Schmidt Máriáék rafináltan tiltottak be egy ’56-os filmet

A Terror Háza pályázatán nyert, dobozba kényszerített film a forradalomról

Pethő Tibor

Pethő Tibor

2017. november 26., vasárnap 07:15, frissítve: hétfő 11:18

Sohasem látott felvételek a Tétényi úti kórház ötvenhatos sebesültjeiről és az önkéntes ápolókról. A kuriózum egy amerikai archívumból került elő. Ferenczy Erikának és Kínyó Ferenczy Tamásnak a kórház forradalom alatti napjairól szóló dokumentumfilmjében rendre visszatérnek a különleges képkockák. A tavaly készült alkotást a nagyközönség azonban nem láthatja.

Betiltott filmet nézek. Alig egy éve készült az ötvenhatos forradalom egyik csöndes hőstettéről. Nem állítom persze, hogy a szó szoros értelmében betiltották, a szó feltehetően el sem hangzott. Csak azt közölték az alkotókkal, hogy mozikban nem vetíthetik, a tévéadók pedig nem sugározhatják. Ugyanez történt a Zsigmond Vilmos pályázat többi, támogatást elnyert filmjével is. 

A képernyőn a Tétényi úti kórház egykori kisegítői, szemtanúk, betegek váltják egymást. A forradalom alatt a kórház dolgozói közül sokan nem tudtak megjelenni munkahelyükön az utcai harcok miatt; az ápoltak száma viszont ugrásszerűen megnőtt. A kórházba október 23-tól kezdve folyamatosan érkeztek a sebesültek, naponta átlagosan mintegy százan; őket jórészt a Képző- és Iparművészeti Gimnázium kollégiumának tizenhat-tizenhét éves diákjai közül toborzott önkéntes ápolók látták el. Eredetileg vért adni mentek, aztán ott maradtak. Pálóczy József igazgatóhelyettes-főorvos, akit hamarosan a munkástanács elnökévé is megválasztottak és az eredetileg református diakonissza Ella főnővér pillanatok alatt tökéletesen megszervezte az ellátást, a sürgős műtétek melletti asszisztenciát, hiszen sokszor rendkívül súlyos állapotban hozták be a harcok – általában tizenéves – áldozatait. Egy 18 éves fiút például huszonnégy sérüléssel, akit végül nem sikerült megmenteni.

Hosszú ideig magukban őrzött, éles emlékek bukkannak elő a kamera előtt: egy négyéves kislánynak helyi érzéstelenítéssel, altató nélkül kellett levágni a kezét. Akkor sérült meg, amikor a lakásukat találat érte, és az édesanyja meghalt.

– Korábban egy csepp vértől is rosszul voltam, a forradalmi körülmények azonban elnémították az érzékszerveimet – mondja Horváth Mária festőművész. Elsőként egy toroklövéses beteg operációjánál kellett asszisztálnia, amit zokszó nélkül meg is tett. Nővértársa a folyosón esett össze: három napon át dolgozott anélkül, hogy evett vagy aludt volna.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
 
Jelenet a Látlelet egy kórházról című dokumentumfilmből. Orvosolandó helyzetek
 

A kép vált: váratlanul Ágh István költő tűnik fel. A kórház mostani igazgatóhelyettese, Kerkovits András doktor társaságában az egykori betegfelvételi naplót lapozgatja, az adatait keresi. A költő az október 25-ei Kossuth téri sortűzben sebesült meg, a mentők egyenesen a Tétényibe szállították. Annyira fogytán volt már a hely, hogy a szülészetre fektették be, nem is az egyik kórterembe, hanem a folyosóra. A földet a mindenhonnan folyó vér miatt állandóan törölgetni kellett, idézi fel Ágh István. Mellettük a termekben újszülöttek voltak, akik a lövések hangjára mind egyszerre rezzentek meg. Később levitték őket a pincébe, papot hívtak, aki mindegyiküket megkeresztelte.

A tizenkilenc éves, haldokló Nemestóthy Csabát az utolsó pillanatban hozták be a mentők. Csikai Márta képzőművészeti gimnazista (szobrászművészként utóbb Pátzay Pál tanítványa) adott vért neki, ez mentette meg az életét. A dokumentumfilm megrázó pillanata, amikor a sérüléseiből teljesen soha fel nem gyógyult idős, bicegő férfi műtermében meglátogatja a festőnőt, vagy ahogy ő szólítja, a „vértestvérét”. Másik, hasonlóan sűrű pillanat, amikor a rendező levetíti nekik az Egyesült Államokból előkerült, a Tétényi ötvenhatos napjait bemutató néma filmfelvételeket. Gyermekarcú fiú jelenik meg az egyik a képen. Kórházi ágyból néz szembe a kamerával, mintha valamit mondana. Jól emlékeznek rá; néhány órával a behozatala után halt meg.

