Tarlós leállíttatta a Bálna eladását

MNO

2016. február 12., péntek 09:55, frissítve: péntek 13:18

Tarlós István főpolgármester nem járult hozzá, hogy a tender kiírására vonatkozó előterjesztést a jövő héten megtárgyalja a Fővárosi Közgyűlés – írta pénteki számában a Népszabadság.

A napilap cikkéből kiderül, hogy a Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes vezette tárgyalócsapat már november óta tárgyalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) képviselőivel a vételről. Két hete pedig Bagdy arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy a fővárosi önkormányzat pályázatot ír ki a Bálna értékesítésére, és az előterjesztést februárban tárgyalja a közgyűlés. Tarlós ugyanakkor keveset tudott a dologról, és az előterjesztés tartalmának megismerése után már nem támogatta a javaslat tárgyalását a lap szerint.

A hírek szerint az MNB oktatási és pénzügyi centrumot, látogatóközpontot, pénztörténeti múzeumot, a Budapesti Corvinus Egyetemmel közös létrehozandó doktori iskolát, és a vele közös tanszéket is itt létesítette volna.

A fővárosnak kapóra jött volna ugyanakkor a vétel, mivel egyrészt a helyiségek bérbeadása nem olyan jövedelmező, mint elsőre számítottak rá, másrészt két pert is a nyakába kapott: az MKB és a beruházó, valamint a CET Event Kft. részéről.

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Orbán és Soros egy csapatban játszik? „Soros-szervezetet” pénzel a BM

Több millió forint állami pénzt kapott egy menekülteket segítő szervezet, amely tagja a milliárdos civil hálózatának is.

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.