A bezárkózás a legnagyobb veszély Európának

Janne Teller dán író az elhibázott társadalomról, a kamaszokról, a menekültválságról és Európa felelősségéről

2016. április 25., hétfő 10:30, frissítve: hétfő 11:28

Nem fogadhatunk be mindenkit válogatás nélkül, de aki rászorul, azon segítenünk kell, ez Európa egyetlen esélye – állítja Janne Teller dán író, aki Semmi című regényével vált világszerte ismertté. A kamaszokról szóló könyv szélsőséges indulatokat váltott ki a kétezres évek elején, Dániában előbb betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. Az író korábban az ENSZ és az Európai Unió gazdasági és politikai tanácsadójaként évekig dolgozott konfliktusövezetekben, elsősorban Afrikában. Ha háború lenne nálunk című, 2002-es esszéjében arról írt, mi történne, ha egy európai családnak kellene elhagynia a hazáját háború miatt. Janne Tellerrel, aki a budapesti könyvfesztiválra érkezett, a művei okozta botrányok hátteréről, a menekültválságról és Európa felelősségéről beszélgettünk.

– Nemrég egy magyar középiskolai tanár dühösen kikelt Semmi című regénye ellen, mondván egy érték nélküli világot mutat be a fiataloknak. Gondolta volna, amikor írta a regényt, hogy ilyen heves indulatokat vált ki még tizenöt évvel a megjelenését követően is?
– Sosem gondoltam volna, hogy bárkit feldühíthet. Én teljesen semleges történetet írtam, egy fikciót, amely egzisztenciális kérdéseket vet fel: mi számít az életben, mi vár ránk a halál után? Olyan kérdéseket, amelyeket az ember időről időre feltesz magának. Természetesen a fiatalok, akikről írtam, néha szélsőséges válaszokat adnak, de a tinédzserek esetében ez gyakran előfordul. Ám a könyvben nem volt sem szexuális tartalom, sem durva nyelvezet, semmi olyan, amit a manapság népszerű ifjúsági regényekben olvashatnak.

– Mi lehet az oka akkor a támadásoknak?
– Amikor Dániában betiltották a könyvet, sokként ért a dolog. Később azonban, ahogy más országokban is megjelent, és heves indulatokat váltott ki, elkezdtem megérteni, miért félnek sokan a Semmitől. Felnőttként képtelenek vagyunk megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyek a kamaszokban megfogalmazódnak. Olyan világban élünk, amelynek az értékei semmit sem mondanak a fiataloknak. Mert mi számít igazán fontosnak? Hogy mi legyünk a legjobbak, hogy híressé váljunk. De ez persze csak keveseknek sikerül, vagyis a társadalom kilencvenkilenc százaléka vesztesnek érezheti magát. Ők aligha találhatnak értelmet a világban. A rendszer, amelyet létrehoztunk, alapjaiban rossz. És a kamaszok, úgy látom, ezt pontosan érzik. Ezért sem érték őket váratlanul a regényem kérdései. Az idősebbeket azonban félelemmel tölthette el, hogy egy szöveg szembesíti őket azzal, hogy amiben élnek, amibe belekényelmesedtek, alapvetően elhibázott rendszer. Az én nemzedékem egy borzalmas társadalmat épített fel, a kamaszoknak pedig új válaszokra van szükségük.

A kényelem falakat emel

– Ez sajátosan a nyugati társadalmak kórtünete?
– Érdekes, hogy amikor latin-amerikai országokban is kiadták a Semmit, arra számítottam, hogy a mélyen vallásos, konzervatív társadalmakban sokkal hevesebben fogják támadni a könyvet, de meglepetésemre éppen fordítva történt, rendkívül kedvezően fogadták. Sokat beszélgettem erről helyi írókkal, újságírókkal, akik azt mondták, hogy az emberek arrafelé sokkal közelebb élnek az erőszakhoz, mindennaposak az emberrablások, a gyilkosságok. Az embereknek folyamatosan fel kell tenniük maguknak az élet legfontosabb kérdéseit. Éppen ezért ezek a katolikus társadalmak esetenként sokkal progresszívebbek a gondolkodásmódjukat tekintve, mint az európaiak.

