Szakvélemény: Swaney szereplése tényleg lendületet adhat a magyar freestyle sínek

Gyarmati Panka snowboardos úgy véli, a botrányhősnő olimpiai szereplése többeket behívhat a sportágba

2018. március 1., csütörtök 08:24, frissítve: csütörtök 08:51

Felépült sípcsonttöréséből Gyarmati Panka 2016-os világkupagyőztes hódeszkásunk, aki márciusban már Olaszországban versenyez, és oktatja is imádja sportágát. Az olimpián nem lehetett ott, de annyira nem volt számára frusztráló ez, hiszen szakkommentátorként drukkolhatott itthonról végig a barátainak.

A téli olimpiáról a Digi Sport stúdiójában karakteres szakmai véleményt fogalmazott meg: „Slopestyle-ban alacsony volt a színvonal, de ennek elsődleges oka az időjárás volt, a közönség nem láthatta, mit tudnak rendes körülmények között a lányok. Inkább túlélésre játszottak” – utalt arra, hogy a látványos hódeszkaszámot nem lehet érdemben megrendezni olyan orkánerejű szélben, mint amilyen az olimpián volt.

Hogy ő mit teljesített volna, arról azért nagy önbizalommal beszél, viharmenőnek tartja magát, fix trükkjei vannak, amelyeket minden körülmény mellett meg tud csinálni.

Beszélt Swaney Elizabeth síakrobata nagy visszhangot kiváltó versenyzéséről is.

„Nagyon meglepődtem, hogy van valaki magyarként ebben a szakágban, hiszen ismerek mindenkit. Úgy láttam, más motivációk hajtják, mint mondjuk engem, aki kilenc éve versenyszerűen snowboardozom. Ő olimpikon akart lenni mindenáron, egy-két éve próbálkozott a sportágban.”

Szerinte nyilván a kvalifikációs rendszer hibája volt, hogy ott lehetett. Szereplése mindenesetre ráirányította a figyelmet a szabad stílusú síre, így akár ő is fejlődhet a következő négy évben, és mások is felbukkanhatnak a sportágban, akik meg akarják mutatni, mit tudnak.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.