Extrém hideg: jelentős károk érték a lakástulajdonosokat

MTI

2017. február 3., péntek 07:26, frissítve: péntek 08:14

A januári extrém hideg miatt a hónap első felében 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy évvel korábban, duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt – közölte a K&H Biztosító és az Union az MTI-vel.

A megszokottnál több, mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz az év eleje óta, 20 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt, a kárérték pedig elérte a 43 millió forintot. Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, a társaság nem életbiztosítási területének vezetője hangsúlyozta: az extrém hideg időjárás többek között a nem megfelelően szigetelt vízcsövekre és a vízórákra is veszélyt jelent. Egy fagyás miatti vízcsőtörés jelentős kárt okozhat, a legtöbb esetben a vízcsőtörésekért és a vízóraelfagyásokért a tulajdonosok a felelősek, nem a vízszolgáltató. Fontos tudni, hogy a vízkárokra is kiterjesztett lakásbiztosítások a víz által okozott károk és a helyreállítási költségek mellett 50 ezer forintig az esetleg elfolyt víz értékét is megtérítik. Az eltört vízóra pótlásának a költségére azonban nem nyújtanak fedezetet – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A K&H Biztosító a lakásbiztosítási piacon élénkülést vár a következő egy-két évben az új építésű lakások számának várható növekedése miatt.

Az Union Biztosító is jelentős, 31 százalékos emelkedést tapasztalt a lakásbiztosítási károk területén 2016 hasonló időszakához képest. A csőtöréses károk száma a kétszeresére nőtt ebben az időszakban.

Maják Viktor, az Union kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a fagyveszélynek kitett csöveket célszerű ismét ellenőrizni: az elfagyott vezetékekben, vízórákban ugyanis csak a most kezdődő enyhülés nyomán olvad ki a jégdugó, ami eddig a víz elszivárgását megakadályozta. Ennek nyomán várható, hogy tovább nő a fagyással kapcsolatos kárbejelentések száma – magyarázta.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.