– Nézzétek, ott a Kati! – mondja döbbenten a fehér szakállas férfi, Faltis Róbert grafikus, amikor a kórházudvaron egy mentőautó mellett fiatal, szép arcú lány tűnik fel. Magyar Katalin évfolyamtársuk volt, mentősnek állt be, a forradalom vértanúja lett. Egy 12 éves fiút vittek hordágyon, amikor egy háztetőről érkező sorozat végzett vele a Liszt Ferenc tér sarkán. A kórház udvarán temették el ideiglenesen. Kiderül az is: hiába kérték, Kati fényképe politikai okokból nem kerülhetett fel érettségi tablójukra; édesapját pedig lánya „ellenforradalmi” tevékenysége miatt börtönbe zárták.

A Látlelet egy kórházról – Tétényi, 1956 megrázó, sűrű atmoszférájú dokumentumfilm. Olyan alkotás, amelyet nem elrejteni, hanem minél szélesebb körben vetíteni kellene. „Betiltását” furcsa jogi anomália okozza. Ferenczy Erika és Kínyó Ferenczy Tamás kétesztendei kutatómunka után 2016-ban nyerte meg a Terror Háza forradalmiemlékév-bizottságának az ötvenhatos dokumentumfilmek támogatására életre hívott Zsigmond Vilmos-pályázatát. Mint említik, az első meglepetés akkor érte őket, amikor a pályázati siker után hosszú időn át hiába várták a szerződést. 2016 augusztusában végül érkezett egy ímél, amely a megállapodás szövege mellett abszurd, kétsoros klauzulát tartalmazott: a leforgatandó alkotás kizárólag oktatófilm lehet, a nyilvánosság elé nem kerülhet, mozik és televízióállomások nem vetíthetik. Ugyanez történt a Zsigmond Vilmos pályázat többi, támogatást elnyert filmjével is. Szerződésüket az ígértekhez képest másként kötötték meg, meggátolva ezzel a nagyközönség előtt való bemutatásukat. 

Miután a kurta-furcsa levelet megkapták, a rendező azonnal visszakérdezett: miért van szükség a készülő filmet dobozba kényszerítő, tulajdonképpen eleve betiltó intézkedésre? Mi történik, ha nem egyeznek bele a feltételbe? Hamarosan megjött a lakonikus válasz a Terror Házából: ha nem írják alá a papírt, akkor nem lesz szerződés, nem kapnak támogatást. A filmtörvény egyik passzusára hivatkoztak, amely szerint idehaza csak az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap jóváhagyásával (illetve megrendelésére, támogatásával) készült mozgóképeket lehet a nagy nyilvánosság előtt vetíteni. Kényszerhelyzetbe kerültek, választási lehetőségük nem volt, jobb híján beleegyeztek.

A film elkészült, hírét vettem, meg akartam nézni. Szerencsém volt, a szerzők megmutatták. Vetítették már nem sokkal korábban, a forradalom évfordulóján a Szent Imre kórházban, de ki lehet bérelni kisebb mozitermet is az érdeklődőknek, hogy ott zárt körű előadáson megtekinthessék. A jogi háttér tehát olyan abszurd eredményhez vezetett, amelynek láttán bármilyen kommunista rendszer cenzora elismerően bólogathatna. Eredendően és jóhiszeműen azt feltételeznénk, hogy a ma hatalmon lévők egy, a forradalomról szóló filmet nem elrejteni akarnak a közönség elől, hanem arra törekednek, hogy minél többen megtekintsék, minél többen megismerjék az akkori körülményeket. (Különben mi értelme is lenne – az évforduló kötelező kipipálásán túl – az alkotások támogatásának?)

Joggal merülhet fel a kérdés: minek köszönhető az áldatlan helyzet? Miért, milyen esetleges (személyi) ellentétek miatt nem támogatta a filmalap a Terror Háza kezdeményezését? Vagy miért mulasztották el a Terror Háza illetékesei a filmalappal való együttműködést? Ha pedig így történt, miért nem találnak megoldást a kialakult helyzet orvoslására, hiszen az módjukban állna?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.25.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.