Mondjatok öt embert, akinek minden magyar szobrot emelne!

Pintér Bence

Pintér Bence

2018. január 1., hétfő 16:45, frissítve: kedd 10:31

Hogy jutottunk a holdraszállástól a herevasalásig? Az összeszokott páros, Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró a legnagyobb történelmi bűnöket és tévedéseket, irodalmi és sportbotrányokat, valamint a huszadik század emblematikus pillanatait vették sorra a Page Not Found nevű blogjukon. Most ezek java jelent meg Top ​10-es történelmi slágerlisták című könyvükben.

Mi volt a fókusz, amikor elkezdték az eredeti blogot? 
– Csunderlik Péter: Top 10-es listák akkor még nem voltak, és a későbbi sorozataink sem léteztek még. Az elején arról írtunk, ami éppen eszünkbe jutott magunktól, vagy aktuális események, évfordulók kapcsán. Az elsők között például a szovjet–finn háborúról, mert éppen akkor volt a hetvenedik évfordulója. Ez volt az ősszezon. Aztán sorozatokat kezdtünk írni, cikktrilógiákat, a top 10-es listák pedig 2012–2013 környékén jelentek meg először.

– Pető Péter: A stílus az, ami az eredeti posztokból megmaradt: a témák is, és a feldolgozás módja is sokat változott.

Hogy áll össze egy ilyen történelmi toplista?
– Cs. P.: Az szempont, hogy a listán legyen mindig valami olyan, ami kilóg, ami csak nekünk juthat eszünkbe, például hogy beemeljük a magyar történelem tíz legnagyobb tévedése közé a mojitós Arany Ászokot.

– P. P.: Vagy a törpeharcsák betelepítését.

– Cs. P.: Emellett vannak nagyon személyes elemek is. A törpeharcsák például megkeserítették a gyerekkoromat: nem lehetett olyan helyeken rendesen pecázni, ahol törpeharcsa volt, mert a szemétláda tényleg mindenre harapott és mindent megevett.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– P. P.: A sporttörténelem legnagyobb szemétségei közé bevettük, hogy az F. C. Hatvan nem jut fel az NB I-be, ami meg az én gyerekkori traumám. Nyilván minden listán több olyan bejegyzés is van, ami vita tárgyát képezheti. Az az alapkoncepció, hogy mi is szórakozzunk, hiszen ez a hobbink.

– A történelem mellett a másik erős szál a sport. Két olyan terület, ahol komoly illúziói vannak a magyar társadalomnak. Ezekkel szerettek volna humoros formában leszámolni?
– P. P.: A sport nagyon fontos része mindennek, és a külön szedett, sporttal foglalkozó listák mellett a többi lista esetében is egy sor helyen feltűnnek sportolók és sportesemények. Farkas Jancsi kapásgólja bent van a hatvanas évek emblematikus pillanatai között.

– Cs. P.: Vagy a nyolcvanas évek emblematikus pillanatai közé beraktuk azt, amikor a szovjetektől 6–0-ra kikaptunk. A Népsport arról írt, hogy volt ember, aki a Keravill tévéjét kivágta az ablakon dühében.

 
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

– P. P.: Az eredeti kérdésre visszatérve: sok szöveg szól arról, hogy a realitásokhoz közelítsük az értékeléseket, és leszámoljunk az illúziókkal. A magyar történelem legnagyobb bűnbakjai lista első helyezettje például a külföld, ami állandó toposzunk, hogy valaki más okozza a bajainkat. Az IMF, Latisev bíró, Szulejmán, az EU – mindegy, ki az, a lényeg, hogy sosem magyar a hibás. Nyilván vicceskedve mesélünk erről, de gúnyoljuk is ezt az állandó magyar magatartásformát, ami úgy mondja el a történelmünket, hogy abban mindenki felelős, csak mi nem. Elég nehézkes elmesélni a magyar történelmet magyarok nélkül, de mi, magyarok képesek vagyunk erre is.

