Pusztai pedikűr – Két nő a Hortobágyon, vadlovak között

2017. augusztus 5., szombat 21:05, frissítve: hétfő 15:51

Mire tanít a vadló? Arra, hogy öt méter távolságból is bizalmi viszony teremthető ember és állat között. Ezenkívül türelemre, empátiára, a testbeszéd fontosságára, s hogy maradjunk önmagunk. Mindezt Kerekes Violától, a pentezugi vadlórezervátum vezetőjétől tudom meg, aki mostanában öt hónapos kislányát a nyakába kötve járja a pusztát.

Telefonon a szokásos menetrendet ajánlom: hatkor indulunk, fél tíz körül a Hortobágyon lehetünk. Nem jó, kánikulában beállnak delelni a vadlovak, tizenegy után semmit sem fogtok látni, válaszolja Viola. Úgyhogy az emblematikus kilenclyukú hídnál panzióban alszunk, s másnap hajnali négykor a ház elé gördül kalauzunk. Nem sokat teketóriázik, kinyalábolja a gyerekülésből Emmát, villámgyorsan magára kötözi, és már mehetünk is.

Első állomásunk, a Malomháza bemutatópark afféle turistacsemege. A náddal benőtt kis tó mellett szafarikocsik várakoznak, a vízbe fektetett fatörzsön mocsári teknősök napoznak. A távolban őstulkok állnak őrt – a környékről már kihalt faj, ezek itt visszatenyésztett háziállatok. A visszatenyésztés türelemjáték, jegyzi meg vezetőnk. Közel hetven éve kezdtek kísérletezni vele, de még sok idő, mire az őstulkokhoz ténylegesen hasonló állatokat ki lehet tenyészteni. A tavacska túlpartján vadlovak bámészkodnak, és hogy teljessé váljon az idill, seregélyraj húz át fölöttünk alakzatban.

Ezután úttalan utakon robogunk, fotósunk egy raliversenyző ügyességével kerülgeti a buckákat, árkokat. A lakattal zárt nagykapunál magas, csinos nő vár ránk tetőtől talpig keki színű ruhában, nyitja a kaput, s beül mellénk. Neki nem gyerek, hanem távcső lóg a nyakában. Hirtelen sűrű, szürke füst terül szét a horizonton – porfelhő, a lovak csinálják. Egy helyben topognak, amíg kikopik a növényzet, és csak a föld marad. Ebben fürödnek, mint az elefántok, s a por megvédi őket a rovarcsípésektől. Leparkolunk, innen gyalog megyünk tovább.

A vadlovak roppant erős karakterek, nincsenek luxusigényeik, mint a vattába csomagolt versenylovaknak, ezért annyira szerethetők, mesélik a lányok. Hatalmas távolságokat képesek megtenni, rendkívül szívósak, ellenállók a betegségekkel szemben, hihetetlen a túlélőképességük. A puszta már nyár elején felég. Télen még rosszabb a helyzet, a fiatal csikóknak is a húszcentis hó alól kell kikaparniuk valamilyen táplálékot. A vadlovak öntörvényűek, szabadságszeretők, nem szorulnak rá senkire. Patkó nem kell rájuk, annyira kemény a patájuk, hogy darabokban kitörik – ez a pusztai pedikűr. Tisztogatni sem kell őket, karbantartják magukat: ha tavasszal levedlik a téli szőrüket, vakargatják egymást, dörgölőznek, hemperegnek. Messziről lehet őket megfigyelni, a szakemberek ötméteres biztonsági távolságot javasolnak. A vadló ugyanis prédaállat, ha szokatlant lát, elmenekül vagy támad. Ám megérzik, ha valaki jóindulattal közelít. Fotósunk egy óra hosszat araszolt feléjük kis lépésekben, s a végén két méterre volt tőlük.

 
A vadlovak szívósak, nincsenek luxusigényeik, és roppant erős karakterek
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

A felfedezőjükről Przsevalszkij-lovaknak elnevezett takik tenyésztési programja néhány évtizede kezdődött, a Hortobágyra húsz éve érkezett az első kis csapat különböző európai állatkertekből. Ma a nemzeti park mélyén megbúvó, látogatóktól elzárt Pentezug Európa legnagyobb vadlórezervátuma. Viola gyesekkel megszakítva – Emma a harmadik lánya – tizenhárom éve dolgozik a programban. Asszisztense, Szabados Tímea nyolc hónapja jött át a vadasparkból a rezervátumba. Mindketten természetvédelmi mérnökök, szenvedélyük a vadló, holott munkájuk egyfajta társadalmonkívüliséget jelent.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Megszállottak vagyunk, nem is lehetne ezt másképp csinálni – mondja Viola. – Gyakran úgy érzem, mintha két világ között utaznék. Itt nincs forgalom, rohanás, idegeskedés, térerő híján alig működik a telefon. Debrecen túl hangos, mindenki rohan, stresszel. Szívesen kiköltöznék ide, de a férjem kutató biológus, az egyetemen, az üvegcsék közt érzi jól magát. Viszont igyekszik megérteni a hóbortomat, ezért lehetek itt.

