Aki Kádár elől kilövi a vadkant

Fergetegesen humoros könyv a ’68-as bevonulásról és a kommunizmusról

2018. április 2., hétfő 12:35, frissítve: csütörtök 17:15

Hogyan alakulhatott ki és hogyan szilárdulhatott meg a kommunista diktatúra? Hogyhogy nem gátolják meg vagy verik le azonnal a polgárok a zsarnokokat? Hogyan képes valaki dicsérni és támogatni az erőszakos és gyilkos hatalmat? Aki elolvassa Horváth Viktor könyvét, igen egyszerű válaszokat kap. De nem ám készen!

A feleletért bizony alá kell merülni egy ízig-vérig naiv ellenség, egy hithű kommunista korlátolt és nevetséges, szinte képregényszerű világába. Az ő szemüvegén keresztül kell áhítani az internacionálét és Julikát, a politikai vezetőkhöz hasonlóan ártatlan menyasszonyt.

Az elbeszélő főhős egy tótkomlósi születésű magyar–szlovák politikai tolmács. Egy zöldfülű, baklövéseinek súlyát sem sejtő, jelentéktelen figura, aki viszont magának Kádár elvtársnak tolmácsol. A Moszkvában végzett névtelen főhadnagy jóvoltából mégis a tűz körül szimatol az olvasó, éppen ott, ahol a propagandát főzik, és éppen akkor, amikor a baráti Csehszlovákiát készül lerohanni a magyar haderő.

 

A történelem leginkább a gyakran pufogtatott korabeli politikai szlogenekben, szófordulatokban van jelen: „Csehszlovákiában az érdekellentéteket már nem az osztályharc jellemzi”; „kérek engedélyt kérdezni”; „te ideológiailag zavaros vagy”; „te seggnyaló, csókos ruszkibérenc”, valamint a tárgyi környezet szintjén: a kofolában, az „áj kent getnó”-ban és egyéb jelképessé vált apróságokban is visszaköszön. Néhány ismertebb politikatörténeti fordulat, dátum, újságcikkrészlet említése szavatol azért, hogy karikatúraszerű hősünk ne távolítson el bennünket teljesen a valóságmegfelelésektől. Amit ugyanis a szerző kitalál, és ami a Tankomot emlékezetessé teszi, az egy, az elbeszélőhöz kapcsolódó, bravúrosan végigvitt prózapoétikai trükk. A szöveg néhány pontján, majd egyre kiterjedtebben összemosódik egy óvodás és a már felnőtt katona tudata. Mikor a szűklátókörűség már egészen szélsőségessé formálja a főszereplő figuráját, akkor valóban egy óvodás tudatállapotába zuhan. Sőt. Maga az alak is megkettőződik a szemünkben: egyszerre látjuk kisgyerekként műanyagkatonásdit játszani és felnőttként harckocsit vezetni.

Ezt a nézőpont-összecsúszást és figurakettőzést jelképezi a motívum, a mindig saját, dédelgetett gyerekkori álom, a „tankom”. A műanyagkatonázás pedig nem más, mint akarnokság, hogy mi legyünk a fő mozgatók. Persze ehhez korlátolt tudatú hadnagyok is kellenek. Olyan alattvalók, akik a gyermeki felelőtlenségért cserébe szívesen becsapják önmagukat. A szerző most is – mint első nagyregényében, a Török tükörben (2009) – az ellenség perspektíváján keresztül láttat. A hithű kommunista lelkesült nézőpontja és nyelvi kliséi egyszerre empátiára és folyamatos korrekcióra késztetik az olvasót. Ez a hatás pedig a nagyszerű, kompakt kivitelezésnek köszönhetően hátborzongatóan humorosra sikerült. Főleg a hadnagy Julikához vagy Špión nevű „barátjához” írt, csaknem ódai hangvételű magánleveleit olvasva, melyekben az áthúzások alatt komplett államtitkokra lelhetünk a címzettel együtt. „Egyébként még az is jó hír, hogy július 26-án Kádár János egy hadosztállyal hozzájárult Csehszlovákia lerohaná… területén tartandó nagyszabású hadgyakorlathoz nem történt semmi különös. Zárom soraimat, nagyon szeretlek téged. 1968. július 26.”

Az olvasónak egyre kínosabb olvasnia a mások nézőpontját belátni képtelen elbeszélő önáltató, egyre kacifántosabb félremagyarázásait. A kabaréjelenetekből, burleszkszerű epizódokból építkező prózát némely helyen ballade-átiratok szakítják meg; valamelyik szereplő egyszerre csak dalra fakad. Például a kikonzervált harckocsik (Kikonzerváló bálád). Vagy a Kádár elvtárs helyett a főszereplő által eltalált vadkan (Bálád a halálraítéltért): „Ölj meg, mint megölted Nagy Imrét, / csontunkon jeltelen a hant, / fényes autón vigyél el innét, / lehet Volga, Moszkvics, Trabant.”

Könyvesház hírlevél

Minden, ami könyv. A Magyar Nemzet könyv témájú esszéi, kritikái, interjúi heti egyszer e-mailen.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Horváth Viktor azonban nem üti el a kommunista diktatúrát egy viccel. Ellenkezőleg. Megmutatja, hogyan sétálhatunk bele önként és dalolva egy diktatórikus rendszerbe, és hogyan fizetjük meg óhatatlanul mindennek az árát. Tolmácsunk ugyanis hogy, hogy nem, egyszerre csak szétszakított holttestek között találja magát, majd utoljára a Lipótmezőről jelentkezik.

A Tankom a K4 könyvsorozat negyedik kötete. Ennek részeként minden évben megjelenik egy szlovák, cseh, magyar vagy lengyel szerző könyve, mégpedig mind a négy országban ugyanazon a napon. A K4 könyvsorozat célja, hogy biztosítsa az egymáshoz közel álló, netán szomszédos, sőt baráti közép-európai kortárs irodalmak egyidejű élvezetét. A magyar szerző feszes, jó ritmusban élesedő, fergetegesen és sokszínűen humoros könyvet tett le az asztalra. Hiába vannak ismereteink a félmúlt történelmi eseményeiről. Horváth Viktor úgy mondja újra őket, hogy ismét lebiggyedjen az ajkunk a meglepetéstől. Egy újszülöttnek minden vicc új, és minden kicsi tank „T–54-es közepes harckocsi 100 milliméteres vont csövű ágyúval; lövegtornyán vörös csillaggal”. 

Horváth Viktor: Tankom. Magvető Könyvkiadó, 2017. Ára: 3499 forint

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.24.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.