Eltörölnék a föld színéről a Matolcsy-alapítványokat

2018. február 6., kedd 06:20, frissítve: kedd 10:33

Ha minden jól megy – de nem fog –, ma egy lépéssel közelebb kerülünk a közpénzjelleg-elvesztés és a taomutyi korának végéhez. Ám mivel a politika úgy működik, ahogy, erre nincs túl sok esélyünk. Mindenesetre mutatjuk, mire figyeljen ma, kezdjük együtt a napot!

Jó reggelt! Február 6. van, a nők szexuális megcsonkításával szembeni zéró tolerancia világnapja, egyben a Manchester United tragikus repülőgép-balesetének kereken hatvanadik évfordulója. Az 1958-as szerencsétlenségben huszonhárman vesztek oda, túlélte viszont a legendás Matt Busby vezetőedző és Bobby Charlton is, aki később világbajnok lett.

Reméljük, ma nem zuhan le egyetlen gép sem – enélkül is éppen elég izgalmat tartogat a nap.

Összeül például a parlament gazdasági bizottsága, ahol több érdekes indítvány tárgysorozatba vételéről is döntenek a képviselők. Ott van például az LMP-s Schmuck Erzsébeté, amely a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank működését regulázná meg oly módon, hogy az MNB ne foglalkozhasson az alaptevékenységén (az infláció kordában tartása, a bankrendszer stabilitásának biztosítása és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása) kívül mással. Azaz például ne vásárolhasson ingatlanokat, ne működtethessen alapítványokat stb. Ha a törvénymódosítás átmenne a bizottságon, majd a parlamenten – amire, lássuk be, vajmi kevés esély van –, úgy jogutód nélkül megszűnne az összes Pallas Athéné alapítvány. Tudják, amúgy ezek azok a szervezetek, amelyeknél a sok százmilliárdnyi magyar adófizetői pénz „elveszíti közvagyon jellegét”. [Nem veszíti – a szerk.]

Az MSZP-s Varga László – szintén a gazdasági bizottságban – pedig az ugyancsak számos sebből vérző, átláthatatlan sportfinanszírozási (azaz tao-) rendszeren módosítana. Egyfelől éppen a transzparencia növelésének irányába, másfelől pedig úgy, hogy kiszélesítené az így istápolható sportágak körét, sőt még az egészségügyet és az oktatást is bevonná a támogatható ügyek közé. Jelenlegi formájában egyébként a konstrukció lényege, hogy a cégek társasági adójuk egy részét fordíthatják látványsportok kistafírozására is. A baj vele pedig annyi, hogy rendkívül átláthatatlan, hogy mely cégek konkrétan mely kluboknak pontosan mennyi pénzt juttatnak így. Az mindenesetre árulkodó, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (tehát tulajdonképpen Orbán Viktor személyes focibirodalma) a taorendszer 2011-es bevezetése óta közel 20 milliárd forint támogatásban részesült ily módon. Csak 2017-ben majdnem 5,4 milliárdot ítéltek meg nekik, míg a második helyezettnek, egy kecskeméti klubnak „mindössze” bő 708 milliót, vagyis kevesebb mint a hetedét. Hogy kik tartják ennyire fontosnak a felcsúti tanoncok útjának egyengetését, egyelőre rejtély, de most már záros határidőn belül napvilágra kell kerülnie a részleteknek.

Koffein hírlevél – Kezdje velünk a napot!

Ha feliratkozik a Koffein hírlevélre, minden hétköznap reggel megkapja a teljes reggeli cikket postaládájába.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Maradva még a belpolitikánál: ülésezik ma a Nemzeti Választási Bizottság is, mely alkalomból újabb pártokat vesznek nyilvántartásba a tavaszi országgyűlési választás tekintetében. Ezzel kapcsolatban érdekesség: nemrég derült ki, hogy a korábban lebukott kamupártoknak – tehát azoknak a jelölőszervezeteknek, amelyekről tulajdonképpen kiderült, hogy csak az állami támogatás felmarkolására jöttek létre – nem kell visszafizetniük a zsebre tett közpénzt. Mármint kellene, de nem lehet rajtuk behajtani. Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselőt pedig újra őrizetbe vették, feltehetően ezzel az üggyel összefüggésben.

A „nagyok” (és egy-egy kisebb) után szerdán kampánynyitó rendezvényt tart egy újabb párt, méghozzá a Lendülettel Magyarországért. A hiba valószínűleg nem az ön készülékében van, ha nem nagyon dereng az alakulat, ugyanis csak tavaly szeptemberben jelentették be létrejöttét. Alapítója és legprominensebb képviselőjelöltje mindenesetre Lévai Katalin, aki a Medgyessy-kormány esélyegyenlőség-ügyi minisztere és európai parlamenti képviselő is volt.

Pártkereső: mi alapján választunk pártot? címmel – és témában – rendezvényt szervez a kormányközeli Nézőpont Intézet, ahol egy Smartvote (magyarul Okosvoks) nevű alkalmazást is bemutatnak.

Pozsonyban van jelenése Szijjártó Péter külügyminiszternek, ahol „új, integrált nagykövetségi épület” átadásán vesz részt, méghozzá ünnepélyes keretek között.

Plenáris ülést tart az Európai Parlament: szó lesz egyebek mellett a szíriai, a venezuelai és a törökországi helyzetről is, de ennél érdekesebb, hogy az Európai Bizottság illetékesei ismertetik az unió további bővítésének kilátásairól szóló jelentésüket, méghozzá a Nyugat-Balkán tekintetében.

Eközben a világ másik felén Mike Pence amerikai alelnök és Frank-Walter Steinmeier német államfő is Japánba látogat. Ha minden igaz, ezt legalább részben arra fogják kihasználni, hogy a téli olimpia kezdete előtt még egy utolsót odadörrenjenek Észak-Koreának. Reméljük, az ellenkező irányból is legfeljebb csak szavak fognak visszadörögni.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.