Nap, hold, csillagok: közös tetoválás is összeköti a Liu fivéreket

2018. február 9., péntek 21:12

Arra az esetre, ha úgy érezné, az utóbbi hetekben-hónapokban már sokszor olvasta a Liu fivérek megnevezést, jelezzük: a dömping még csak most jön. Ugyanis elsősorban Liu Shaolin Sándortól és öccsétől, Liu Shaoangtól reméljük, hogy 38 év után magyar téli olimpiai érmet, netán – ami még sosem volt – aranyat szereznek.

Rövid pályás gyorskorcsolyázóink származását tekintve fontos tisztázni: nem honosított sportolókról van szó, édesapjuk kínai, édesanyjuk magyar, akik hazánkban ismerkedtek meg.

Mindkét fiú Budapesten született, 2007-ben utaztak Kínába, bő egy évig ott készültek.

Az Ádónak becézett Shaoang ekkor még tízéves sem volt, Sanyi – őt meg így hívja mindenki – is csak épphogy. A kínai edzések haszna nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ezt az időszakot követően szinte minden viadalt megnyertek idehaza, hanem abban is, hogy kinti edzőjük később utánuk jött.

Csang Csing érkezése más versenyzők elmondása szerint is óriási változásokat, hatalmas technikai fejlődést hozott. S bár már a 2006-os olimpián is szereztek pontszerző helyeket a magyar korisok (ahogy 2010-ben és 2014-ben is), az időközben a kiemelt sportági státust is megkapó short track az elmúlt három évben emelkedett fel igazán: a 2015-ös, a 2016-os és a 2017-es világbajnokságon összesen kilenc érmet szereztek a magyarok.

 
A későbbi harmadik helyezett holland Sjinkie Knegt, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és a későbbi győztes dél-koreai Lim Hjodzsun (b-j) az 1500 méteres táv döntőjében a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának első állomásán, a budapesti BOK Csarnokban 2017. szeptember 30-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
 

Ebből csupán egy (a női váltó tavalyi ezüstje) nem köthető a Liu fivérekhez. A férfi staféta velük nyert egy ezüstöt és egy bronzot. Liu Shaoang 2016-ban az 1500, 2017-ben az 1000 méteres távon lett ezüstérmes. Liu Shaolin Sándor tavaly ugyan nem állt egyéniben dobogón, de 2015-ben 500-on nyert ezüstöt, 2016-ban pedig úgy lett övé az összetett bronz, hogy 500 méteren világbajnok lett, a dobogó harmadik fokán pedig öccse állt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Innentől végképp olimpiai éremesélyesként emlegetik őket, ám mivel

csak 22, illetve 19 évesek,

ez az állítás bizonyára nem csak az idei játékokra lesz igaz. (Liu Shaoang tavaly még a junior korosztály vébéjén nyerte meg az összes számot.) Az iménti eredménysorból – és amúgy az őszi kvalifikációs világkupák alapján is – kirajzolódik, hogy a három egyéni szám közül a már most szombaton döntőket hozó 1500-ason számolhatunk a legkisebb, de azért egyáltalán nem elenyésző éremeséllyel. (A női váltó számára viszont ekkor dől el, hogy az A vagy a B fináléba jutnak-e az elődöntőjükből.)

Sanyinak még elutazásuk előtt felvetettük, nem teher-e számára, hogy rendre éremesélyesként tekintenek rá, de azt válaszolta, abszolút nem. Sőt, erőt merít ebből. Testvérével való kapcsolatáról így beszélt: – Amikor kicsik voltunk, apukánk mindig arra tanított, vigyázzunk és figyeljünk oda egymásra, hiszen

a nap végén csak a testvér marad ott a másiknak, csak rá számíthat.

 
Fotó: Szalmás Péter / MOB
 

Minden téren nagyon szoros a kapcsolatunk – Nemcsak a sportban segítjük egymást, hanem a hétköznapok során is – mondta. Ádó elmesélte, hogy amikor a pályán együtt edzenek, a legfontosabb, hogy fedezzenek egymásnak. Felnéz a bátyjára, akit egyértelműen jobbnak tart magánál.

Egy közös tetoválásuk is van, tavaly nyáron csináltatták. – Egy holdat, egy napot és egy csillagot ábrázol – árulta el Liu Shaolin Sándor. – Azt jelenti, ha nem vagyunk együtt, felnézve az égre, látjuk ezeket. Ily módon tudunk egymásra gondolni és egymást erősíteni.

Ha a csillagok együttállása Koreában is kedvező lesz, egy ötkarikás is felkerülhet karjaikra.

A NOB csatornája igen részletes filmet forgatott velük a közelmúltban – noha nincs hozzá magyar felirat, érdemes megnézni:

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.10.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.