– Cs. P.: Ha emlékezetpolitikai szempontból közelítünk a könyvhöz, akkor én úgy látom, a vicces-humoros megközelítés jó terápia lehet. Nagyon súlyos emlékezetpolitikai konfliktusok vannak, emberek és családok tudják gyilkolni egymást ötven és száz éve történt dolgok miatt. A francia történész, Francois Furet 1989-ben egy, a francia forradalom évfordulója alkalmából tartott konferencián azzal kezdte mondanivalóját, hogy „a francia forradalom véget ért”. Arra gondolt, hogy a francia belpolitikát akkor már kétszáz éve a francia forradalomhoz való viszony határozta meg. A magyar történelemben is olyan kérdések mentén vitatkozunk, amelyek ötven vagy száz éve véget értek. Ha ironizálva közelítünk ezekhez a problémákhoz, azzal talán jelezzük, hogy manapság talán nem ezek már a sorskérdéseink. A történelem és a sport pedig nagyon összefügg, itthon főleg a nagy vereségek miatt. Szerintem ha megnyertük volna az 1954-es berni vb-döntőt, akkor egyáltalán nem beszélnénk róla annyit. Így viszont beleillik a Himnusz által megfogalmazott önképbe.

– A kibeszéletlen történelmi traumákat inkább kibeszélnünk kéne, vagy elfelejteni?
– Cs. P.: Kibeszélni.

– P. P.: Meg elfelejteni.

– Kibeszélve elfelejteni?
– P. P.: Az elfelejtés eszköze valószínűleg a kibeszélés. Persze a legnagyobb traumáit egy társadalom nem tudja elfelejteni, és ez talán nem is javallott. A felejtést én inkább arra értem, hogy jelenlegi állapotunkban nem vagyunk alkalmasak arra, hogy ilyen dolgokról beszéljünk. Peti szokta mondani a szoborállításról, hogy az egyetlen biztos pont az lenne, ha Grabowskinak állítanánk szobrot a Macskafogóból.

– Cs. P.: Bár valakik bizonyára őt is lepatkányoznák.

 
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

– P. P.: De gondoljunk bele, tényleg nem tudnánk megnevezni öt embert, a sportolókat leszámítva, akiknek konszenzus övezné a szoborállítását. Pár évtizedre be kéne szüntetni ezt a dolgot, és legfeljebb az állatkertben elhunyt idős majmoknak kellene emlékművet állítani. Alkalmatlan rá a társadalmunk, hogy komoly dolgokról beszéljünk. Nyissunk ki egy napilapot! Arról szól a diskurzus, hogy Dózsa László mit művelt ötvenhatban. Ez milyen befolyással van a mai világra? Azzal együtt, hogy én is visszataszítónak tartom, amit a Terror Háza művel. Nincs olyan tárgyunk és témánk, amit ne a múlthoz való viszonyunk alapján határoznánk meg. Van olyan dolog, amiről beszélnünk kéne, például Paksról, annak van köze a következő generációk életéhez.

– És mik voltak a 2017-es év emblematikus pillanatai?
– P. P.: Az én idei kedvencem a székelykáposztás pizza feltűnése, ami gyakorlatilag a Soros-terv megvalósulása: elmos minden határt és identitást. A másik az óvodások letérdepeltetése Csepregen. Szerintünk az az évtized emblematikus képe, minden benne van: a politikai pedofília, a fogalmaink elmosása. Ha ezt a képet megnézed, rájössz, hogy az összes politikusunknak elment az esze. Nem az az első gondolata, mikor meglátja a térdeplő óvodásokat, hogy odamegy, és azt mondja nekik, hogy álljanak fel. És lehet ezt Luca-napi népszokásokkal magyarázni utóbb, de nem ismerjük azt a magyar tradíciót, amely óvodások térdepeltetésével és szalag mögé állításával ünnepli az aszfaltozást.

– Cs. P.: Az idei lista központi motívuma egyébként az, ahogy a fogalmak elvesztik a jelentésüket. Hogyan lesz például a kétharmados kormány melletti kiállásból bátorság, vagy hogy hogyan veszíti el a székelykáposztás pizza egyszerre a székelykáposzta- és a pizzajellegét is. 

– P. P.: Ez volt az év lényege: a szavaink jelentésének elvesztése. Amikor migráns lesz a kömlői hobbirégész, aki fémdetektorral bohóckodik; amikor a pécsi vízilabdásokra hívnak ugyanezért rendőrt. Az ország állítólag háborút visel, közben meg itt üldögélünk Budapest közepén egy napfényes kávézóban... 

– Cs. P.: Szerintem 1942-ben nem beszéltek ennyit a háborúról, pedig akkor volt is háború. 

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.