Még nincs vége a sátoráztató esőknek

MN

2017. szeptember 3., vasárnap 08:34, frissítve: vasárnap 10:16

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jelentése szerint Magyarországot is elérő frontzóna csak lassan mozog kelet felé. Vasárnap erősen felhős vagy borult marad az ég, rövid időre inkább csak a Tiszántúlon süthet ki a nap, több helyen számíthatunk esőre, záporesőre. Az északnyugati, északi szelet erős, a Dunántúlon és északkeleten néhol viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 22 fok között valószínű. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn kezdetben általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd nyugaton szakadozni kezd a zárt felhőtakaró. Hajnalra a Dunántúl nagy részén csökken is a felhőzet, megszűnik a csapadék, azonban keleten még folytatódik a felhős, több helyen esős idő. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalra 8, 14 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn napközben a Dunántúlon változóan felhős lesz az ég, másutt viszont eleinte még sok lesz a felhő, az ország északkeleti harmadában eshet az eső. Utóbbi területeken csak délután, estefelé szakadozik fel a felhőtakaró. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Kedden többnyire változó mennyiségű felhő lesz az égen, majd délután észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Néhol kisebb eső előfordulhat. Az élénk nyugati szelet helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

A szerkesztő ajánlja

Stier Gábor

Nyugat-Európa a csecsen maffia szorításában

Két évtizede Európa még keblére ölelte a szabadságukért küzdő csecseneket. Azóta változott a róluk alkotott kép.

B. Kovács Gergely

A készülő harang olyan, mint egy matrjoskababa

Ahol tojásból, cukorból, mosott agyagból és emberi hajból készül a köpeny – az ország egyetlen öntödéjében jártunk.

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.