Négyféleképpen mondták ki: „olimpiai bajnok vagyok”

(Kangnung)

2018. február 22., csütörtök 15:20, frissítve: csütörtök 21:13

Határtalan vidámsággal érkezett az interjúzónába a rövid pályás gyorskorcsolya sporttörténelmet író magyar férfiváltója, amely hazánk első téli olimpiai bajnoki címét szerezte. Ha az előző mondatot visszaolvassa, talán borsódzik a háta, de azt se szégyellje, ha elsírja magát. (Bevallásuk szerint a fiúk és a vezetőség tagjai is így tettek a jégpályán és mellette.)

Az előző gondolat mentén arra voltunk kíváncsiak, hogy – nagyjából fél órával azután, hogy biztossá vált a győzelem – mi zajlik le bennük, ha ők is hangosan kimondják: olimpiai bajnok vagyok.

A váltó befejező embere felé nyújtottam először a diktafont. „Liu Shaolin Sándor, olimpiai bajnok” – mondta, mintha egy függőségeket feldolgozó közösség bejelentkező körében lenne. „Szia, Sándor!” – köszönt vissza a túlvégről Knoch Viktor. „Ez honnan jött?” – vette vissza a szót Sanyi, utalva arra, hogy még nem igazán tudta feldolgozni. „Nagyon jó érzés ezt most hallani, és akkor is az lesz, amikor behívnak majd a tévéstúdióba minket, és azt fogják mondani, hogy olimpiai bajnok vagyok” – viccelődött szokásos stílusában.

Testvére, Shaoang következett: „Olimpiai bajnok vagyok” – mondta viszonylag könnyedén, hatalmas mosolyt eleresztve a végén. „Ezt név elé lehet írni, mint a doktort? – vágott közbe Burján Csaba.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

„Majd az ajtómra is fölvésem.”

De ő sem úszta meg, hogy konkrétan kimondja. „Olimpiai bajnok vagyok, Burján Csaba. Ennyi. Ezután csak így mutatkozom be!” – bökte ki, s véletlenül se gondolják, hogy nagyképűnek tűnt.

Knoch Viktor, aki a negyedik olimpiáján szerepelt, így fogalmazott: „Nem tudom, mit mondjak. Nekem kell pár nap, hogy ezt felfogjam. Mondtam előtte a többieknek, hogy

tökmindegy hányadikok leszünk, elsírom magam, és összecsuklom.

Kilenc napot vártunk az elődöntő és a döntő között, ami nagyon szokatlan, általában egy esténk van. Olyankor az ember nem is tud annyira foglalkozni vele, pörög még a verseny, az egyénire is koncentrálni kell, úgyhogy nekem nagyon nehéz volt ez a kilenc nap. Nem érzek semmit, egyszerűen kell egy kis idő, hogy ezt felfogjam.”

Burján Csaba később még hozzátette: „Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy érezzük magunkat, de mi sem tudjuk. Nem lehet ezt megválaszolni.”

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.