Rengetegen szeretnének építkezni

Megugrott a kiadott engedélyek száma – Sokakat mozgatott meg a csok, és hogy hamarosan megszűnik az áfakedvezmény

2017. október 3., kedd 13:31, frissítve: kedd 13:34

Két és félszer több lakás építésére adtak ki engedélyt idén a második negyedévben, mint hét évvel korábban, a nemzetközi gazdasági válság időszakában. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll az ingatlanpiaci növekedési ranglistán az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adati szerint. A 238 százalékos növekedést mutató magyar adatot csak a svéd és az észt előzi meg – áll az OTP Ingatlanpont elemzésében. Az Eurostat 27 európai országot vizsgáló adatsora az idei második negyedévet vetette össze a 2010-es év azonos időszakának átlagával. A lista végén szereplő hét országban (Írország, Horvátország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Ciprus és Görögország) viszont még nem haladja meg az építési volumen a 2010-es értéket, vagyis ott a lakásépítés egyelőre nem lábalt ki a válságból.

A magyar lakásépítés 2016 elején kapott látványos lendületet az új lakások általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése, a családi otthonteremtési kedvezmény bővítése, valamint a magánerős építés esetében az áfa-visszaigénylés bevezetésének hatására – mondta az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Valkó Dávid hozzátette: hazánkban a kiadott építési engedélyek száma így 2016 elejétől kezdve folyamatosan meghaladja a 2010-es negyedéves átlagértéket. Használatbavételi engedélyek számában, azaz a ténylegesen megépülő lakásmennyiségben viszont csak az idei év második felében, illetve 2018-ban várható növekmény. A 2010-es szintet – az építési projektek hosszabb átfutása miatt – várhatóan csak jövőre haladhatjuk meg az átadott ingatlanok számát tekintve.

 
MN-grafika
 

Az előző évi adatokhoz képest is jó eredményeket produkált idén a magyar és a kelet-európai lakáspiac. Magyarországon ugyanis a második negyedévben 23,7 százalékkal emelkedett a legalább kétlakásos lakóépületre kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakához képest – idézi az Eurostat legfrissebb adatait az Ingatlan.com elemzése. A magyarországi növekedés duplája a 11,2 százalékos növekedésről tanúskodó uniós átlagnak.

Balogh László, az ingatlanforgalmazó cég vezető gazdasági szakértője úgy látja: a kedvező adatokra számítani lehetett a korábbi információk és az alacsony bázisértékek alapján. Ugyanakkor az is látszik a friss adatokból, hogy Magyarország mellett a kelet-európai régió országaiban is fokozódott a lakásépítési kedv, Csehországban 36,6, Lengyelországban 43 százalék volt a növekedés, de még Románia is az uniós átlagot meghaladó 12,4 százalékos emelkedést ért el a második negyedévben. – Ezekből az adatokból az látszik, hogy a kelet-közép-európai országokban élénkülőben van a lakáspiac és az építési kedv, így jelenleg ez a régió jelenti az európai építőipari növekedés motorját – jegyezte meg.

Az Eurostat összesítése a második negyedéves adatokat mutatja, de vannak frissebbek is Magyarországról. Az év első hét hónapjában csaknem nyolcezer több mint kétlakásos lakóépületre adtak ki engedélyt, ami 16 százalékos növekedés ebben szegmensben éves szinten. A társasházfejlesztések élénkülésének mértéke azonban sokkal jobban látszik abból, hogy összesen 1,45 millió négyzetméter alapterületre szólnak a kiadott engedélyek, ami 64 százalékos bővülésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. A szakember ugyanakkor szintén figyelmeztetett arra, hogy lakásépítési engedélyeket nem szabad egyetlen pontos mérőszámként kezelni, mert nem mindegyik jóváhagyott tervből lesz valódi lakás. – Idén is volt példa arra, hogy egy társasházfejlesztő a kapacitás- és munkaerőhiány miatt nem kezdett bele a korábban tervezett és engedélyekkel rendelkező építkezésbe – fogalmazott a szakértő. Megjegyezte még: ezzel együtt persze a növekedés folytatódni fog, annál is inkább, mert a fejlesztőket sürgeti az idő, mivel csak 2019 végéig marad érvényben a lakásépítésekre vonatkozó kedvezményes, ötszázalékos áfakulcs.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.03.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.