A holdnak nincs sötét oldala, sötét az egész

Ficsor Benedek

Ficsor Benedek

2018. január 13., szombat 06:44

De minden, amit te meséltél, igaz, ugye? – kérdezi nagyapjától a narrátor a Ragyog a hold című regényben. – Emlékezetem szerint így történt. De nem garantálok semmit. – A kérdés és a válasz tétje nagyobb az egyszerű rokoni hitelességnél, hiszen a szöveg a nagyapa memoárja, amely esetében a valóság nélkülözhetetlen alapnak látszik. „Az emlékirat készítése közben ragaszkodtam a tényekhez, kivéve, amikor a tények nem voltak hajlandók idomulni az emlékezethez, az elbeszélői szándékhoz vagy az általam előnyben részesített igazsághoz” – hangsúlyozza az előszóban a Pulitzer-díjas író, Michael Chabon. Mi pedig már ekkor kezdhetünk gyanakodni, hogy az igaz történet igazsága nem feltétlenül fedi a valóságot. És szép lassan rádöbbenünk, hogy a gyanúnk jogos volt, a Ragyog a hold nem valódi emlékirat, sokkal inkább egy emlékirat szétrombolása, ellenmemoár, amely a sosem létezett emlékek fölidézésével ejti át az olvasót. Vagyis átverés. De zseniális átverés; olyan hazugság, amelynek egy szavát sem hisszük, mégis rettegünk, hogy egyszer véget ér.

A csontrákban szenvedő nagypapa a halálos ágyán elmeséli az életét Mike Chabon nevű unokájának, aki nem mellesleg íróként keresi a kenyerét, így a történetek közös megegyezéssel várhatóan könyvvé alakulnak majd. Innen indulunk. Az elbeszélő, aki neve és vázlatos biográfiája alapján tökéletes alteregója a regény szerzőjének, a rögzített beszélgetésekből építi föl a Chabon család nem mindennapi történetét.

– Amikor az ember regényt ír, hazudik; a regény hazugság, de a legjobb fajta, olyan, mint a varázslat – vallotta egy interjúban Michael Chabon. Az ő személyes varázslata pedig egy újsághirdetéssel kezdődött, saját nevét fedezte fel egy cég reklámjában: a Chabon Scientific ezer láb magasságig felrepülő modellrakétákat kínált a világűr szerelmeseinek. Mivel a vállalkozásnak a hirdetésen kívül semmi nyomát nem találta, vagyis a cégnevet semmi sem kapcsolta az olvasók valóságához, az író így bármerre elindulhatott a fikció világában, hogy megalkossa családja eredetmítoszát, aminek vezérfonalát nagybátyja valós történetei adták. A két realitásból hozta össze a fiktív nagypapát, aki afféle szépirodalmi Forrest Gumpként futott – vagy inkább botladozott – végig a XX. századon.

A vad kamaszból semmivel sem szelídebb felnőtté érő nagypapa a repülés, főként a rakéták megszállottja lett. A II. világháború idején az amerikai hadsereg különleges egységének tagjaként a náci mérnökök fölkutatása volt a feladata. Legfontosabb célpontjaként Wernher von Braunt, a V–2 rakéták atyját jelölték ki számára. S bár a fő gonoszt, akinek pusztító agyszüleményeit, a londoni terrorbombázásokért is felelős rakétákat a Dora–Mittelbau koncentrációs tábor foglyai szerelték össze, egy másik amerikai egység tartóztatta le, később mégis összefut a nagypapával, hogy egy kedélyes beszélgetés során kicseréljék rakétákról szerzett tapasztalataikat. Von Braun ekkor már híres amerikai tudósként tűnik föl, aki nélkül a szabadság hazájának gyermekei sosem jutottak volna el a holdra. Az égitest itt mintha fekete lyukká változva szippantaná be az igazságot – és vele együtt az olvasót is.

Nem véletlenül vette Chabon a mottót is Von Brauntól: „A holdnak nincs sötét oldala. Tulajdonképpen az egész sötét.” Mindez hátborzongató módon rezonál a regény címére, amely a mások mellett Benny Goodman által híressé tett dalt, a Moonglow-t (Holdragyogás – ez a regény eredeti, angol címe) idézi. A szövegben a hold sötéten ragyog. Fénye bevilágítja a Chabon család életét.

Könyvesház hírlevél

Minden, ami könyv. A Magyar Nemzet könyv témájú esszéi, kritikái, interjúi heti egyszer e-mailen.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A nagyapa a humanista eszmék hirdetőjeként vetette bele magát a világháborúba, és kiégett cinikusként tért haza Európából. Miután megpróbálta megfojtani főnökét egy telefonzsinórral, börtönbe került. Ez sok egyéb mellett azért is jött rosszul, mert a nagymama épp abban az időben kényszerült elmegyógyintézetbe vonulni, így a narrátor édesanyja mehetett a kiugrott rabbi nagybácsihoz, aki szerencsejátékból tartotta fenn magát. Ez így már regényesen dús, nem igaz? És ha hozzávesszük, hogy a nagymama egy belga zsidó család egyetlen holokauszttúlélőjeként került Amerikába a kislányával, akinek apját megölték a nácik, és a família szörnyű titkát magával vitte a sírba, akkor már könnyen belátható, hogy Chabon miként fejlesztette tökélyre a fiktív memoárt.

De akár igaz, akár kitaláció, a nagy amerikai alkotók, az elődök (Kurt Vonnegut, Thomas Pynchon, J. D. Salinger) szövegeit lépten-nyomon megidéző regény talán az egyik legfontosabb mű, amit az elmúlt évtizedekben az emlékezésről, a XX. század történetének elbeszélhetőségéről írtak. Számunkra az egyértelmű képletekre egyszerűsített emlékezetpolitika korában a Ragyog a hold (Pék Zoltán remek fordításában) létfontosságú olvasmány. Bizonyítja, hogy a múltnak és az emlékezetnek, akárcsak a holdnak, nincs sötét oldala: sötét az egész. És éppen így ragyogja be az egünket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.11.

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.