Németországban nagyon erősen le vannak fojtva az indulatok

Molnár T. Eszter író új krimije kapcsán bevándorlásról és a különös testvériségekről

Szathmáry István Pál

Szathmáry István Pál

2017. szeptember 10., vasárnap 14:35, frissítve: szerda 10:13

Írhat-e a jobb skandináv krimiírók színvonalán egy magyar szerző? A németországi Freiburg városában élő, eredeti szakmáját tekintve biológus Molnár T. Eszter szépirodalmi és ifjúsági regények megírását követően olyan fordulatos, átgondolt és társadalomkritikus bűnregénnyel jelentkezett, ami után a fenti kérdés többé már nem érvényes. A szerzővel befogadásról, migrációról és a német felső középosztály válságáról is beszélgettünk.

A Szabadesés főhőse, a kényelmes életet élő negyvenes ügyvéd, Peter Brenner nemcsak abban lesz egyre bizonyosabb, hogy védence, az erdélyi származású egykori prostituált valóban önvédelemből végzett megbecsült, idősebb kutatóorvos férjével, hanem arra is rá kell ébrednie: saját élete is olcsó látszatokra épült. Nagyon meggyőzően azonosult élet közepi válsággal küszködő férfi főhősével. Mennyire esett ez nehezére?
– Első pillanattól tudtam, a főhősöm férfi lesz, az viszont egy ideig nem volt biztos, hogy egyes szám első személyben szólal majd meg az elbeszélő. Ötven oldal megírása után viszont azt éreztem, át kell váltanom egyes szám elsőbe; ekkor újrakezdtem és átírtam a regényt. Létezik a színészetben a method acting módszer, amelyről sokat olvastam, és kicsit hasonló az én megközelítésem is az írásban. Annyira beleélem magam az adott szereplő helyzetébe, hogy ténylegesen magamra öltöm a karakterét, ami nagyon furcsa állapotot képes okozni. Ebben az esetben szinte átlényegültem negyvenéves férfivá.

És milyen érzés volt?
– Nagyon érdekes ilyen szemmel nézni a világot. Többen mondták azok közül, akik olvasták a Szabadesést: nem érzik, hogy nő írta a szöveget. Azóta egyébként már nőnek lenni sem ugyanolyan érzés számomra.

Ha jól értem, ez azt jelenti, közel kerülve a férfiak világához, kicsit máshogy látja a saját női viselkedését is?
– Azt hiszem, azóta jobban megértem azokat a folyamatokat, amelyek mások fejében játszódnak le.

Nem akarok valamiféle konyhapszichológiával támadni, de a regényben több női szereplő, főként a főhős neje borzasztóan számító és kegyetlen. Ez is saját tapasztalat?
– A német nő erős és borzasztóan pragmatikus. „Megoldjuk együtt a problémákat”, ez a megközelítése a párkapcsolatot illetően, nincs alá- és fölérendeltségi viszony. Laura Brenner valóban súlyos dolgokat követ el, de az ő szemszögéből a lépései mindvégig logikusak, célja nem a férje megsemmisítése, hanem a problémák megoldása.

