Ma a migránsoktól és a határon túli magyaroktól is félhet, akinek kedve tartja

2018. március 28., szerda 06:20

Zajlik a kampány, egymást érik a lakossági fórumok és a pártok sajtótájékoztatói. Minden ilyen eseménnyel lehetetlen foglalkozni, így önkényesen választottam ki közülük néhányat.

Elsőként a kampány legnagyobb bajkeverőjével, Gyurcsány Ferenccel kezdem. A Demokratikus Koalíció elnöke ma Szombathelyen folytatja az „Orbánnal nincs alku” elnevezésű választási kampánysorozatát. Az egyértelműen látszik, hogy a DK-nak nincs szándékában a néppártosodás. Nekik az is elég, ha néhányan be tudnak csusszanni a parlamenti sorok közé. A gyűlöletkampánynak épp ezért nem a populista, migránsozós irányvonalát tűzték ki maguk elé, megelégszenek egy szűk réteg szimpátiájával is, ezért inkább a határon túli magyarok ellen uszítanak. Nem is akárhogy. A Demokratikus Koalíció a hétvégén tette közzé azt a Kolozsváron forgatott videóját, amelyen helyi magyarok arról beszélnek, hogy egytől egyig Orbán Viktorra fognak szavazni. Mivel kerítést nem húzhat eléjük, Gyurcsány Ferenc, ha tehetné, elvenné tőlük a szavazati jogot. Szerencsére nem teheti.

A Fidesz szintén az uszítástól remél szavazatokat. A kórusa ugyan nagyobb mint a DK-é, de a mondanivalója nem változatosabb. Már korábban írtunk róla, hogy a kormány a laktanyák menekülttáborrá alakításával riogat. Ehhez a Párbeszéd három évvel ezelőtti nyilatkozatai szolgáltatnak alapot. Akkor Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke arról beszélt, hogy meg kell nyitni az üresen álló, használaton kívüli laktanyákat a menekültek emberségesebb elszállásolása érdekében. Azóta erről nem esett szó, de ez nem akadályozza meg a Fideszt abban, hogy erre építve körbehaknizza az országot. Ma Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Tiba István országgyűlési képviselő tart sajtótájékoztatót. A téma: „migránsok tömegeit helyezné el az ellenzék az esetleges kormányváltás esetén a nem használt laktanyákban”.

Hogy mit művelne még az ellenzék a kormány szerint? Az alábbi cikkünkből kiderül:

Koffein hírlevél – Kezdje velünk a napot!

Ha feliratkozik a Koffein hírlevélre, minden hétköznap reggel megkapja a teljes reggeli cikket postaládájába.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Tartanak ma egy sajtótájékoztatót azzal a címmel is, hogy Több bért az embereknek!, de a házigazda nem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hanem az LMP. Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes és Németh Ákos képviselőjelölt Szombathelyen vázolja majd fel a párt béremelésre vonatkozó terveit.

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szintén az emberek zsebére apellál. Fehérgyarmaton Bihari Miklóssal, a szövetség képviselőjelöltjével tart sajtótájékoztatót, melynek címe: Eltöröljük a Diákhitel 2-t, elengedjük a tartozást. A diákhitel mérséklése nem új dolog, a Fidesz életbe is léptetett egy könnyítést a nagycsaládos nők számára, de mintha kissé mellélőttek volna. A múlt heti adatok szerint eddig harmincan éltek vele.

A fenti témákhoz képest szinte szakmai műsornak tűnik Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnökének sajtótájékoztatója, melynek címe: A Jobbik komplett csomaggal áll ki a végrehajtói túlkapásokkal szemben. A téma azért is aktuális, mert igaz, hogy a választásig nagyobb türelmet mutatnak a végrehajtók, de április 8-a után ismét kezdődhetnek a végrehajtások, illetve a kilakoltatások.

A nap külpolitikai eseménye akár örömteli dolog is lehetne, a nukleáris leszerelésről rendeznek értekezletet magas rangú résztvevőkkel az ENSZ-ben. Mégis arra lehet számítani, ami ilyenkor már lenni szokott, hogy épp azok az államok nem vesznek rajta részt, amelyek a legtöbbet tudnának tenni az ügyért. Pedig a nemzetközi helyzet fokozódik.

 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.