Janne Teller: A bezárkózás a legnagyobb veszély Európának
Fotó: Tóth Tibor / Magyar Nemzet

– Ha háború lenne nálunk című esszéjében arról ír, túlságosan is biztonságban érezzük magunkat.
– Európa egy részén régóta biztonságban élnek az emberek, anyagi és minden egyéb értelemben is. Ehhez könnyű hozzászokni. És ha hozzászoktunk, még a legkisebb kihívások is, amelyek kimozdítanak a komfortzónánkból, félelmet keltenek. Ezért tűnik rémisztőnek, ha kétmillió szíriai menekült érkezik Európába. Miközben a picike Libanon lakosságának negyede szíriai menekült. A kényelem falakat emel, megakadályozza a nyitott gondolkodást.

– A napokban a Könyvfesztiválon járt Udo Ulfkotte német újságíró, aki arról beszélt, a menekülthullám haszonélvezői a gyógyszergyárak és a biztosítótársaságok, akik pénzzé tehetik a menekülteket, és ez a lobbi határozza meg Németország menekültpolitikáját.
– Ez elég szörnyű érvelés. Nem tehetjük meg, hogy mossuk kezeinket, mintha semmi közünk nem lenne a krízishez. A nyugati államok a forradalmak előtt a diktátorokat támogatták Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Szaúd-Arábiában még mindig a despoták mögött áll az Egyesült Államok. Azt hangoztatjuk, hogy szükség van demokráciára, miközben a diktátorokat támogatjuk. Ennek a kettős beszédmódnak, kettős morálnak semmi köze a szabadsághoz. Az évtizedeken át tartó rossz politika pedig szükségszerűen elvezetett a jelenlegi krízishez. Németország a második világháború vége óta küzd a saját bűntudatával a holokauszt miatt. Európa többi része pedig most ugyanúgy elköveti a saját bűneit a menekültekkel. És a bűntudattal a jövő nemzedékeinek kell majd szembenézniük. Nagyon könnyű azt mondanunk, hogy nem segítünk azokon, akik rászorulnak, de ennek komoly ára lesz, amelyet a gyerekeinknek kell majd megfizetniük. Ha hagyjuk, hogy a szemünk előtt fulladjanak a tengerbe a szerencsétlenek, akkor hogyan tudjuk megőrizni az emberségünket? Hogyan tudjuk megőrizni a sokat hangoztatott európai értékeket? Ha nem segítünk, nem marad semmi, amit megőrizhetünk, amit féltenünk kellene másoktól. Éppen ezért a bezárkózás jelenti a legnagyobb veszélyt Európára.

Könyvesház hírlevél

Minden, ami könyv. A Magyar Nemzet könyv témájú esszéi, kritikái, interjúi heti egyszer e-mailen.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Kiegyensúlyozottabb világra van szükség

– De a menekülthullámmal nagy számban érkeztek olyanok is, akik nem háborús övezetből indultak el, csupán a jobb megélhetés csalta őket Európába, és több terrorista is a menekültek közé vegyült.
– Segítenünk kell minden rászorulónak, mert megvan rá a lehetőségünk, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkit be kell fogadnunk, akárhonnan és akármilyen céllal érkezik. El kell érni, hogy a menekültek a saját otthonukban is biztonságban és békében élhessenek. Gazdaságilag kiegyensúlyozottabb világra van szükség, és ez a mi felelősségünk is. Korábban kihasználtuk ezeket az országokat, meggazdagodtunk a kincseikből és az erőforrásaikból, most pedig bezárjuk előttük az ajtót.

– Az irodalom segíthet ebben a helyzetben?
– Az irodalom sokat segíthet. Persze nem direkt módon, mint egy tüntetés, de ugyanúgy rámutathat a rendszer hibás működésére. Az irodalom az emberek lelkére hat. Azzal, hogy megmutatja, hogy másként is lehet élni, hogy léteznek más nézőpontok, más vélemények a világban, együttérzést ébreszthet az olvasóban. Ha az ember számítógépes játékkal játszik, vagy megnéz egy filmet, nincs rá olyan hatással, mint ha olvasna. Egy könyv képes lehet rá, hogy ráébressze az olvasót a felelősségére, képes lehet rávenni, hogy átértékelje a világot.