A Szabadesés mennyire tekinthető a német felső középosztály kritikájának?
– Amikor 2012-ben a szöveget írni kezdtem, eléggé negatív nézőpontból tudtam csak tekinteni a német középosztályra, és nem voltam pártatlan ezen a téren. Az okok kiolvashatók a könyvből. Sokszor képmutatást és hidegséget éreztem, és erős honvágyam volt. Természetesebb, szókimondóbb, sok esetben ugyan brutálisabb, mégis számomra, magyar író számára otthonosabb környezetre vágytam. Azóta rengeteg új tapasztalatot szereztem, és sokat finomítottam a szövegen, hogy a végeredmény ne dühből íródott regény legyen. Ugyanakkor nagyon érdekes lenne megtudni, mit szólnának hozzá a német olvasók. Talán nem tartanák annyira elfogultnak, miközben mégiscsak van róluk mondanivalóm, hiszen tizenegy éve ott élek.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A regényben fontos szerep jut egy egyetemi kutatólabornak is. Ön is dolgozott ilyen körülmények között. Az ottani kollégái vajon mit szólnának?
– Freiburgban lakom, és nem véletlen, hogy nem ott játszódik a cselekmény. Volt bennem védekezőreflex, de amúgy azt hiszem, minden olvasó számára egyértelmű, hogy amit leírtam, az alapvetően mégiscsak fikció. Egyébként Németországban nagyon is élő műfaj az úgynevezett campusregény, és persze megtörténik, hogy egy ilyen könyv megjelenése után valaki megsértődik, még az is elképzelhető, hogy az ember az állásával játszik, ha ilyet ír. Nekem jelenleg nincs odakint egyetemi állásom, ugyanakkor az a professzor, aki mellett hét évig dolgoztam, teljes mértékben támogatott a regényírásban. Sőt a regényben előbukkanó, a bűnügyhöz kötődő szakmai szál kapcsán – vagyis az elképzelt tanszéken folyó fiktív kutatásból – még előadást is tartottam. A kollégákkal megvitattuk, a való életben lenne-e jogosultsága a regénybeli kutatásnak, és kaphatnék-e rá támogatást.

Novellák és ifjúsági regények írása után döntött a krimi műfaja mellett. Miért érezte szükségét a váltásnak, és hogyan sikerült elsajátítania az egyáltalán nem könnyű krimiírás alapjait?
– Valóban meg kellett tanulnom, hogyan kell krimit írni, és még mindig nem érzem azt, hogy minden fortélyát elsajátítottam. Műfajilag még mindig a határmezsgyén mozgok. Amikor belevágtam a regény megírásába, még nem volt egészen egyértelmű, hogy a végeredmény krimi lesz, maga a történet követelte ki ezt magának. Viszont ha már úgy alakult, hogy zsánert írok, akkor meg kell felelnem az ezzel kapcsolatos várakozásoknak, és tényleg jól megírt, izgalmas krimit kell az olvasók kezébe adnom. Fejben végigvettem, mit kell tudnia egy jó kriminek, milyen szabályokat kell betartani, és próbáltam erre végig odafigyelni. Alapvetően angol és német nyelven írt krimiket olvasok, ezek inspiráltak elsősorban.

Mondana példát?
– Számomra idei meglepetés volt, bár korábban jelent meg Paula Hawkins A lány a vonaton című könyve. Persze én is Agatha Christie-n nőttem fel, és a klasszikusok adnak egyfajta alapot: az ember nagyjából tudja, hogyan kell kinéznie egy kriminek. Fontos a skandináv krimi a maga társadalomkritikus elkötelezettségével, erre nagyon jó példa a Millennium sorozat. De a már említett A lány a vonaton esetében is megfigyelhető ez a vonás, úgy érzem, az angolszász krimi egyébként is egyre inkább közelít a skandinávhoz. Összességében pedig a krimiirodalom krémje mintha egyfajta új, átfogó és realista irodalmi műfajjá fejlődne.

Azt el tudta volna képzelni, hogy az első krimije magyar környezetben játszódjon?
– Nem. Az ifjúsági regényeim Magyarországon játszódnak, de ebben az esetben ez nem ment volna. Például szerettem volna az egyetemi közeg multikulturális jellegét is bemutatni, nálunk viszont ez jóval kevésbé jellemző. Érdekelt, hogyan hat a főhősre és az ő előítéleteire az, hogy nem csak németekkel kerül kapcsolatba.

Említette, hogy 2012-ben kezdte el írni a regényt, amikor még közel sem volt akkora súlya a migránskérdésnek. Nem merült fel időben közeledve a mához, hogy ez a szál is megjelenjen a szövegben?
– Ez a nagy hullám még akkor sem indult el, amikor befejeztem a kéziratot. Jelenleg egyébként Freiburgban játszódó történetet írok, ebben már sokkal erősebben jelen lesz ez a vonal, hiszen magában a városban, illetve a hozzá közeli faluban, ahol élek, szintén jelen vannak a menekültek.