Viola jelenleg gyesen van, elméletileg nem dolgozik, így csak hetente kétszer-háromszor jár ki a lovakhoz. A májusi elléskor azonban napokig itt aludt Emmával, pedig a baba akkor még három hónapos sem volt. Emma különben strapabíró gyerek. Sokat alszik, eszik, mosolyog, és mintha élvezné, hogy míg anyja kilométereket gyalogol, közben ringatja őt. Nem állom meg, hogy rá ne kérdezzek: miért nők vezetik a pentezugi projektet? Hiszen a cowboyfilmekből kiindulva a vadlovakhoz férfiak illenének.

– Mert a nők minimum három dologra tudnak egyszerre figyelni – vágja rá azonnal. – Kombinációs képességünk is jobb, mint a férfiaké. A mi munkánkban épp erre van szükség, hogy összerakhassuk, melyik csikó melyik kancától született, melyik csoporthoz milyen lovak tartoznak, egy csődörnek melyek a kancái.

 
Itt nincs forgalom, rohanás, idegeskedés, térerő híján alig működik a telefon
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

Fű se rezdül, szinte tapintható a csönd, a lovak békésen legelésznek. A lányok szerint ez tünékeny pillanat. Bármikor megtörténhet, hogy egyik percben még nyugalom honol, a másikban meg már hallják a paták dobogását, a rúgások becsapódását. Ilyenkor biztos, hogy ott van Koppány vagy Huba, a két örök balhés háremcsődör.

A takik ugyanis háremcsoportokban élnek. Viola régebben úgy gondolta, ezekben az első kancából lesz a főkanca. Idővel azonban világossá vált, hogy ezek az állatok sokkal jobban hasonlítanak hozzánk, mint gondolnánk. Bonyolult a szociális viselkedésük, nem lehet rájuk szabályokat felállítani. Illetve egyet igen: a fiatal kanca nem az apját választja, így kerüli el a beltenyésztést.

A bulvármédiát is megjárt kifejezés a „csődörgyilkosság”. A takik azonban nem tudatosan, előre eltervezetten ölnek. A háremcsődör sorsa valóban kegyetlen: folyamatosan figyel, véd és harcol. Ám a dicsőség véges, egy fiatalabb vagy erősebb csődör előbb-utóbb legyőzi, és elveszíti a kancáit. Kivételek persze vannak, s a nőkért vívott küzdelemben nem mindig az erő dönt. A legendás Bendegúz apja, Makan angliai állatkertből került a Hortobágyra. Úgy is viselkedett, mint egy gentleman, és fia, Bendegúz követte a példáját: kedves volt, nem bántotta a kancáit, a háreme imádta. Egyik évben megsérült a lába, és egy csődör kemény csata után elvette a háremét. Bendegúz bevonult a nádasba gyógyulni, mert a sérülteket a többi csődör újra és újra megtámadja. Amikor helyrejött, előbújt, és a kancái szép lassan visszaszökdöstek hozzá. Bármit csinált az új háremcsődör, nem tudta őket visszatartani.