– De marad elég időnk rá, hogy újragondoljuk, hogy újraépítsük a világot magunk körül?
– Amikor éhes menekültek várnak a segítségünkre, nem mondhatjuk azt, hogy rendben, előbb elolvasom ezt a könyvet, hátha megváltozik a gondolkodásmódom. Ilyenkor cselekedni kell. Vannak, akik ebben jók: a szervezésben, a segítségben, de nagy szükség van azokra is, akik végiggondolják az eseményeket. Ez természetesen hosszabb időt vesz igénybe, de elengedhetetlen feladat. Ráadásul az aktuális társadalmi kérdésekről való gondolkodás nem most kezdődött. Az alapvető európai értékek évtizedek óta foglalkoztatják a gondolkodókat.

Janne Teller: A bezárkózás a legnagyobb veszély Európának
Fotó: Tóth Tibor / Magyar Nemzet

Össze kell fognunk a szélsőségek ellen

– Az aktuális helyzetben érvényesek még azok a fogalmak, amelyekkel az elmúlt évtizedekben beszéltek Európáról?
– Nagyon sok minden megváltozott, valóban. A nemzet fogalma például, amely ma már nem fejezheti ki azt a sokszínűséget, amely mi magunk vagyunk. Vegyük az én esetemet: édesanyám osztrák, édesapám német, én pedig Dániában nőttem fel, ahol bevándorlónak számítottam. Meg kell változnia annak, ahogyan az emberiségről gondolkodunk. Ha valakivel találkozunk, nem a nemzetisége vagy a vallása számít elsősorban, hanem az, hogy milyen ember. Becsületes, nagylelkű, kedves, vagy épp ellenkezőleg? Nem szabad, hogy csak a tradíciók alapján határozzunk meg valakit. Ne arra legyünk büszkék, honnan jöttünk, hanem arra, hogy milyen emberek vagyunk.

– A hagyományok azonban komoly hatással vannak a viselkedésünkre, aligha szabadulhatunk meg tőlük.
– Természetesen, de az egyént nem azonosíthatjuk a tradíciókkal. Nem jelenthetjük ki például, hogy minden muszlim terrorista. Vannak kis csoportok, amelyek a vallást, a hagyományokat a saját céljaikra használják fel, de ez nem jelenti azt, hogy minden vallásos ember olyan, mint ők. Érdekes, hogy a keresztény fundamentalisták és a szélsőjobb Európában ugyanazt a logikát követi, mint az iszlám szélsőséges terroristák: igyekeznek a hagyományokat a saját igazságukként beállítva kihasználni az embereket. De nekünk, a többségnek össze kell fognunk ellenük, minden szélsőségesség ellen. Ha sikerül egyénként tekintenünk a másik emberre, könnyen rájöhetünk, hogy sokkal több minden köt össze, mint ami elválaszt. Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, de meg kell tanulnunk, hogyan működhet jól egy multikulturális társadalom. Nincs más esélyünk.

– Úgy fogalmazott korábban, hogy amit építettünk, alapjaiban elhibázott rendszer. A jövő nemzedéke képes lehet rá, hogy jobban csinálja?
– Igen, azt hiszem, a jövő generáció tagjai képesek lesznek rá. Sokkal hamarabb szembesülnek a kihívásokkal, ami a társadalmi és a környezeti változásokat illeti. Kulturálisan pedig sokkal közelebb élnek egymáshoz az internetnek köszönhetően, így a másik ember nem annyira idegen számukra, mint az én nemzedékem számára. És ahogy világszerte találkozom a könyveim olvasóival, látom rajtuk, hogy kamaszként valóban egy jobb világot szeretnének építeni. Bízom a fiatalokban, remélem, lesz még lehetőségük, hogy megoldják a problémáinkat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.04.25.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.