Személyes tapasztalata mennyire vág egybe azzal, amit nálunk a németországi migránshelyzetről a kritikusabb hangok állítanak?
– Ez borzasztóan sokrétű probléma, és a tapasztalatok nyilvánvalóan függnek attól is, hogy az ország melyik részéről beszélünk. Freiburg liberális, befogadó, legalábbis magát nagyon annak mutatni vágyó környék. Itt tényleg komoly összefogást tapasztalni annak érdekében, hogy sikerüljön integrálni az érkezőket. Az iskolában minden gyerekemnek volt vagy jelenleg is van menekült osztálytársa. De ezzel együtt is látszik, hogy a probléma nagy, jelen vannak a félelmek, és még nagyobb gond, hogy ezekről nem illik beszélni. Németországban nagyon erősen le vannak fojtva az indulatok.

A regényében ez is hangsúlyos, ahogyan az is, hogy a nyitottság látszata ellenére még mindig nagyon erős a befolyásuk a férfiak vezette zárt közösségeknek. Konkrétan a Szabadesésben ezt a Germánia Testvériség nevű kör testesíti meg. Mennyire egyezik ez a kép a valósággal?
– A német testvériségek valóban elég fura és megosztó jelenségek. Megtalálhatók az egyetemi városokban, általában jobboldali kötődésűek, akad, amelyikben csak nők vagy férfiak vannak, és léteznek vegyesek is. Külföldieket általában nem fogadnak be. De nem szúrnak annyira szemet. Németországban az arisztokráciát is úgy kell elképzelni, hogy nem jellemző rájuk a feltűnősködés és a rongyrázás, elvannak maguk között. A testvériségek ugyanígy a várostól magas kerítéssel elzárt épületekben szeretnek összegyűlni, néha csak annyit látni az utcáról, hogy valakik bent mondjuk éppen kardvívással töltik az időt.

Nem lehet, hogy ez csak ártatlan hóbort?
– Egészen addig nem, amíg elmondható, hogy a testvériségek soraiból kerülnek ki a pénzügyi vezetők vagy a legfelsőbb bírók. Ezzel kapcsolatban van is egyfajta társadalmi ellenérzés velük szemben, de mivel nincsenek szem előtt, a legtöbben megvonják a vállukat. A németek nagyon gyakorlatiasak, elsősorban az érdekli őket, mi kerül az asztalra. És persze nem mindenki akar legfelsőbb bíró lenni.

A szavai mögött érezni némi keserűséget. Ezt személyes rossz élmények is táplálják?
– Mivel egyetemi közegben dolgoztam, nem kellett a teljes és minél gyorsabb beilleszkedést választanom. Végül csak beilleszkedik az ember, ráadásul én már német–magyar kettős állampolgár vagyok. Nem állítom, hogy magyarként nagyon könnyű Németországban, de nem éreztem, hogy komoly hátrányok érnének. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy számomra például egyetemi professzorrá válni annak ellenére is nehéz lenne, hogy nő vagyok.

Jól értem, hogy előny ezen a téren az, hogy nő?
– Igen, a kvótarendszer miatt. Ám hiába volna nőként könnyebb kinevezéshez jutni, ha professzorként már kevesebbet érne a szavam, mint egy férfinak. Ez is színtiszta képmutatás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.09.

A szerkesztő ajánlja

B. Molnár László

Egyre csak ömlik az állami támogatás a fociba

A taorendszer megjelenése óta csak a színvonal nem lett jobb. Kirívóan sok jut Felcsútnak.

Pintér Bence

Magyar Nemzet Szalon: Ennek a nemzetnek a lelkében valami megtört

A kivándorlás a transznacionalizmus erősödését és a távozó fiatalok nemzeti identitásának teljes felszámolását okozhatja.

Földi Bence

Kölcsönzött szlogenekkel, program nélkül a Fidesz

A kormánypárt szinte az összes üzenetét máshonnan vette, például Donald Trumptól vagy a toryktól.

Ficsor Benedek

A magyar olajmezőkből nem lesz pénz a hatalmas múzeumokra

Mélyi József művészettörténész a Liget-projektről, a stadionokat benövő gazról és a megfordított folyókról.