Riasztás: leszakad az ég Közép-Magyarország felett

MN

2017. szeptember 12., kedd 06:13, frissítve: kedd 07:44

Elsőfokú, sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország középső járásaira Budapestet, Salgótarjánt és Kecskemétet is beleértve a várható felhőszakadás miatt. Keddre ugyanakkor figyelmeztetés van érvényben a középső és az északkeleti megyékben, mivel a nap folyamán rövid idő alatt akár több mint 30 milliméternyi csapadék hullhat.

Az OMSZ előrejelzése szerint kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, hosszabb napos időszakokra elsősorban a Tiszántúlon számíthatunk. A csapadékzóna egyre inkább az északi, északkeleti területekre helyeződik át, de délutántól a Dunántúlon szórványosan ismét kialakulhat kisebb eső, zápor. A szél a Dunától keletre is északnyugatira, nyugatira fordul, és többfelé megerősödik, olykor viharossá fokozódik, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet a Dunántúl és az Északi-középhegység térségében 16 és 19, másutt 20 és 25 fok között valószínű. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán gomolyfelhős, napos idő várható. Kezdetben délen és keleten néhol zápor még lehet, majd csapadék már nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül, északnyugaton meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

 

 

A szerkesztő ajánlja

Pintér Bence

Magyar Nemzet Szalon: Ennek a nemzetnek a lelkében valami megtört

A kivándorlás a transznacionalizmus erősödését és a távozó fiatalok nemzeti identitásának teljes felszámolását okozhatja.

Földi Bence

Kölcsönzött szlogenekkel, program nélkül a Fidesz

A kormánypárt szinte az összes üzenetét máshonnan vette, például Donald Trumptól vagy a toryktól.

Ficsor Benedek

A magyar olajmezőkből nem lesz pénz a hatalmas múzeumokra

Mélyi József művészettörténész a Liget-projektről, a stadionokat benövő gazról és a megfordított folyókról.

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.