Napsütéses, meleg időnk lesz

MN

2017. október 5., csütörtök 06:39, frissítve: csütörtök 07:40

Egy anticiklon peremén nyugat, délnyugat felől változó nedvességtartalmú, egyre melegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, és erősödik a nappali felmelegedés – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Csütörtökön azonban az esti órákban észak, északnyugat felől hidegfront érkezik.

Az előrejelzés szerint csütörtökön eleinte még felhős lesz az ég, majd délnyugat, nyugat felől csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Északkeleten, főként a határvidéken néhol kisebb eső előfordulhat.

Az esti óráktól viszont északnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, és északon helyenként eső, zápor is lehet, a délnyugati szél pedig többfelé megerősödik. A késő esti óráktól a szél északnyugatira fordul, és északnyugaton, északon néhol viharossá fokozódik. Győr-Moson-Sopron megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a szél miatt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul, késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.