Hamarosan duplázódik az új otthonok száma

2016. május 5., csütörtök 17:53, frissítve: csütörtök 19:21

Drasztikusan megnőtt a kiadott építési engedélyek száma hazánkban, viszont a lakásoknak még csak tervszinten van nyoma a piacon. Új otthonból akkora a hiány az elmúlt évek pangása miatt, hogy jó pár évbe telik, mire a szektor utoléri magát.

Az idei első negyedévben kiadott új építési engedélyek, illetve bejelentések alapján már látható, hogy ebben az időszakban 39 százalékkal több – összesen 1715 – lakóépület kivitelezéséről döntöttek hazánkban, mint tavaly ugyanekkor. A KSH csütörtökön kiadott adataiból kiderül az is, hogy a 300 négyzetméter alatti ingatlanok építésére benyújtott bejelentések és a kiadott lakásépítési engedélyek száma – 5 ezres nagyságrendről beszélünk – együtt már duplája az előző évinek, a megyei jogú városokban pedig közel két és félszeres a növekedés. Ezzel párhuzamosan az épített lakások száma Budapesten 19, a községekben 41 százalékkal csökkent, miközben a megyei jogú városokban 37 százalékos volt a növekedés.

Egymást érik a fejlesztések
Jövőre 20 ezer fölé emelkedhet az átadott új otthonok száma, 2018-ban pedig akár a 30 ezret is elérheti ezek nagyságrendje. Az építőipari cégeket ma leginkább a munkaerő hiánya korlátozza. Egyre inkább éledeznek a kis cégek is, a nagy ingatlanfejlesztők pedig már mind aktívak: az 1500 lakást építő Codia mellett, nemrég a Biggeorge is bejelentette, hogy 3000 lakás építését készíti elő 8 fővárosi helyszínen.

Van hova növekedni

Miközben az építési engedélyek száma csak most kezdett el jelentősen növekedni, kész új lakás pedig alig van a piacon, kínálatuk már most hatalmas. Az Ingatlan.com adatai szerint az első negyedévben 11,3 százalékkal nőtt ezek felhozatala, az új lakások iránt érdeklődők száma pedig 4 százalékkal emelkedett, szintén éves összevetésben. A kínálatban azonban egyelőre még leginkább épülőfélben lévő lakások vannak, amelyek többsége csak jövőre készül el. A tényleges bővülés várhatóan az év második felében kezdődik, nagyobb tömegben pedig csak jövőre lesznek beköltözhető új otthonok – jósolja Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője.

Mindenesetre bőven van tér a fejlődésre, hiszen tavaly kevesebb mint 8 ezer új ingatlant adtak át, ami egyrészt messze elmarad az egészséges piachoz szükséges 30-40 ezres darabszámtól, másrészt még 2014-hez képest is visszaesést jelentett. Ugyanakkor a múlt évben is látszott, hogy élénkülés kezdődhet ebben a piaci szegmensben, ugyanis a lakásépítési engedélyek száma 30 százalékkal, 12 ezer fölé nőtt.

Erősen szórnak az árak

Az Ingatlan.com első negyedéves piaci tendenciákat összefoglaló, még április elején közölt elemzéséből kiderül, hogy az új lakások átlagos négyzetméterára Budapesten 553 ezer forint volt, ami decemberhez képest 7 százalékos drágulást jelent. A tízezer főnél népesebb vidéki városokban az első negyedévben ugyanez a szám 6 százalékkal 329 ezer forintra emelkedett. Balogh László szerint az áremelkedés jelentős volt az első negyedévben, de az év második felében és jövőre lassulhat a drágulás üteme.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.