Parkot ígértek, most áron alul árulják a Duna-partot

MN

2017. június 22., csütörtök 17:55, frissítve: csütörtök 18:02

Három Duna-parti telket akar eladni a 13. kerületi önkormányzat a felújított rakpart közelében, így végleg felszámolva a környék parkos jellegét. A csütörtökön tartott árverésen meglepő módon közel egymilliárd forinttal olcsóbb áron kiáltották ki a telkeket, mint 2010-ben, amikor még lepusztult volt a környék – írja az Index.

A portál a 2010-es önkormányzati lapra hivatkozik, amelyben az olvasható, hogy a telkekért nettó 4,3 milliárdot kérnek, most viszont csupán nettó 3,6 milliárd a kikiáltási ár. A parcellák áfás értéke tehát 5,4 milliárd forint volt, míg most 4,5 milliárd. Tehát miközben hét év alatt a fővárosi telekárak az egekbe szöktek, a környéket pedig frissen rendezték, az önkormányzat úgy érezte, kevesebbet kell kérnie a telkekért. A dolog pikantériája, hogy néhány éve még azt ígérték, a területen egy Városmajorral vetekedő park lesz. Majd kivágták a fákat, leaszfaltozták a partot, a többit pedig lakóparknak árulják. Mindenesetre a cikk megjelenésekor tartott árverés sikertelen volt, így egyelőre nem tűnik el minden zöld terület a Duna-partról.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.