Ez a találmány valósította meg Kodály Zoltán álmát

2017. november 12., vasárnap 12:37, frissítve: kedd 10:49

Legyen a zene mindenkié! – fogalmazta meg Kodály Zoltán, aztán hogy szavainak nyomatékot adjon, méltóságteljesen végigsimított kecskeszakállán. Jól beszélt. Ennek a történetnek viszont nem ő a hőse, hanem az ember, aki a zenetudós álmának megágyazott. Sőt, tulajdonképpen az egész emberiségének. Hiába beszélünk ugyanis csőbe vagy üvegbe, hiába kiáltjuk szavainkat a barlang szájába, azok elillannak egyből. Ezt búsan kellett tudomásul vennie az ó-, a közép- és az újkorban megannyi kiművelt főnek.

A mechanikusan rögzített dallamok visszajátszása iránti vágy áthatotta aztán a boldog békeidőket is. Ezért nagy tapsot kapott az a decens, szemüveget viselő úr, aki 1888 májusában a philadelphiai Franklin Intézet előadótermében a megannyi szűk esztendő végéről beszélt. „A jövő nemzedékek akár egy teljes élet hangos képét sűríthetik húsz percbe: öt perc a gyermeki gügyögésből, öt az ifjú diadalokból, öt perc a férfi elmélkedéseiből és ugyancsak öt a halálos ágyon elsuttogott szavakból.” Gramofon nevű találmányát mutatta be e szavakkal a nagyérdeműnek.

 
MN-grafika
 

A hannoveri kereskedőcsaládból származó fickó, akit Emile Berlinernek hívtak, akkor már csaknem húsz éve az Egyesült Államokban élt. Kezdetben alkalmi munkákat vállalt, egy esti iskolában azonban eltökélten tanulta a fizikát, így kisvártatva a Bell-telefontársaság alkalmazásába került. Annak a Thomas Alva Edisonnak lett a munkatársa, akivel szinte egy időben jött rá, hogy ha a főnökük, Bell által feltalált telefon szénmikrofonja elé fémmembránt tesz, a hangminőség jelentősen javul. Bár a felfedezéssel kapcsolatos szabadalmi kérelmét Berliner két héttel korábban adta be, a bíróság tizenöt éves huzavonát követően Edison javára döntött. Az ő nevéhez fűződik a fonográf.

Bár egy 1877-ben rögzített felvételen Edison meglehetős derűvel dúdolja a Marikának volt egy barikája kezdetű mondókát, a végén mégsem ő nevetett. A ma is használatos lemezjátszók őse elvégre nem a fonográf, hanem annak egy évtizeddel később Berliner által tökéletesített változata, a gramofon lett. Berliner legfontosabb újítása az volt, hogy Edison kürtőskalácsra emlékeztető, sérülékeny viaszhengerét vékony cinklemezzel helyettesítette, amelynek tűje nem függőlegesen, hanem vízszintesen mozgott. A gramofonlemezeket nemcsak tárolni volt egyszerűbb a fonográfhengernél, de jobban is szóltak.

És volt itt még valami. Igaz, a cink meglehetősen sokba került, Berliner azonban negatívot készített a drága és nehézkes „mesterlemezről”, amelynek segítségével korlátlan példányban sokszorosíthatta a felvételt. Lehetővé vált a tömeggyártás. Otthonaikban tízezrek állták körül a tölcsérszerű gramofont, és elképedve hallgatták a belőle áradó dallamokat.

Emile Berliner 130 éve, 1887. november 8-án kapta meg a szabadalmat találmányára az Amerikai Szabványügyi Hivataltól. Elkezdődött a korongkorszak, amely mindenki számára elérhetővé tette a zenét.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.11.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.