik nem volt elég gyors vagy éppen aludt – főleg nők és gyerekek –, csapdába, úszó koporsóba került. Hatalmas káosz keletkezett: „Az utasok egymást letaposva igyekeztek a fedélzetre, ahol kiabálva és jajveszékelve keresték egymást a hozzátartozók” – írja a Budapesti Hírlap korabeli száma.

Az utastér végül teljesen víz alá került, elsüllyedt. A Drina kapitányának parancsára a hajó a partra „tolatott”, szándékos feneklést okozva annak érdekében, hogy a többi része már ne süllyedjen el. Ennek ellenére a betervezett „hajótörést” félreértő utasok egy része a vízbe ugrált, és megfulladt. A halottakat a korabeli sajtó szerint a Drina padlóját feltörve, valamint a környéken kutatva keresték. A hatóságok száz halottat regisztráltak, de csupán körülbelül ötven holttestet találtak meg. Ezek mindegyikét Makádban anyakönyvezték, tehát a halál beálltát minden esetben ott állapították meg. Itt kell megjegyezni, hogy Makád mellett több település is sajátjának tekinti a katasztrófát, többek között Tass és Rácalmás is, hiszen egy folyószakasz hovatartozása sosem egyértelmű. Bódis István szerint azonban az a makádiakat igazolja, hogy a halotti anyakönyveket a településén adták ki. Mellettük szól az is, hogy a Duna sodrásvonala déli irányban a folyó bal partján található, ahol Makád is. Ugyanakkor a korabeli sajtóban megjelent cikkek egyike „Tass közelében” történt esetről beszél. Egyéb források Rácalmásra vagy más községek területére lokalizálják a szerencsétlenséget. Egyébként az áldozatok száma is bizonytalan: van, ahol „csupán” 64 halottról beszélnek. A Kőszeg és Vidéke viszont egyenesen 151-re taksálja az áldozatok számát.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A korabeli sajtóból még több mindent is megtudhatunk az esetről. Többek között azt, hogy mindkét hajót felújították, majd újra üzembe helyezték, így még évtizedekig szolgálatban voltak: a Drina 1928-ig, a Sophie egészen 1955-ig nem lett „nyugdíjazva”. Az eset miatt a figyelmetlen kormányost a helyszínen őrizetbe vették. Ezt követte később a hajó teljes személyzetének (más források szerint csupán kapitányának) őrizetbe vétele. Azt azonban nem tudni, elítéltek-e bárkit. Az ügyben az illetékes minisztérium a hajózási társaság ellen is vizsgálatot rendelt el. Egy esztergomi lap korabeli száma azonban úgy értesült: a Drina berendezése elavult volt, így a nyomozó hatóság megállapította, hogy a kormányos nem is hallhatta volna a kapitány esetleges figyelmeztetését. A korabeli közvélemény egyértelműen a hajótársaság ellen fordult, amely az újságírók szerint nem vállalta a felelősséget sem. „A Duna-gőzhajózási Társaság, ez a gazdagon szubvencionált osztrák vállalat ím azzal viszonozza a magyar állam részéről nyert támogatást, hogy semmibe sem veszi a magyar emberéletet” – fakadt ki például a Magyarország. Madács egyébként a Sophie kormányosát vádolta meg azzal, hogy felelős a katasztrófáért. A vádaskodást a Drina kormányosa is viszonozta. A személyzet még arról sem tudott megegyezni, melyik hajó vágott be a másik elé. Egy korabeli helyi lap azt is tudni vélte, a katasztrófa okozta üzemzavarokra hivatkozva az „osztrák fösvénység” leállította a dunai hajózás fejlesztését. „A Sophie orra azt is elvágta!” – szól az esztergomi újság konklúziója.

A katasztrófa utóéletéhez tartozik, hogy a közelmúltban Tass község határában felállított Szigetfői őrfa emlékmű a környéken történt hajóbaleseteknek, így a Drina és a Sophie szerencsétlenségének is emléket állít. Makád község pedig szeretne hagyományt teremteni azzal, hogy a Duna partján április 8-án megemlékeznek az eseményről, annak áldozatairól.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.07.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.