Vagy itt van F. Sós, aki Tímea megfogalmazásában igazi arc. Azért hívják így, mert a névadás ábécérendben történik, születésekor épp az f-nél tartottak, és csikókorában egy Sós István nevű remek állatorvos húzta őt ki a fülénél fogva a mocsárból. Szóval F. Sós mindig nyugodt, nem zavargássza a kancáit, minden úgy jó neki, ahogy van. Harcolnia sem kell a háreméért, a megjelenése, a puszta látványa meghátrálásra készteti a fiatal csődöröket. Mert férfias virtus az erőfitogtatás, de bizonyos esetekben jobb a békesség. A kis termetű, nem túl robusztus Irhát harci stílusa különbözteti meg a többiektől. Pontosan tudja, mikor kell rúgni, és hová. Nagyszerű taktikai érzéke van, olyan, mint egy lóba oltott Bruce Lee, minden lépését kiszámítja. Nagy háremet tartott, majd a tíz kancája mellé bekebelezett még egy háremcsapatot, és ez lett a veszte. Ennyi már sok volt, leváltották. Tímea azt mondja, csodálkozott is rajta, mert „józan gyereknek látszott, de hát a nők elvették az eszét”. Apor, az első itt született csődör is nagy túlélő és visszatérő volt. Nem harcolt körömszakadtáig, ha látta, hogy a küzdelem veszett fejsze nyele, otthagyta a háremét a másik csődörnek. Egy év múlva újra nekifutott, és megint lett csapata. Azok a csődörök, amelyek szívvel-lélekkel, ész nélkül a végsőkig harcolnak, sokszor belepusztulnak, legalábbis ezt mutatja a tapasztalat. Ebben a világban tehát a hosszú élet titka nem a fizikum, hanem a személyiség.

 
Megérzik, ha valaki jóindulattal közelít feléjük, ha viszont szokatlant tapasztalnak, a vadlovak elmenekülnek vagy támadnak
 Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

Fél tizenegykor már teljes erővel tűz a nap. A lovak a hőség ellen úgy védekeznek, hogy szoborrá dermednek, csak a farkuk csapkod, úgy űzik el a rovarokat. Aztán egyszer csak, mintha veszélyt szimatolnának, fölbolydul a csapat, futkosás kezdődik, nyerítés veri fel a csendet.

– A július kész téboly – nyugtázza Tímea. – Kritikus időszak, mert a májusban született csikók mostanra érnek abba a korba, hogy kezdenek önállósodni. Elcsavarognak az anyjuk mellől, átmennek a többi csikóhoz játszani, és nem találnak vissza. Ilyenkor nagy a kavarodás, adó-vevő szolgálat, riadólánc alakul, hogy akié a csikó, jöjjön érte, mert szopnia kellene.

Ketyeg az óra, meg vannak számlálva a perceink. A lovak nagyjából fél óra múlva elindulnak inni, napnyugtáig nem is kerülnek elő. Elbúcsúzunk hát tőlük, s visszafelé a kocsiban arról beszélgetünk, hogy már folyik a válogatás, melyiket küldjék Mongóliába vagy Oroszországba. Fájdalmas, egyben örömteli folyamat ez. Fájdalmas az elválás, de Violáék biztosak benne, hogy jót tesznek.

 
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– Az egész program részben arra szolgál, hogy a takik visszatérhessenek eredeti élőhelyükre – fejtegeti Viola. – Nekik is érdekük, ott sokkal nagyobb területük lesz, nem kell őket fogamzásgátlóval kezelni, hogy a túlszaporodást elkerüljük. Mongóliába öt éve telepítünk vissza lovakat a Pentezugból, Oroszország tavaly jelentkezett be. Akkor 14 lovat küldtünk, idén 16-ot kértek. Orenburg akár ezer lovat is elbír. Nálunk 2500 hektáron 600 tulok, 350 ló él – ezzel elértük a terület eltartóképességének felső határát. Amikor tavasszal megindul a növényzet, elég a táplálék, de a nyári aszályban vagy télen ennyi állat is sok.

A lovak elkábítva és bedobozolva repülnek a célállomásig. A speciális szállítóládákat kifejezetten erre a programra fejlesztették ki, a ló végig áll, nem tud benne megfordulni vagy lefeküdni. Első hallásra nem tűnik túl humánus módszernek, de mindenképpen jobb, mint ha pánikba esve tombolni kezdene és összezúzná magát.

– A jelek arra utalnak, hogy hamar kiheverik a megpróbáltatást – szólal meg Viola. – A pentezugi lovak egyébként helyzeti előnyben vannak azokkal szemben, amelyeket máshonnan telepítenek vissza. Nagy csapatban ugyanis könnyebb megtanulni, hogyan viselkedjenek, hogyan kommunikáljanak, hogyan védjék meg magukat. A mi lovaink meglepően gyorsan alkalmazkodnak az új környezethez. Tudjuk, sőt látjuk is, mert hallunk híreket, kapunk képeket róluk. A visszatelepítést a prágaiak szervezik. Ők mesélték, hogy az egyik kancánk azzal kezdte Mongóliában a pályafutását, hogy mindenkit lerúgott, és beállt főnöknek. Azóta is ő vezeti a háremet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.05.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.