Olimpiai negyedik a női váltó

, (Kangnung)

2018. február 20., kedd 13:00, frissítve: kedd 20:13

1500 és 1000 méter után a harmadik egyéni távon is bemutatkoztak a Liu testvérek, persze Knoch Viktorral egyetemben 500 méteren (az éremcsata csak csütörtökön), rajtuk kívül – a program elején – Jászapáti Petra és Keszler Andrea ment neki az 1000 méteres selejtezőknek, illetve készültek a kora délutáni váltóra (3000 m).

Hölgykoszorúnk a B döntőben volt érdekelt, de mivel ebben a sportágban rengeteg a kizárás, egyáltalán nem volt elképzelhetetlen, hogy vb-ezüstérmes csapatunk akár a B döntőből is érmet szerez. Ehhez „mindössze” arra volt szükség, hogy megelőzzék a B döntő (5–8. helyért) küzdelmeiben a három riválist, a döntőben pedig legyen olyan ütközés, amely miatt két csapatot kizárnak. Ennek a lehetősége pedig korántsem volt egyenlő a nullával!

A helyszínen tudósítónk felfedezte a lelátón Kósa Lajos korcsolyaszövetségi elnököt (civilben hazánk nagyvárosfejlesztési minisztere) és kíséretét. A verseny elején nem volt telt ház, pedig bőven voltak végig hazai versenyzők.

A program:

  • női 1000 m, selejtező: Jászapáti Petra – kiesett, Keszler Andrea –negyeddöntőbe jutott
  • férfi 500 m, selejtező: Liu Shaoang – negyeddöntőbe jutott, Liu Shaolin Sándor – negyeddöntőbe jutott, Knoch Viktor – kiesett
  • női 3000 m váltó, B döntő: Magyarország – összesítésben olimpiai 4. hely

Női 1000 m

A távon az 500 méteren 10., rutinos, tatabányai Keszler Andrea (5. futam) és az 1500-on 6., szegedi Jászapáti Petra (3. futam) volt a két magyar induló. Keszler közös futamban szerepelt az eddigi mindkét számában betliző skót Elise Christie-vel. Sokszor edzettek együtt korábban, mivel a skót lány szerelme Liu Shaolin Sándor. Jászapáti vérszomjas ellenfele a holland vb- és Eb-érmes Suzanne Schulting volt.

Jászapáti Petra a 4-es pályáról, kívülről rajtolva a második körben előzött egyet, aztán tovább próbálkozott, de kicsit ütközött az orosz Jefremenkovával, ezzel visszacsúszott, s hiába próbálkozott újra, már nem tudott visszajönni, így negyedik lett, s ezzel kiesett. Schulting és az orosz ment tovább.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Keszler Andrea futama egy balesettel kezdődött, Elise Christie a rajtnál azonnal beleakadt Keszlerbe, és fájdalmas üvöltéssel rogyott jégre. Falnak csúszott, új rajtra volt szükség. A második lövés után Christie a mezőny után eredt fájdalmas arccal, ami nagy esélyt kínált Keszlernek. Az utolsó két körre egy kis ütközéssel vett lendületet Christie, és csodával határos módon másodikként továbbjutott, a kibillent Keszler negyedikként futott be, videózás után azonban Christie-t kizárták, Keszler Andrea továbbjutott. Helyszíni tudósítónk látta, amint Keszler még azelőtt elhagyta a csarnokot, hogy megtudta volna, hogy olimpiai negyeddöntős. Csütörtökön lesz a végjáték ebben a számban.

 
A holland Lara van Ruijven, a lengyel Magdalena Warakomska,a brit Elise Christie (elesik) és Keszler Andrea (b-j) a rövid pályás gyorskorcsolyaverseny női 1000 méteres táv selejtezőjében a phjongcshangi téli olimpián, a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 20-án
 Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
 

Férfi 500 m

A magyar újságírók kedvelt interjúalanya a 35 éves Apolo Anton Ohno. Az NBC szakértő kommentátora kétszeres olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, és nem győzi méltatni a Liu fivéreket, Shaolin Sándort (8. futam) és Shaoangot (6. futam). „Erősek, gyorsak, és elegánsan korcsolyáznak. Sándorból árad a magabiztosság. Fiatalok, ezért sikeréhesek is” – áradozott a magyarokról. Figyelmeztette azonban a magyar közönséget, hogy a képességeiknek megfelelő éremszerzéshez szerencse is kell, „a téli olimpián a korábbi eredmények semmit sem jelentenek”.

Épp ezért most felejtsük is el Liu Shaoang eddigi mindkét betlijét 1500-on és 1000-en, és bátyja vb-aranyát 2016-ból vagy bakiját a múlt hétről 1000 méteren – utóbbinak bemelegítésként már van egy 5. helye 1500-ról, előbbi pedig tavalyig a junior korosztály egyeduralkodója volt minden távon.

Knoch Viktor a 3. futam résztvevője volt, a hangosbemondó is kiemelte, hogy negyedik olimpiája. Egyetlen egyéni számában az utolsó körben a hatalmas tempót nem bírta, botlott és esett. Az volt a taktikája, hogy megindul és kimarad a bunyóból. Szeo, a hazaiak üdvöskéje két körrel a vége előtt húzta rá hátulról a mezőnyt, nem volt esélye Viktornak. Vakarta is a fejét, majd térdre helyezett kézzel korcsolyázott el, kedvetlenül ment ki oldalra.

  • Knoch Viktor lapunknak: – Más úgy, hogy van még egy váltódöntő. Ha nem lenne, bosszúsabb lennék. Igazából csak magamra lehetek mérges, én szúrtam el, nem bántottak, a jég sem tört ki, így alakult, elrontottam.

Liu Shaoang a szakvezetés szerint könnyű futamban szerepelt, a kettes pályáról indulva rögtön élre állt, és bár hátulról betámadták az utolsó kör elején, bírta a lökdösődést, simán nyerte négyesét. Helyszíni tudósítónk látta, amint Liu Shaoang örömében rúgott egyet a levegőbe, fél körrel a célba érkezés után. Az övé és bátyja futama között egy észak-koreai versenyző rögtön a rajt után elesett, de az egyenszurkolókat ez nem zökkentette ki. Futamát bár újralőtték és megint kapálózott, ez csak a dicstelen kiesésére volt elég.

  • Liu Shaoang: – A rajtom a mezőnyhöz képest nem gyenge, örülök, hogy így el tudtam kapni. Azt vettem észre, hogy aki az első fél körben nem tud eljutni az első két pozíció valamelyikére, annak majdhogynem vége a versenyének.
  • Liu Shaoang az M4-nek: – Az első két futamom, az 1500 és az 1000 miatt balszerencsésnek éreztem magam, most sikerült felébrednem. Úgy érzem, amikor csapatban vagyunk, könnyebb számomra, mert nem csak rajtam van a teher. A két korcsolyám között vacilláltam, most a régivel mentem.

Liu Shaolin Sándor a 8. futamban nagyot küzdött azért, hogy rögtön az elején élre álljon, megdöbbentően simán nyerte futamát, igazi világsztárok között. 

 
Liu Shaolin Sándor (elöl), mögötte a kínai Han Tia-niu, az orosz Szemen Elisztratov és az amerikai John-Henry Krueger a rövid pályás gyorskorcsolyaverseny férfi 500 méteres táv selejtezőjében a phjongcshangi téli olimpián, a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 20-án
 Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
 

 Női 3000 m váltó

„A pontszerzés a cél. A futamban a japánok tűnnek a leggyengébbnek, míg a holland és az orosz váltó hasonló szinten van, mint a miénk” – fogalmazott a versenynap előtt Bánhidi Ákos csapatmenedzser, jelezve, hogy a csapat összeállítása az utolsó pillanatra marad. A mi (amúgy világbajnoki ezüstérmes) négyesünk célja a pontszerzés lesz, ami a futamban (B döntő) a második helyet jelenti, de futamgyőzelem esetén az érem sem elképzelhetetlen, ehhez egyetlen baleset elég a döntőben, ilyenből pedig volt már bőven a téli olimpián. Itt kell megjegyezni, négy éve épp egy kizárás miatt lettünk hatodikok...

B döntő: Jászapáti, Keszler, Kónya, Bácskai összeállításban a kettes pályáról indulhattunk. Hamar kialakultak az erőviszonyok, a hollandok mögött a második helyen haladtunk sokáig. Jászapáti Petra segítségével folyamatosan zárkóztunk az 5. helyet jelentő futamgyőzelemért, de végül 2.-ak lettünk, ami legrosszabb esetben 6. helyet jelent. Nem tűnnek boldognak a lányok, mindenki fáradtan hajlik a térdére. Hollandia világcsúcsot ment. A magyar csapat is a korábbi világrekordidőn belül ment. 

A B döntőt követő A fináléban még kicsit reménykedhettünk abban, hogy lesz kizárás, így előrébb lépünk. Várjuk az eredményt. Több kétes szituáció is volt, nem hagyták Koreát váltani, Korea pedig egy esés után elkaszálta vetélytársát... Ezek után Kínát és Kanadát zárták ki. A lényeg ebből: Magyarország egy csodás vb-ezüstérem után az olimpián negyedik helyen végez!

A női hölgykoszorú abszolút vidáman nyilatkoztak a vegyes zónában, büszkén arra, hogy a hollandokkal együtt a régi világrekordon belül teljesítettek.

„Éreztem, hogy borzasztó gyors volt a tempó, de nem gondoltam, hogy 4 perc 3 másodperc lesz, csak arra figyeltem fel, hogy a hangosbemondó ordítja: new world record. Kerekedtek a szemeim, hogy micsoda?!” – mondta az elődöntőben még nem szereplő Kónya Zsófia.

Jászapáti Petra így nyilatkozott: „Amikor lejöttünk a jégről, akkor inkább lihegtünk, mint mosolyogtunk, és nem az járt a fejünkben, hogy ötödikként még esetleg érmesek lehetünk. Ez egy elég extrém eset, az utóbbi olimpiákon nem volt olyan, hogy két csapatot is kizárnak. Ez a negyedik hely is nagyon szép, az idő az meg magáért beszél”

Bácskai Sára Luca nehezen szokta meg a gyors tempót, de örült, hogy végig tudták követni a hollandokat.

Keszler Andrea egyértelműsítette: nem úgy fogják fel, hogy lecsúsztak a dobogóról, hanem hogy két helyet előreugrottak. – Siránkozhatnánk, de igazából hatodikak lettünk és nyertünk két helyet felfele.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.